szilveszter ünneplés utálom Györfi András
Hamarosan elérkezünk az év végéhez, újra itt a Szilveszter. Eltelt egy év, ezt meg kell ünnepelnünk, hiszen annyi nehézségen és még több örömön mentünk keresztül az elmúlt 364 és háromnegyed napban.

Kötelező pezsgőt bontani, szó szerint. Éppen ez a baj, hogy kötelező. Lássuk, miért nem szeretem az újév köszöntését!

1. A mazsolák is isznak

Nem tagadom, szeretek inni. A viszonylag gyakori ivás mellett van stabil munkám, és nem egy, nem két vállalkozásom, sőt, még újságíróként is dolgozom. Éppen ezért az alkoholfogyasztásomat jól tudom kezelni, ismerem magamat, tisztában vagyok a határokkal is. Az alkalmi ivókat azonban nem szenvedhetem, képtelenek kezelni ezt a dolgot, hülyén viselkednek, kellemetlen szituációkat okoznak. Márpedig ilyenekből van bőven a jeles napon.

Forrás: Shutterstock

2. A szervezés mizériája

Baráti társaságok vesznek össze december 31-én, pedig a cél az lenne, hogy mindenki jól érezze magát. Egyszerűen sok embernek túl nagy stressz a szervezés, nem bírják, összerúgják a port teljesen értelmetlen dolgokon. Naná, hogy rengeteg az inger, mindenki menni akar valahova, a lehetőségek tárháza nyílik meg előttünk. Ezt is meg kéne tanulni kezelni.

3. A pezsgő

Ez a pont nem érdemel túl sok szót, egyszerűen utálom a pezsgőt. Persze elfogadom, hogy sokan szeretik, de számomra értelmetlen a keserű és az édes íz közös halmazán táncoló híg ital. Ráadásul nagyon drága is!

Te átkozott szilveszter! http://www.she.hu/herself/20161228-szilveszter-party-buli-unneples-hangulat-elvarasok-valosag.html

4. Az új év első napja

Ahogy említettem, viszonylag sokat iszom, a másnaposságot viszont természetesen én sem kedvelem. Miért kellene egy friss évet másnapossággal indítani? Éppenséggel reménnyel, örömmel, szeretettel kellene tekintenünk egy izgalmas, most kezdődő évre.

Forrás: Shutterstock

5. Azok a rossz bulik

Visszatérve a szórakozáshoz, sok éves tapasztalataim alapján jól tudom: ezek a bulik ritkán sikerülnek igazán jól. Senki sem biztos abban, hogy jó helyen vagyunk-e, szinte mindenki menne valahova máshova, pedig épp megérkeztünk. Ez sem jó, kifejezetten ellentétes a kikapcsolódással.

6. Ami kötelező, az jó nem lehet

A féktelen bulizás ezen a napon kötelező. Egyszerűen társadalmi nyomás. Szinte olyan, mint az adózás: ha nem csinálod, akkor rossz ember vagy. Nekem ez nem tetszik, mindenki akkor engedje el magát, amikor neki igazán jó!

7. Az erőltetett humor

Muszáj nevetni, hiszen ez a szokás. Ezzel még egyet is értek, legyünk vidámak, ez tök jó! De olyan mennyiségű béna humor árad mindenhonnan ezen a napon a médiából és az emberekből is, hogy csak na...

Forrás: Shutterstock

8. A zaj

Az emberek ilyenkor megvadulnak, és iszonyatos zajt csapnak. Ehhez én már öreg vagyok, lehet kulturáltan is bulizni, nem kell, hogy úgy érezzem, kitört a következő háború csak azért, mert ugrik egyet az évmutató!

9. Csak magunkra gondolunk

Tudom, ez egy elcsépelt gondolat, de az állatoknak valóban nagyon rossz a nagy zaj! A kutyák, macskák és egyéb állatok rettegnek a tűzijátéktól, a dudáktól és az összes többi hülyeségtől, amit ilyenkor megint csak kötelező jelleggel csinálnak az emberek.

+1 Hideg van

Hideg van, hisz tél van, nem jó ilyenkor sokat mászkálni a városban. Márpedig ez is szinte kötelező, menjünk egyik helyről a másikra. Miért nem lehet egy helyben, nyugodtan ünnepelni?

Végezetül fontos kiemelnem, hogy a Szilveszter szellemiségével abszolút egyetértek. Ünnepeljünk akkor is, ha jól volt az óév, hisz a következő még jobb lesz. Akkor is, ha rossz volt ez az év, a következő egészen biztosan sokkal jobb lesz! Csak legyen egy kicsit kevésbé házi feladat jellegű és európaibb a bulizás!

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.