party fajta fogyasztás pezsgő etikett szokások koktél
Évek óta több cikk és blogposzt foglalkozik azzal, hogy a pezsgő még nem igazán terjedt el hazánkban. Keveset iszunk belőle, jobbára azt is karácsonykor és szilveszterkor. Egy 2014-es felmérés szerint ezen a két napon történik a magyar pezsgőfogyasztás 80%-a.

Az okok pedig egyszerűek: túlságosan ünnepi italnak tartjuk ahhoz, hogy a legjelentősebb eseményeken kívül bármikor is pezsgőt igyunk. Mintha lenne bennünk egy gát, hogy pezsgőt csak szépen kiöltözötten, komoly ünnepélyességgel fogyasszunk. Vagy szilveszterkor, ahogy az éjfél éppen elér minket.

Az viszont nincs benne a közgondolkodásban, hogy egy egyszerűbb kis- vagy nagycsaládi ebédre is vehetnénk egy-két üveggel. Ilyenkor inkább bort és valami töményet vásárolunk. Pedig vehetnénk éppen pezsgőt is.

Forrás: Getty Images/iStockphoto/kokouu

Ha viszont elszántad magad, hogy pezsgőt vegyél, nem árt odafigyelni néhány dologra.

Ezek közül az első a pezsgő fajtája

Száraz, extra száraz: Étkezések előtt, aperitifként tökéletes.


Félszáraz: Marha- és sertéshúshoz, halhoz és szárnyasokhoz valamint gyümölcshöz, süteményhez ajánlott.


Száraz vagy rozé pezsgő: Vadhúsokhoz kiváló.


Édes vagy muskotályos: Komolyabb, összetettebb desszertekhez illik igazán.


Soha, de soha: Fagylalt és csoki mellé TILOS pezsgőt kortyolgatni.

Hűtve, de nem keverve!

A második fontos dolog a felszolgálás. Komoly pezsgőrajongók számára kevés szörnyűbb rémálom van, mint nem megfelelő hőmérsékletű pezsgőt inni nem megfelelő pohárból. Bizonyos körökben ez egy nehéz lovassági inzultussal ér fel.

Hogy ezt elkerüld, a pezsgőt 6-10 fokra hűtve szolgáld fel! Ha mindezt egy vízzel és jéggel teli pezsgősvödör segítségével teszed, mindenki elájul attól, hogy mekkora úr/úrinő vagy!

Pohárnak pedig a széles, öblös (a legendák szerint Madam Pompadour bal keblét formázó) pezsgős kehely helyett két opció áll rendelkezésedre:

A klasszikus pezsgőspohár. (Ha nagyon sznobnak műveltnek szeretnél látszani, nevezheted tulipánformájú flőtének.)

Egyszerű borospohár. Még ez is jobb, mint a cicis kehely, mert ezek jobban kiadják az ízeket és az illatokat.

A poharakat amúgy csak ⅔-ig szabad tölteni. Ha pedig nem akarod felmelegíteni a kínkeservvel lehűtött nedűt, akkor csak a poharad szárát fogd meg, és magát a pezsgőt kis kortyokban iszogasd!

Forrás: Getty Images/Knape

A harmadik fontos dolog, hogy a poharakban ne forgasd az italt, mert kimennek belőle a buborékok, amik az ízhatást adják.

És negyedszer: Akár reggelihez is vagy buliban is lehet pezsgőzni. Sőt, ebből is lehet koktélt készíteni! És néhány egészen ötletes pezsgőalapú keverék is létezik.

Induljunk el az egyszerűbbektől a bonyolultabbak felé.

Mimóza

Ebben a könnyed, friss italban az egyszerűség és a természetesség dominál. 7,5 cl narancslé, 7,5 cl előhűtött száraz pezsgő, flőtében, a pohár szélén esetleges narancshéjspirál díszítéssel. Könnyű, hangulatba hozó ital, minden túldimenzionálás nélkül.

Forrás: Getty Images/iStockphoto/brent Hofacker

Kir Royal

A Mimózához hasonlóan egyszerű, könnyű és kellemes. Egy pezsgőspohár aljára tölts 1-2 cl feketeribizli-likőrt, flancosabb nevén Créme de Cassis-t, majd öntsd fel 9-12 cl behűtött száraz pezsgővel. Igény szerint tehetsz bele egy-két cseresznyét.

Forrás: Getty Images/iStockphoto/Ekaterina Pokrovsky

Bellini

Ez a koktél is arra épül, hogy a pezsgő és a különféle gyümölcsök jól kiegészítik egymást, és a párosításokkal gyakorlatilag nem lehet melléfogni.

A Bellininek létezik barackos, áfonyás, málnás és körtés változata is, meg amit még el tudsz képzelni.

Egy rész (vagyis ebben az esetben 5 cl) gyümölcslikőrhöz adj két rész (vagyis 10 cl) száraz pezsgőt, és jól keverd össze! A pohárba tegyél a vonatkozó gyümölcsből is egy szemet vagy egy szeletet, és már kész is a Bellini.

Forrás: Getty Images/iStockphoto/AlexPro9500

Ha épp nincs otthon gyümölcslikőr, akkor lehet csalni gyümölcslével, esetleg gyümölcslé és vodka összeöntésével is. De láttam már gyümölcspürés, gyümölcspépes megoldást is.

Champagne Cocktail

Ez már egy komolyabbnak tűnő, önmagát is komolyabban vevő koktél. Elkészítéséhez egy kockacukrot dobj a pezsgőspohárba, és önts rá 1-2 cl Angostura keserűlikőrt, ugyanennyi konyakot vagy brandyt! Végül öntsd fel nagyjából 9 cl száraz pezsgővel, végezetül díszítsd citromspirállal a pohár szélét.

A néven nevezett keserűlikőrök jobbára helyettesíthetők más hasonló italokkal is, de mielőtt vendégeknek csinálnál Champagne Cocktailt ilyen felcserélt hozzávalókból, előtte próbáld ki szűk körben, milyen lesz így az ízük.

Forrás: Getty Images/iStockphoto/AlexPro9500

Champagne Dream

A név ómen. Ez a koktél egyszerűen mesés. Elkészítéséhez 3 cl gránátalma likőr, 3 cl Cointreu és 3 cl friss narancslé kell, amelyet össze kell keverni egy kis jéggel. Ehhez önts 9 cl pezsgőt, végül díszítsd citromhéjjal!

Forrás: Getty Images/iStockphoto/Halfpoint

Döntsd el, hogy megiszod-e vagy csak csodálkozva gyönyörködsz a pohárban?

Nyitókép: iStockphoto

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.