szex szerelem nélkül felnőtt párkapcsolat orgazmus
Imádom a szexet, az igazi szexet, nem a maszatolást. Szerencsére hamar eljutok a csúcsra, egy-két kivételt leszámítva, amikor nem passzolnak a vágyak (és a méretek).

Az orgazmusaim szinte mindig fantasztikus élmények, és teljesen függetlenek attól, hogy komoly párkapcsolatról vagy alkalmi kalandról van szó. Ebből a szempontból talán kivételnek számítok, mert mindkettőben megtalálom az élvezetet.

Csak szex és más semmi

Van az a hülye mítosz, hogy nekünk, csajoknak lelki töltet szükséges a szexuális örömök megéléséhez, és szinte azonnal érzelmi kötődést alakítunk ki az együttlét után. A többség még mindig elítéli azokat a nőket, akik nem vetik meg az egyéjszakás kalandokat. Emiatt sokan nem is mennek bele ilyesmibe (még akkor sem, ha épp nincs senkijük, és tényleg rájuk férne egy kiadós dugás), mert félnek a megbélyegzéstől.

Forrás: Getty Images/#Ms Yapr

Pedig ágyba bújni egy idegennel egészen fantasztikus tud lenni. Tapasztalatból mondom. A helyzet spontán mivolta miatt igazi adrenalinbomba, és a libidóm gyakorlatilag az egekbe ugrik. Hiszen visszacsatolást kapok arról, hogy kívánatos és vonzó vagyok.

Aztán ott van az a tudat, hogy az illetővel talán soha többé nem fogok találkozni, így nyugodtan koncentrálhatok a testi élvezetekre. Érzelmi bonyodalmak és lelki sebek nélkül. A futó kaland számomra olyan, mintha egy vidámpark legőrültebb hullámvasútján ülnék: szédítően izgalmas, fantasztikus szabadságot ad, ugyanakkor kicsit félelmetes is. De nyilván azért hívják alkalminak, mert általában nem nyújt elég impulzust ahhoz, hogy bármelyik fél ennél többet akarna kihozni belőle.

Forrás: iStockphoto/mediaphotos

Szeretkezés

Szóval teljesen más élményt nyújt egy ilyenfajta együttlét, mint amikor a párommal vagyok együtt. A véletlenszerű légyott egy hajsza az ismeretlen gyönyörök után, azonban a "lélekszeretkezés" valami egészen más. Akit szeretek, azzal a szex egy erőteljes transzcendentális élmény. Ez azt jelenti számomra, hogy kilépek az időből, és átlépek egy olyan világba, ahol eggyé válok a partneremmel.

Beleborzongok, ha arra gondolok, hogy a kedvesem vágyik rám, és igyekszik a kedvemre tenni az ágyban. Ez az érzés felbecsülhetetlen. Van valaki, aki figyelmet fordít a legapróbb rezdüléseimre és a legtitkosabb gondolataimra - nálam itt kezdődik minden.

Rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem az elmúlt évek során, és úgy néz ki, sikerült megtalálnom a tökéletes együttlét receptjét. Izgalmas helyszínek, szerepjátékok, spontán és vad menetek, órákig tartó kényeztetések, meghitt beszélgetések - és persze ezek egyvelege. Minden szex lehet jó szex, de csak akkor, ha nincsenek kényszerek, elfojtások, manipulációk és játszmák - ez az én filozófiám.

Nem megy a szex? Akkor nem is szeretjük egymást igazán?http://www.she.hu/nofilter/20161207-szex-kapcsolat-szexualis-problemak-gondok-meroszam.htmlSzeretem a szexet, és ezt nem szégyellem!http://www.she.hu/herself/20170602-szex-onkielegites-pornofilm-sok-partner-titkolozas-eliteles-felvallalas.html

Nyitókép: iStockphoto

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.