társkeresés Tinder párkeresés nehézség Juhász Bianka
Regisztráljak vagy ne? Ciki vagy nem? Az öregek szoktak társkeresőkre regisztrálni. De akkor most mi legyen? Vénlány maradok 10 macskával. Basszus, nem is szeretem a macskákat. Akkor regisztrálok.

De mi van, ha csak becsapás? Bár az életem már így is olyan, mint egy kihalt bolygó, akkor meg nem teljesen mindegy? Mondjuk, ott van esetleg a szomszéd srác, aki a múltkor rám írt, csak az a baj, hogy nem ír helyesen. Bár anyukám szerint az ész nem minden. De nem is valami helyes. Na, mindegy, őt inkább passzolom. És akit a kolléganőm mondott? Igaz, ő meg kopaszodik, akkor inkább hagyjuk...

Forrás: Shutterstock

Amióta véget ért az utolsó kapcsolatom, nem találtam olyat, aki alkalmas lett volna bármi komolyabbra. Ugyan volt két (!) egyéjszakás kalandom. Nem igazán tudtam hova rakni őket. Az egyik pasi olyan hirtelen ért a csúcsra, szinte még hátra sem dőltem az ágyban, és ő már kilőtt, mint egy űrhajó.

A másik kicsit tartalmasabb volt... Miután az anyukája megkínált süteménnyel, bementünk a hálószobába, és egyből elkezdte kigombolni az ingemet. Ahogy befejezte, rám nézett, és elsírta magát. Akkor ott úgy éreztem, menten elsüllyedek, mert lehet, hogy minden este benyomok egy tábla csokit, de attól még lejárok a konditerembe, és ennyit bizony nem hízhattam. Szegénykém térdre borult, és nem győzött bocsánatot kérni, én pedig nem győztem visszagombolkozni. Elmesélte, hogy a barátnője két hete szakított vele - pedig annyira összeillő pár voltak, és ő ezt azóta nem is tudja feldolgozni.

Jelek, amiből tudhatod: menekülni kell egy kapcsolatból?http://www.she.hu/herself/20171211-parkapcsolati-vitak-nehezsegek-okok-a-sziktasra-koppanyi-julia.htmlEngedd el a férfit, akiből nem lehet Nagy Őhttp://www.she.hu/herself/20171208-a-nagy-o-megtalalasa-ne-erd-be-kevesebbel-toth-zsuzsa.html

Az a baj, hogy egy nőben alapból benne van a megfelelni akarás. Alakformáló bugyit veszek fel, mert akkor talán olyan alakom lesz, mint a Jessica Albának. Órákig készülődöm egy randi előtt, és mindezt azért az 1-2 óráért, amit együtt töltünk - tehát szinte a semmiért. Olyan elvárásokat támaszt a két nem egymásnak, amiknek szinte lehetetlen megfelelni.

Ilyen gondolatokkal kezdtem bele ebbe a jobbra húz-balra húz dologba. Teljesen ismeretlen, teljesen habos-babos, mindenféle reményekkel kecsegtet, és én már semmit nem remélve belevágtam:

  • A telefonomon megnyitom a letöltő appot, és beütöm a "tinder" szót a keresőbe, majd rögtön, további gondolkodás nélkül letöltöm. Nem akarok vacillálni, mert biztosan meggondolnám magam.
  • Egyből rányomok, és átfutom az utasítást. Jobb: gyere, bal: inkább ne.
  • Ha ő is meghúzna, akarom mondani jobbra húzna, összekapcsolódunk, és innentől társaloghatunk.
Forrás: Shutterstock

Teljesen logikus, mint a való életben, csak itt virtuálisan nyomod, és vannak ismeretlenek is, nem csak a kollégám férjének az unokatesója, meg az anyukám fodrászának a fia.

Az este folyamán már három szuper like-om jött, ami annyit jelent, hogy csúnyák, és ők is megfektetnének. De nem akarok mindenhez ilyen negatívan állni, így fel is vettem a kapcsolatot egy szimpatikus illetővel, akit Péternek hívnak, a műszakin tanul, és bár nem igazán akar komoly kapcsolatot, de "egy próbát megér" alapon társalgunk. Rám írt még Zsolti, Tibi, Gabi, Tibikettő, Ádám és Jani. Ők is egyetemisták és szimpatikusak, de csak annyira, mint a szomszéd Gyuri bácsi...

Juhász Bianka

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.