Modern szülőnek lenni piszkosul nehéz!

Mikor még nem volt gyerekem, határozott elképzelésem volt arról, milyen anyuka leszek: engedékeny barátnő, aki mindig mosolyog, soha nem ideges, nem kiabál.

Úgy terveztem, hogy majd mindent szépen megbeszélünk, és a legkevésbé sem fogok a szüleimre hasonlítani. Aztán a fiam születésekor szembesültem azzal, hogy az elmélet nem gyakorlat. Az elmélet csak iránymutatás ahhoz, amit szeretnék - és örülhetek, mikor a valóság legalább köszönő viszonyba kerül az elméleteimmel...

Pedig a fiam könnyű eset volt. Tökéletesen működött nála például a "Ne csináld, mert anya sírni fog!" nevelő szöveg. Sokáig ez volt az én titkos fegyverem. Ha ez a mondat elhangzott, a gyerek megértette, hogy nem helyes, amit csinál, és abbahagyta.

De később a lányomnál már teljesen más reakciót váltott ki ugyanez a mondat: simán az arcomba nézett kettő centiről, és megkérdezte: "Sírsz már?" Úgyhogy a második gyereknél megtanultam, hogy nemcsak az elméletek nem működnek, hanem a sablonok sem. Ami az egyiket motiválja, az a másikat teljesen hidegen hagyja.

Mivel a két gyerekem között jó néhány év korkülönbség van, ezért nekem még azzal is szembesülnöm kellett, hogy ami régebben ajánlott volt, az most tilos.

  • Régen: fektesd mindig hasra, állíts fel egy fix étkezési rendet, szoktasd a gyereket saját ágyhoz!
  • Most: fektesd mindig hanyatt, akkor etesd, amikor éhes, engedd, hogy a szülők mellett alhasson!
  • Régen: nem volt szabad felvenni a gyereket, ha sírt.
  • Most: fel kell venni.
  • Régen: nem etettünk éjszaka.
  • Most: szoptatunk éjjel-nappal.

Nem elég, hogy nem működnek az elméleteim, nem működnek a sablonok, de még a bevált módszereim is elavultak. Nem csoda, hogy össze vagyok zavarodva.

"Még mielőtt gyerekem lett volna, volt 6 elméletem a gyereknevelésről, most van 6 gyerekem, és nincs egy elméletem sem." -

mondta Dr. Kádár Annamária a XXII. Pszinapszison a "Modern gyereknevelés buktatói" című előadásán.

Forrás: Shutterstock

Szülőnek lenni az egyik legkomplexebb dolog a világon. Főleg most, modern szülőnek:

  • egyszerre kell tudni irányt mutatni és védelmezni,
  • következetesnek és rugalmasnak lenni,
  • felnőttként viselkedni és gyermekként játszani,
  • főnöknek és bizalmasnak lenni,
  • kontrollálni és elengedni dolgokat.

Azaz mindig tudni kell (vagyis inkább csak kellene), hogy mi a helyes. Ez pedig gyakran nem sikerül.

2-3 éves lehetett a lányom, mikor az egyik bevásárló központban hisztirohamot kapott. Ha azt mondtam neki, hogy menjünk balra, ő jobbra akart, földhöz vágta a cipőt, amit rá akartam próbálni, és nem engedte, hogy hozzámérjem a derekához a nadrágot. Elszaladt, elbújt, az utolsó csepp a pohárban pedig az volt, mikor üvöltve vágta le magát a földre az egyik játékbolt ajtajában, mert nem akartam bemenni vele.

Először zavarba jöttem: mit gondolhatnak most az emberek? Aztán mérges lettem a gyerekre, majd magamra, hogy nem tudom kezelni a helyzetet. Végül pedig felkaptam a kiscsajt a földről, hónom alá csaptam, elöl ordított, hátul rúgott, én pedig már csak nevetni tudtam az egészen. Dr. Kádár Annamária után szabadon: (...) "mert néha tudni kell kilépni a szerepünkből, és nevetni magunkon."

Ha ebben a helyzetben úgy viselkedtem volna, ahogy a gyereknevelési könyvekben írják, akkor még most is ott állnék az ordító lányommal. Mert nincs két egyforma gyerek és két egyforma szituáció sem. Rá kell jönni, hogy melyik az a szeretetnyelv, amivel hatni tudsz a csemetédre, és fel kell ismerni azokat a pillanatokat, amikor képes befogadni a szavaidat.

Ez mindennek a kulcsa. Ehhez azonban a saját utatokat kell járni, és elengedni az előre megírt szabályoknak való kényszeres megfelelést. Ne figyelj senki másra, csak a gyermekedre és saját magadra!

Forrás: Shutterstock
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?