szerelem nők rosszul választani társkeresés férfiak kapcsolat Rosszfiúk
A pasik sokszor hangoztatják, hogy a nők mindig a rosszfiúkat választják, aztán csodálkoznak, hogy csalódnak, és kijelentik, hogy minden pasi kretén.

Ilyen hülyék vagyunk mi nők? Minden vágyunk az egy életen át tartó boldogság, és mégis "szándékosan" rosszul választunk, aztán sírunk a boldogtalanságunk miatt! De kik is azok a rosszfiúk?

A rosszfiúk jól néznek ki, ügyesen csábítanak és jó szeretők. És talán természetüktől fogva hajlamosak a hűtlenségre? Annyira tombol bennük az elemi erő, hogy már-már erőszakosak. Olykor káromkodnak is, és sokszor nem tisztelik a nőket. Kiszámíthatatlanok, zűrös ügyekbe keverednek, kifejezetten keresik a veszélyt, még örülnek is, ha kakaskodhatnak! Ez nekünk, nőknek pedig roppantul imponál.

Forrás: Getty Images/svetikd

"Hiszen az én pasim egy igazi Rambo!"

Miért izgalmasabb a rosszfiú oldalán, ha bosszant, hogy flörtöl a jelenlétünkben, esetenként tiszteletlen?

Mert ő az, aki biztosan hasonlít valamelyik filmsztárra - szerintünk legalább is -, aki teátrális, aki mellett soha nem unatkozunk, biztosan jól sikerül az ágyjelenet, és mi büszkék vagyunk, mert meghódítottunk egy igazi férfit.

Ő nem hazudik nekünk, hiszen így viselkedik a kezdetektől fogva, nem mutat hamis képet, ő az alfahím és nem akar jófiú lenni! Isten őrizz! Miért is akarna, mikor ő pont így hódít, végtére is, ez kell a nőknek!

Ha a rosszfiú megtalálja az igazi szerelmet, majd megváltozik, hűséges lesz?

Nem hinném, hiszen akkor jófiúvá kell válnia. A házasság, gyerek, felelősség kiszámítható terhek a számára. Addig maradsz együtt vele, amíg ezt el tudod viselni. Mikor végül ráeszmélsz, hogy rosszul választottál, pont azt utálod majd benne, amibe egykor beleszerettél. De mégis jobb, ha a kapcsolatodat hagyod veszni, mint saját magad!

Mi nők arra is képesek vagyunk, hogy egymás után többször elkövessük ugyanazt a hibát, vagyis újra és újra rosszfiút szeressünk. Végül kijelentjük:

"Utálom a férfiakat, soha többet nem akarok senkit".

Ha mégis egy életre cserkészel be egy rosszfiút, kémjátszma lesz az életed!

Forrás: iStockphoto/Milenko Đilas

Akkor miért nem választjuk azonnal a jófiút?

Mert lehet, hogy ő nem kezdeményez. Nincs önbizalma, így láthatatlanul a háttérben marad. Talán olyan lányt választ, aki nem is tetszik neki igazán, mert fél az elutasítástól. Mert mi akkor sem vesszük észre, ha végig ott van mellettünk. Őt inkább barátnak tekintjük, mert bármit meg tudunk vele beszélni. Nem lesz elutasító, minden kérésed teljesíti, mint egy igazi barát. Az eszünkbe sem jut, hogy azért halmoz el minden jóval, mert igazán szeret. Pedig az ilyen felelősségteljes pasiból kiváló apa válna... De mit tegyünk, ha a lehengerlő dominancia híján nem remeg a lábunk, ha a jófiú megáll a küszöbön?

Hogy találjuk meg a megfelelő partnert, hogy boldogok legyünk végre?

A középutat kell megtalálni! A kutatások szerint a nők a társkereső oldalakon a kedvességet részesítik előnyben. Tehát arra a kedves fiúra kell odafigyelni, aki magabiztos, céltudatos, el is éri a céljait, ha szükséges kiáll érted, és kiáll magáért is. Ő a rendes fiú, aki tudja, hogyan kell bánni egy nővel. Nem akarja megváltoztatni a párját, mert úgy szereti, ahogy van. Ettől még nem lúzer.

Forrás: Getty Images/Courtney Keating/Courtneyk

Nem igaz, hogy eltűntek az ilyen férfiak, egyszerűen csak nem jókor vagy jó helyen. Az árut el kell adni! Ha otthon ülsz a gép előtt, nem fogsz a rendes pasikkal találkozni, mert ők nem biztos, hogy a társkeresőn lógnak...

Álszent KanapéCoelhokat nemzett a virtuális társadalom! http://www.she.hu/herself/20170418-nagy-o-az-igazi-szerelem-vagyakozas-tokeletes-pasi-elvarasok-hibak-eloitelet.html

Nyitókép: iStockphoto

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.