Mennyit ér egy haldokló utolsó kívánsága?

"Haza kell, hogy utazzam Amerikából, csak mert a nagyi haldoklik, marha jó" - gondolta. Letette a telefont, majd miközben kibámult az ablakon a New York-i forgatagra, zaklatott mozdulatokkal rágyújtott.

Megpróbált bosszúsan felnevetni, míg kifújta a füstöt, de nem sikerült. "Mit gondol az a kis nő? Egyáltalán, hogy merte felhívni? A magyarországi öregotthonokban újabban őrülteket alkalmaznak?" Mohón szívta a cigit, mintha a nikotin valamiféle megváltást adna, az agyába vésődött mondatokat azonban nem bírta kifüstölni.

"Folyton magát hívja. Lekvárfőzést, palacsintasütést emleget. Évek óta ágyhoz kötve, kiszolgáltatva él. A maga látogatása az utolsó ajándék, amit az élettől kaphat."

"Nonszensz" - mondta ki hangosan, hogy biztosabb legyen magában. Kiskorában csodaszép nyarakat töltöttek együtt a nagyival, de akkor sem pazarol ennyi pénzt repülőjegyre puszta érzelgősségből. "Jól pofán kéne vágni azt az ápolónőt, semmi joga nem volt, hogy ilyesmivel zaklassa."

Nem tudta, hogy a nő már megbűnhődött - hogy épp nyüszítve sír egy személyzeti vécébe zárkózva, a nyugdíjas otthonban. Csak egy hete dolgozott ott, most kezdte a szakmát - de máris rá kellett jönnie, hogy alkalmatlan. Amikor odament, azt hitte, segíthet, csakhogy egymagában képtelen volt újraéleszteni a bennlakók reményét, oldani az elhagyatottságból fakadó keserűségüket, visszaadni elvesztett emberi méltóságukat. Nem sikerült, mert idegen volt. A megváltás kulcsát az egykor szeretettel felnevelt gyermekek kezébe adta az élet, ők azonban tiltakozva hátat fordítottak.

Már elhatározta, hogy felmond. Csak Jolánka néni halálát akarta megvárni, képtelen lett volna magára hagyni küszködésében. Az elmúlt napjai azzal teltek, hogy kapaszkodót nyújtott levegőbe markoló kezeinek, és türelmesen csitította, ha az unokája, Kálmuska nevét suttogta.

Forrás:  Shutterstock

Mikor kinyomozta a férfi telefonszámát, még bízott a szeretet erejében, így még jobban megviselte a rideg és felháborodott visszautasítás. "Az ilyen embert jól pofán kéne vágni" - gondolta sírva. "Hogyan tagadhatja meg a nagymamájától puszta kényelemből a nyugodt, szeretetteljes elmúlást?"

Nem tudta, hogy míg ő a vécében zokog, Jolánka néni szája mosolyra húzódik. Agya a halál előtti percekben megkönyörült az ágyon fekvő, tehetetlen testen. A felfekvési sebektől kínzott lábak, melyek hónapok óta nem érték a földet, képzeletben a kert zöld ösvényeit járták. Újra látta az ég kékjét, hallotta a madarak énekét, könyöke alá pedig Kálmuska fonta vigyázón a karját. A fiatal férfi a közös nyarakról beszélt, hálával emlegetve a gyümölcslekvárt és a finom palacsintát.

"Tudtam, hogy eljössz" - válaszolt boldogan Jolánka néni. "Annyi évem telt homályban, Kálmuskám. Egyedül voltam, feküdtem, nem láttam mást, csak a falat. Hajnalodott, esteledett, újra és újra. És minden nappal egyre valószerűtlenebbnek tűnt, hogy valaha több voltam egy béna testnél, ami tiszta pelenkára vár. Hogy évtizedeken át igazi ember voltam. A csont és a hús megöregszik, a lélek azonban változatlan marad - ez a mi tragédiánk.

Most, hogy itt vagy, visszakaptam önmagamat. A tudatot, hogy az elhasználódott csomagolás ellenére ember vagyok, hogy akkor is kellek, ha elfogyott az időm és az energiám. Nem tudok már palacsintát sütni, csak a lelkem maradt számodra, fiam. Köszönöm, hogy így is szükséged van rám."

Jolánka néni mosolyogva halt meg. Ugyanis bármilyen könyörtelennek is tartják a halált, néha még ő is elborzad az élet kegyetlenségén, és csalással szépíti meg azt a keveset, amit módjában áll.

Forrás: Shutterstock
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?