Majd a bíróság eldönti, hogy van-e apám...

Amikor alsós voltam, született egy testvérem. Érdekelt, mégis hogyan lesz egyszer csak egy öcsém. Anya azt mondta, hogy az apa és anya nagyon akarják, szeretik is egymást, és nem vettek be gyógyszert. Ennyire egyszerű!

Az öcsémnek volt apja. Az a pasi volt az, aki nagyjából öt évig élt velünk, aztán egyszer csak elköltözött. Havonta egyszer még eljött a testvéremért, elvitte krémest enni, meg fizette a gyerektartást. Ő még jobban járt, mint a barátnőm, Noémi, mert neki ugyanaz volt a családneve, mint az anyjának. Persze, az volt a szöveg, hogy ott, a Viharsarokban, majdnem mindenkinek ez volt a neve, de persze, mi tudtuk, hogy nem.

Pedig Noémi még sztorizott is az apjáról, volt nála a tárcájában fénykép is. És ez volt a gyanús. Mert annyira akarta bizonygatni, hogy van apja, aki így néz ki. Ja, még levelet is mutatott, ami tőle jött, hogy mennyire szereti őt, szóval tudtuk, hogy kamuzik. De mivel a barátnőm volt, "hittem" neki.

Forrás: Shutterstock

Vagy mint a Sziszi. Na, az ő anyja egy kicsit eltúlozta ezt a névadást. Ipszilonos, úri vezetéknevet adott neki. És egyfolytában erről beszélt. De ott, náluk, a döngölt földes konyhában, ahogy ettük a zsíros deszkát, a kertből szedett mosatlan paradicsommal, a hokedlin ülve, lábunk alatt a macskákkal, hát, nem a nemesi származás jutott eszembe. Nem láttuk soha az apját, az is biztos, hogy nem is fizetett, mert alig volt pénzük.

Móninak meg meghalt. Még azelőtt, hogy megszületett. Őt sajnáltam, mert az, hogy halott, az olyan véglegesnek tűnt. Aztán rájöttem, hogy még ez a legjobb, a halott apa. Mert valamikor tényleg élt, és ugye anyával nagyon-nagyon akartak gyereket, szóval biztosan nagyon-nagyon szerette volna a lányát - ha élt volna. Azt meg elfelejtettem, hogy annak a halott apának biztosan voltak szülei meg rokonai... És ha tényleg annyira szerette volna anyát, akkor nem hagyták volna egyedül azzal a gyerekkel, aki itt épp Móni volt.

Akkor összefoglalva: öcsémnek van apja, aki elviszi néha, és fizet is. Noéminek biztosan nincs, de a története kiváló lenne, ha nem lennék gyanakvó. Sziszinek sincs, de ez a sztori meg vicces, Móninak sincs, de őt sajnáljuk a halott apa miatt, és akkor vagyok én.

Hát, nekem van is, meg nincs is. Amikor én lettem, volt apám. Az biztos. Akkor is volt, amikor elismert engem a lányának. Igaz, ez még a születésem előtt volt, amikor a tanácsházán nyilatkozott erről. Egyszer-egyszer találkoztunk, és mivel rendes ember volt, fizetett is. Anyám, amikor haragudott az egész életére - gyakran tette ezt -, akkor mindig azt ordította, hogy "Nem a Szabados az apád!" Nem foglalkoztam vele, mikor tudtam, hogy van, él, fizet, néha még meg is látogat. Anyám meg csak bántani akart.

Tizenhat voltam, amikor terhes lettem. Tudtam, hogy ki a gyerekem apja, de ő nem akart tudni rólunk. Anyám nem írta alá a papírt, hogy elvetethessem. Végül apám segített: szerzett albérletet, kifizette, munkát is intézett. Amikor nagy bajban voltam, rá számíthattam. Örömmel adtam a gyerekemnek is a Szabados nevet, hiszen nekem van apám, aki segít.

Forrás: Shutterstock

Már huszonöt voltam, amikor azt mondta, hogy csináltassunk már egy apaságit, hogy kiderüljön végre, igaz-e, amit anyám a rossz napjain ordítozott. Anyám már halott volt, nem tudtuk megkérdezni, hogy miért bántott mindkettőnket ezzel. Beleegyeztem.

Tudtam, hogy nincs vesztenivalóm, hiszen apám úgy viselkedett, ahogyan az apák szoktak. Ha fel nem is nevelt, de amikor kellett, ott volt, és lehetett rá számítani. Ezzel nyugtattam magam. A másik változatra próbáltam nem gondolni. Én nem akartam őt is elveszíteni. Nem sok ember volt az életemben, szóval, ha egyet mínuszolok, ki marad? Anyám halott, öcsém Amerikában, a gyerekem apja felszívódott még a születése előtt. Csak apám és a fiam, másom nincs.

Megjött az eredmény: 99.9 %, hogy nem Szabados Tibor az apám.

Megbeszéltük, hogy ez igazából nem jelent semmit. Huszonöt évig így volt, most ez a vérvizsgálat már nem számít - mondta, és tényleg maradt az apám. Karácsonyra vett nekem egy használt autót, és adott mellé egy borítékot. Gondoltam, majd szenteste a fa alatt kinyitom. Még jó, hogy kíváncsi vagyok, és nem bírtam ki addig.

Egy levél volt benne, amit a bíróságnak írt, hogy kéri, hogy többé ne ő legyen az apám. Többet nem beszéltünk, csak a bíróságon találkoztunk. Ő ügyvéddel jött, én egyedül. Ő a feslett anyámat ócsárolta, hogy mennyi éven keresztül hazudott neki, csőbe húzta, átverte, és most itt a bizonyíték, hogy mással is volt akkoriban viszonya. Én nem szóltam semmit. Ő hangoztatta, hogy milyen jó ember, hiszen gondoskodott rólam.

Én arra gondoltam, ha jó ember lenne, akkor nem itt ülnénk a bíróságon. Ő azt mondta, ártatlan az egészben - én azt gondoltam bűnös. Ő azt mondta, hogy sejtette az igazságot, én azt gondoltam, hogy hazudik. Ő azt mondta, hogy velem nincs baja, de nem akar az apám lenni, értsem meg. Én azt gondoltam, hogy dögöljön meg!

Megszületett az ítélet. Nem az apám.

SHE

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?