gyerek feleség párkeresés kapcsolat hazugság titok
Éppen akkor toppant be az életembe, amikor végre tényleg elkezdtem élvezni a szingliséget.Imádtam egyedül kiülni a rakpartra, akkor menni edzeni, amikor kedvem szottyan, és nem a másik időbeosztásához alkalmazkodva.

Akkor ettem, amikor akartam, és azt, amit épp megkívántam. Imádtam olyan filmet nézni, amilyet csak akarok, és azt is, hogy akár este 10-kor is nekiállhattam olvasni. Sosem éreztem annyira felszabadultnak, erősnek, szépnek, kívánatosnak magamat, mint abban az időszakban. Egyszerűen szerettem az életemet. Egy nap viszont megismerkedtem vele, aki végül elvette a legszebb dolgot, amit valaha is terveztem: a családot.

Forrás: Getty Images/Julia Savchenko

Persze minden csodásan indult. A legjobbat hoztuk ki egymásból. Sőt, előhozta belőlem a fészekrakó anyát is - akivel azelőtt még sosem találkoztam. Ragyogtam, boldog voltam, szerettem élni. Szerettem őt, szerettem az együtt töltött perceket, a semmittevést, ami izgalmasabb volt bármilyen más programnál. De mindig is azt éreztem, hogy titkol valamit előlem. Először azt gondoltam, hogy körözés alatt áll. De így is az volt bennem: megoldjuk valahogy. Elvégre Magyarországon kívül is vannak helyek, ahol bujkálhatunk. Visszagondolva, ennek a hírnek jobban örültem volna, mint annak, ami azon a februári éjszakán kiderült.

Épp egy heves veszekedés után a fürdőszobát takarítottam, amikor elárulta féltve őrzött titkát. Elmondta, hogy van két gyereke, akiket évek óta nem látott, de nagyon hiányoznak neki. Elmondta ezt nekem. A leendő gyerekei anyjának, annak a 34 éves nőnek, aki csak azóta tudta elképzelni, hogy egyszer anya lesz belőle, amióta őt megismerte. Azt hiszem, a "kés a hátba" enyhe kifejezés erre.

Megcsalva, átverve éreztem magam. Kifordultam önmagamból, összeomlott a világ, hiszen a róla kialakított kép is megsemmisült. Ott, akkor, azon a februári éjszakán meghalt a kapcsolatunk. Meghaltam én is. Csak nyolc szép hónapot kaptunk az élettől, nyolc hazug hónapot.

Forrás: iStockphoto/AntonioGuillem

Persze még nem adtuk fel a harcot. Még másfél évig küzdöttünk a szerelmünkért. Bár lehet, hogy inkább csak én küzdöttem... Miután jól kiőrjöngtem magam, sokat beszélgettünk. Hogy én mit érzek, hogy ő mit érez - aztán végül már csak róla beszélgettünk: az ő fájdalmáról, az ő elcseszett életéről. Tudtam, hogy most támogatásra van szüksége: szépen lassan meggyőztem, rávettem, hogy vegye fel velük a kapcsolatot - a gyerekek, és az önmaga érdekében is. Végül megtette.

Örült, újra boldog volt. Én pedig napról napra összetörtebb és reménytelenebb. Hiszen a bizalom már ugrott, ám ahelyett, hogy szépen újraépítettük volna, újabb támadás ért minket: a gyerekek anyjának formájában.

"Miért nem megy értük a suliba?", "Miért nem viszi őket edzésre?" - a hétköznapi zaklatásoknak se szeri, se száma nem volt. Nem telt bele sok idő, én "hülye kurva" lettem, aki át akarja venni a helyét, és ellene uszítja a gyerekeket. Satöbbi, satöbbi, satöbbi. Bármit mondtunk, bármit tettünk, semmi nem volt jó. Csak az ő akarata számított.

Reménytelen volt a harc, hiszen a gyerekek már így is "hazug"-nak hívták az apjukat...

Ennyi feszültséget, ennyi konfliktust már nem tudott elviselni a kapcsolatunk. És ahelyett, hogy támogattuk volna egymást, fokozatosan egymás ellen fordultunk. Talán, ha stabil alapokra épült volna a kapcsolatunk, kibírtunk volna bármilyen "támadást", de így egy idő után már semmi másról nem tudtunk beszélni, csak az exről és a hisztijeiről. Állandóan csipogott a telefon, jöttek a számonkérő, követelőző, sértegető üzenetek. A párom két tűz közé szorult: próbált engem védeni, de közben félt nyíltan szembeszállni vele, hiszen a gyerekekkel tartotta őt sakkban.

Nem azt mondom, hogy csak és kizárólag miatta mentünk szét, de tény, hogy az ő viselkedése vette el az esélyt is, hogy fel tudjunk állni a kapcsolati válságból. Nekem pedig nem maradt más, mint hogy fejet hajtsak a győztes előtt:

Kiss Klaudia

21. századi szerelmi kórság: téged szeretlek, de rá vágyom...http://www.she.hu/herself/20170626-szerelem-erzesek-fajdalom-vagyakozas-emlek-titok-parkapcsolat.html

Nyitókép: iStockphoto

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.