Üdvözöllek a villámrandik világában!

Csengőszóra randiztam. Egyrészt rohadt nagy poén, másrészt szánalmas. Harmadrészt meg tapasztalatnak jó lesz alapon bevállaltam. Önként és dalolva.

Voltaképpen nem szégyellem, hogy szingli vagyok - helyesebben kényszerszingli. Egészen jó pár hónappal ezelőttig úgy gondoltam, hogy én már lezártam a randizós korszakomat. Olykor jót mosolyogtam a fiatal kollégák sztorijain, néha még hecceltem is őket. De azért mélyen belül marhára örültem, hogy nekem már nem kell áruba bocsájtanom magam.

Hiszen én már öt éve kapcsolatban éltem. Neveltük az asszony előző románcából született kislányát. Nagyjából kerek volt a világ - mígnem fordult a kocka. Az asszony szerelmes lett, a gyerek sírt, én meg mentem a levesbe. Aztán - ahogy az lenni szokott -, néhány hónap masszív önsajnálat után feléledt a vadászösztön. Csak a vadak valahogy nem akartak csapdába esni. Sehol, semmilyen formában.

Forrás: Shutterstock

Pedig esküszöm, nem híztam el, nem vagyok büdös, és a hajam is csak helyenként hullik és/vagy fehérlik. A külsőm még kritikus szemmel is bőven megüti az elmegy kategóriát. Sőt, nem kritikus szemmel talán még az egész jó pasi státuszba is belecsúszhatok. De fel kellett ismernem, hogy kijöttem a gyakorlatból. Ráadásul a korombeli nők is elfogytak - vagy legalábbis nem keresztezik az utamat.

És mivel a Tinder nem barátom - ha nem lennének fiatal kollégáim, talán nem is tudnék a létezéséről -, a szórakozóhelyek pedig bemondták az unalmast, így regisztráltam villámrandira. Azt most ne firtassuk, hogy ehhez milyen mértékű kétségbeesés kell. Legyen elég annyi, hogy igen komoly. Azt meg aztán végképp ne feszegessük, hogy az össznépi randi előtt 2 órával konkrétan úgy izgultam, mint Józsika az első tini bulin - ahonnan aztán smaci nélkül távozott.

Szóval tele volt a gatya rendesen. Főleg, mert szánalmasnak éreztem, hogy idejutottam. Szar ezt kimondani. Lehet, hogy ha az elmúlt öt évem nem kapcsolatban, hanem szinglilétben telt volna, akkor most nem lenne ijesztő egyedülállónak lenni. Egyáltalán, használhatom még az egyedülálló szót, vagy már csak a szingli ismerszik? Őszintén szólva teszek rá.

A tükör előtt, borotválkozás közben megbeszéltem magammal, hogy legyőzöm a 15 éves kori énemet. Fene tudja miért, de folyton az lebegett a szemem előtt, hogy felsülök. Ülök majd ott a csajokkal szemben, és hebegek-habogok elvörösödve. Ez bőven kimeríti a vér ciki kategóriát egy 35 éves férfi (?) szájából.

De megnyugtatlak: a rettegés nagyobb úr. Na, nem attól, hogy egyedül halok meg. Sokkal inkább attól, hogy egy besavanyodott, otthonülős vén fütyi lesz belőlem, aki képtelen mosolyt csalni a nők arcára. Így aztán nagy levegő, arcszesz és némi vergődés után (Igyak-e egy lazulós felest, vagy sem? - Nem ittam.) megérkeztem a tett helyszínére. A randizás ezen formája nem új keletű, így aztán voltak régi motorosok és hozzám hasonló zöldfülűek is a korosztályomban.

Az első percek kellemetlen feszengése után bevonultunk a terembe, és mehetett is a csengőszótól csengőszóig tartó kényszercsevegés. Nem tudom, a nők hogyan élik meg, de azt igen, hogy az első kettő beszélgetés rohadt kínos volt. Amúgy a szervezőcég jó fej, mert még segítő kérdésekkel is ellát - nehogy elakadjon a dolog...

Szóval, a kezdeti kínos perceket meg a farmergatyával álcázott térdremegést leszámítva nincs negatív tapasztalatom. Jó, nem estem szerelembe, de nem is ezért mentem oda. Sokkal inkább némi önbizalomért, na meg, hogy felfrissítsem a randizással kapcsolatos gyakorlati tudásomat. És ezeket meg is kaptam.

Ráadásul a saját szememmel láttam, hogy vannak még értelmes, bájos, harmincas egyedülálló (tanuljuk meg ezt a szót újra, jó?) nők a világon. Az pedig non plus ultra, hogy azzal sem kell 7 percnél többet jópofáskodni, akit bottal sem piszkálnál meg.

Csaba történetét Baranyai Kata jegyezte le.

Forrás: Shutterstock
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?