Nem hitt az igazi Férfiban, amíg szembe nem jött vele

De már minden közösségi volt. A telefonra letöltött egy sportoláshoz használható alkalmazást, és ez is olyan volt, hogy láthatták mások, meg lájkolhatták is, amit csinált. Nem győzte törölni a felhasználókat, akik követték őt. Nem értette, hogy minek jelzik, hogy tetszett nekik az, hogy mennyit futott egy óra alatt. Ő soha nem tenne ilyet. Aztán a nővérének a fia is azt mondta, hogy a Face már gáz, mert az összes tanára, az anyja és a nagymamája is regisztrált már, sőt! Aki él és mozog, mind ott van, szóval ezért már ajánlatos elkerülni, és oda menni, ahol a fiatalok vannak. Furcsa ez a világ. Megtört, és csinált egy Facebook profilt. Akkor, amikor már nem volt menő.

Ekkor döntött úgy, hogy ha már annyira nem menő, akkor ő is csatlakozik. Tudta, hogy ismerősöket nem akar, inkább csak bekövetni érdekes oldalakat. Az elején még beleesett abba a hibába, hogy úgynevezett női oldalakat is megjelölt. A rossz értelemben vett női oldalakat, ahol csak tippek voltak arra, hogyan legyél menőbb, mint amilyen most vagy, meg vékonyabb, meg fiatalabbnak tűnő. És itt futott bele az igazi férfiról szóló történetekbe.

Különösebben egyik történet sem volt érdekes - inkább tipikus. Minden esetben a férfi volt a kezdeményező, a nő meg a habozó, magát kérető, a meghódításra váró. Direkt kínozta magát ezekkel, kimondottan kereste már az ilyen sztorikat a neten. Nem értette, hogy ezeket a leegyszerűsített, általánosító, sztereotipikus történeteket minek írják le, és ki a franc olvassa el?! Persze rajta kívül, mert egy idő után őt már csak a kíváncsiság hajtotta: az egy dolog, hogy van, aki ezt olvassa, de ki hiszi el ezeket?!

A saját ismeretségi körében nem ismert ilyen nőket. Csak cselekvő, határozott elképzeléssel élő, vágyaikat megvalósítókat. Ez a passzív női szerep ismeretlen volt számára. De tényleg rákattant ezekre a megismerkedős sztorikra. Talán azért, mert az övé nem ilyen?

De a gyerek megszületett, apa éppen kiszeretett a másik nőből, és mégiscsak vele szeretett volna élni. Ekkor megijedt attól, hogy ha nem fogadja vissza az apját, akkor megfosztja attól a boldog gyerekkortól, amit minden szülőnek kötelezően biztosítani kell, vagy legalább törekedni rá. Ezért visszafogadta, bár az, hogy mással esett szerelembe, jelezte mindkettőjüknek, hogy nem kellene már erőltetni a kapcsolatukat. Elmúlt, kihűlt. De azért adott egy esélyt, és belevágtak. Három év lett belőle. Ezalatt megtanulta, hogy ahhoz, hogy boldogan éljen, nem kell férfi. Basszus! Férfi. És végül mégiscsak egyedülálló anya lett.

Évekig tartós kapcsolat nélkül élt, dolgozott, nevelte a lányát, sportolt, ismerkedett. Élvezte az életét, nem hiányzott belőle semmi. Egy januári péntek este az alsó szomszéd fiú felhívta: most, hogy ha már itt a tél, lenne-e kedve sífutni vele és egy barátjával? Örült a meghívásnak, tök jó program.

Gyerekkorában versenyzett is, akkor is odarakta magát, és most is. A fiúkkal versenyt sífutottak, közben megtörtént a csoda. Nagyon bejött neki a szomszéd srác barátja. Nem volt jó a technikája, de küzdött. Amikor a nagy sebesség miatt elesett, nem azt játszotta, hogy gyorsan felugrik, megrázza magát, és csinálja tovább, mert ő egy kemény férfi. Hanem megengedte magának azt, hogy összetört legyen, nehezen folytatta. Ez meghatotta. Az, hogy egy férfi tud ilyen is lenni. Bátor, hogy a gyengeségeit is felvállalja egy nő előtt. Vagy akárki előtt. Az emberek nem szokták az elesettségüket megmutatni, még önmaguknak sem. De ő nem egy megjátszós macsó. Természetesen mindkét fiút alaposan elverte, és ő már rég bent volt a célban, mire előkerültek. De tudta, a fiú érdekli őt, neki ő az Igazi Férfi.

Nyitókép: Shutterstock