szerelem feleség tervezés élet döntés házasság szerető
Hát nem így volt eltervezve! Endre teljesen kiakadt. Ez hogy történhetett meg?! Ráadásul így! Ő ezt nem így akarta!

Mindig büszke volt arra, hogy az életében minden úgy történt, ahogyan eltervezte - évről évre, célról célra, bármi áron! Ő csak jót akart. Persze, legfőképpen saját magának... De az övéinek se legyen rossz - vélekedett.

Már gimnazista korában tudta: ügyvéd akar lenni. A családjában minden férfi felmenője az volt. És Endre látta, hogy ezek a férfiak okosak, jó kiállásúak, jól öltözöttek, menő kocsijuk és szép feleségeik vannak. Nyaraltatják a családot - no meg a titkos családot is. Ezt persze csak később tudta meg - hiszen Szeged kisváros.

Felvételizett a jogi karra, amihez nem volt szüksége túl nagy erőfeszítésre. Elsőre bekerült, természetesen maximális pontszámmal. Aztán a vizsgákon is remekelt. Még a római jog is elsőre sikerült, méghozzá ötösre! A fél évfolyam küzdött a feladattal: pótvizsgák, évismétlés, kegyelem kettes - de Endrének könnyen ment. Endre okos volt. És ezért Endre büszke volt magára.

Forrás: iStockphoto/monkeybusinessimages

Már másodéves korában kinézte magának azt az ügyvédi irodát, ahol dolgozni akart. Jelentkezett is még abban az évben. Hajlandó volt akár ingyen is dolgozni: fénymásolt, postázott, rendezte az irattárat. Innen indult.

Szerencsére a vezetékneve a szakmában - és amúgy az egész városban - igazán jól csengett és minden ajtót megnyitott előtte. Néha csak résnyire, de neki az is elég volt. Ha már betehette valahova a lábát, oda be is férkőzött: elérte, hogy megismerjék kiváló képességeit, és máris övé volt a munka!

A tervei egy életre szóltak. De 80 évnyi ütemezés túl nagy falat volt, ezért részekre bontotta. A legkisebb egység a vizsgaidőszak volt. Ezért vizsgaidőszakról vizsgaidőszakra haladt előre a céljai felé: sikeres félév, majd évvége, sikeres harmadév, negyedév, sikeres gyakorlat, közben két sikeres nyelvvizsga és sikeres államvizsga. Aztán sikeres ügyvédjelöltködés.

De neki nagyobb tervei voltak: saját ügyvédi irodát akart. A legjobb akart lenni a városban - először. Utána pedig az egész országban.

De azt nem tűrte, hogy őt sajnálják! Márpedig azt sajnálni szokták, akinek nincs felesége. Szóval meg kell nősülni! Az utolsó évben már így nézte a lányokat. Ahhoz ragaszkodott, hogy választottja is doktori címmel bírjon - ez volt a minimum! És persze jól is nézzen ki. Így maradtak az orvosok és a jogászok.

A joghallgató lányokat azonban túl jól ismerte - ha nem ő, akkor az egyik haverja már randizott velük. Ezért az orvosi karon nézett szét, és gyorsan meg is találta a terveihez illőt lányt! Együtt jártak, majd a diplomaosztón megkérte a kezét - ahogyan illik. Különleges volt a gyűrű.

Forrás: iStockphoto/manifeesto

Irigylésre méltóan romantikus volt a felállás: közösen voltak pályakezdők - egy jogász és egy orvos -, és közösen dolgoztak meg a sikeres jövőjükért is. Lakás, kocsi, kocsik, szakvizsgák, saját iroda, saját praxis. Aztán gyorsan már sorház, külföldi nyaralás, csinos titkárnő, ügyvédjelölt lányok, gyerek.

Tökéletes!

Azon a napon, amikor a felesége hazajött a kórházból újszülött gyerekükkel, Endre találkozott a szerelemmel. Nem tudott vele mit kezdeni, ez nem szerepelt a tervei között... Nem ismerte, hogy mi is ez az érzés. Aztán már igen. Semmi más nem érdekelte, csak az a lány!

Össze volt zavarodva. "Mi az, hogy nem tudom, mit akarok?!" - gondolta. Fogalma sem volt, hogy mit tegyen, de tudta: döntenie kell, különben vége lesz mindennek, amit eddig felépített. De képtelen volt dönteni...

Forrás: Getty Images/Nikada

A két nő ismerte egymást. Világos volt, hogy a kínos helyzetet meg kell oldani! Vagy fel kell oldani. Hármasban ültek be egy étterembe. Endre, a felesége és a szerelme. A két nő tudta: Endre nem tudja, hogy mit tegyen, mert nem így tervezte. Aztán három órával később már Endre is tudta. A döntést a két nő hozta: Endre a szerelemé.

Baszki, nem így tervezte! Ezért Endrének a döntés nem tetszett. Hazament. Második gyerek, kertes ház, medence, szeretők. Mert így tervezte.

Nyitókép: iStockphoto

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.