Egy távházasság árnyoldalai - így lesz állandó társad a magány

De mi a helyzet azokkal, akiknek a férje külföldön vagy vidéken dolgozik, és csak ritkán jár haza?

Amivel ezeknek a hölgyeknek szembe kell nézniük, az a megszokhatatlan magány és a hiányérzet. De az okoskészülékeknek hála, már nincs az a távolság, ami megakadályozná, hogy egymás szemébe nézve beszélhessük meg a napi eseményeket. Persze ez sem elégítheti ki minden vágyunkat, hiszen hiába látom, ha nem érezhetem közben az illatát, és az arca helyett is csak a kéken villódzó kijelzőt simogathatom meg.

Persze megvan az előnye is annak, ha az ember párja nincs itthon nap mint nap: nem kell vacsorát főzni, és van idő munka után a barátnőkre. Beiratkozhatunk tanfolyamokra, hiszen nem kell hazarohanni munka után. De ennek ára van: az autó szervizelésétől kezdve a villanykörte cseréjén át az eldugult lefolyóig minden teher kizárólag a mi vállunkat nyomja. Tehát keserédes ez a szabadság, van jó és rossz oldala is. Az örökös magány az ára az örökös szabadságnak. Nincs alkalmazkodási kényszerünk, de társunk se...

Ám az egyedül élő házasokra ez már nem igaz. És ez nagy próbatétel. Mert az ember fejében megfordul, hogy az ösztönösen előbukkanó testi igényeit talán mással is ki tudná elégíteni... De ő mégis inkább úgy dönt, hogy miután elköszönt a párjától, éjszakánként álomba sírja magát. És páros lábbal tapossa a lelkét, hogy egyáltalán képes volt másra is gondolni. Nyilván vannak olyan nők is, akik nem szenvednek emiatt. Sokfélék vagyunk, más-más érzésekkel. De a magány ugyanúgy jelen van az ő életükben is, akkor is, ha hűségesek, és akkor is, ha nem.

Van, aki ezt csak rövid ideig bírja, és válás lesz a vége. De olyan is akad, aki a kedvese után megy külföldre, és ott kezdenek közös életet. Más pedig akár hosszú éveken keresztül is képes így élni. Végül megszokja a magányt. És ha hazatér a távollévő, már az a furcsa, hogy nem fér el az ágyban, és az is, hogy az élete nem olyan ritmus szerint működik, mint egyedül. Hiszen a másik ott szuszog, köhög, nevet, beszél, jelen van. És amikor ehhez is hozzászokna, akkor az imádott férfi ismét eltűnik, és kezdődik minden elölről: meg kell szokni, hogy nem szuszog, nem köhög, nem nevet és nincs jelen.

Azt gondolom, hogy ez egy megszokhatatlan állapot. Még akkor is, ha nem tűnik annak. És legyen bármi is az ok, ami miatt így döntöttünk - a család anyagi helyzetének javítása, karrierépítés, szakmai előrejutás stb. -, nagy árat fizetünk érte. Hiszen azt az időt soha nem adja vissza senki, amit külön töltünk. Ilyenkor felmerül az emberben a kérdés: vajon megéri?

Nyitókép: Shutterstock