Nyár dekoltázs férfi rövid szoknya megbámul
Nyáron mi, nőstények "kivetkőzünk" magunkból. És bár a hímek ennek általában nem szoktak örülni, az év legmelegebb időszakában mégis alig várják, hogy ez megtörténjen.

Vigyázz, oszlop!

Hiszen most nem arról van szó, hogy előbújik belőlünk a házisárkány, hanem a fölösleges göncöktől szabadulunk meg. Ez néhány férfit annyira képes kizökkenteni, hogy ilyenkor megszűnik számukra a külvilág, és csak a szépen ringó idomokra koncentrálnak. És úgy tűnik, ez kortól függetlenül jellemző a pasikra: vénségükre sem nő be a fejük lágya. Mert hiába az éltes kor, a totyogó lábak és a már működésképtelen fegyver, a férfi akkor is férfi marad.

Forrás: Getty Images/JannHuizenga

Szemtanúja voltam, ahogy egy őszes bácsika a járdán az ellentétes irányba elhaladó fiatal nőci után bámult elrévedő tekintettel. Észre sem vette a közeledő villanyoszlopot, hiszen képzeletben éppen hegyvidéki csúcsokat hódított meg. A kalandozásoknak azonban hamar vége szakadt, mivel a lámpaoszloppal történő találkozás már korántsem volt akkora élmény számára...

Dekoltázsos balesetek

De ott vannak a kocsiból kikandikálók, akiknél könnyen okozhat koccanásos balesetet egy-egy kivillanó váll, formás fenék vagy dekoltázs látványa. És bár vannak olyan nők, akik bóknak tekintik, ha megbámulják idomaikat, büszkeséggel tölti el őket, nőiességük elismerését látják az elégedett férfiúi tekintetekben, de azért akadnak olyanok is, akik nem örülnek az ilyen visszajelzéseknek. Főleg akkor nem, ha a kocsiban ott az egész pereputty, anya, apa és a gyerekek. A férfi ennek ellenére mégis mást bámul.

A mindent a szemnek elv vajon mikor megengedett? Mert értem én, hogy a teremtés koronái máshogy működnek, de azért csak meg kellene adni a kellő tiszteletet, ha életük párjával közlekednek.

Forrás: iStockphoto/diego_cervo

Mindenről a férfiak ösztöne tehet?

Nagy különbség van aközött, hogy csak észrevesznek valamit vagy hosszasan megbámulják.

  • Mi készteti őket arra, hogy hipnotikus állapotba kerüljenek, ha egy-egy vonzó, alulöltözött vagy csak nyárias ruhákat viselő hölgy a látóterükbe kerül?
  • Az ösztönük kerekedik ilyenkor felül, és veszi át az irányítást?
  • Vajon mi zajlik le a fejükben egy ilyen bámészkodás során?
  • Vagy talán jobb, ha mi, nők ezt nem is tudjuk?

Főleg, ha a mi pasink figyelme kalandozik el mellettünk...

Forrás:/iStockphoto/Ipggutenbergukltd

Van, hogy megbocsátható ez az önkéntelen reakció? Hiszen, ha észre sem vennének bennünket, akkor előfordulhatna, hogy értetlenül állnánk, és megkérdőjeleznénk saját nőiességünket: "Már a kutyának se tetszünk?" Hááát, nem vagyunk egyszerűek, mi nők!

De uraim, azért csak mértékkel! Mert egy ponton túl bármennyire is legyezgeti a hiúságunkat a figyelem, nem szabad túlzásba esni! Csak úgy, akkor és addig nézzetek, amíg ezzel nem sértetek meg bennünket, és nem bántjátok meg a szeretteiteket!

"Nézd, hogy kipakolta a csöcseit!”http://www.she.hu/herself/20170403-mellmeret-nagy-cici-dus-kebel-testi-adottsag-hatranyok-kellemetlenseg.html

Nyitókép: iStockphoto

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.