Engedd meg, hogy olykor hiányozz!

Néha ne legyél itt. Néha tűnj el. Hagyj levegőt nekem, és add meg a lehetőségét, hogy fellélegezzek. Hogy megint hiányozhass, és érezzem, mennyire fontos vagy nekem...

Hogy ne dőljek hátra könnyedén, és ne érezzem azt a slampos biztonságot, ami az állandósággal jár. Ne érts félre, nem szeretek attól félni, hogy elveszítelek. De valahol mégis jót tesz, mikor elmész, és belém hasít egy cseppnyi bizonytalanság, hogy vajon visszajössz-e.

Kérlek, hagyd, hogy fájjon a hiányod, hiszen ha folyton itt vagyunk egymásnak, olyan természetessé válik a közelség. De mikor távol vagy, rögtön felkapom a fejem: valami nincs a helyén, valami nem teljes egész, nem gömbölyű.

A szívem kikopog a mellkasomból, mert hiába veri a megszokott ütemet, nincs itt a másik szív, ami választ dobogna. Nincs se szellemi, se fizikai közelség, és ettől az érzéstől a csontvelőmig sajdul a fájdalmas felismerés: hiányzol...

Először talán még örülök is, hogy épp nem vagy velem, de később aztán egyre többször vizslatom a távoli semmit, hátha megpillantom a sziluetted. Tudom, hogy a fizikai közelség nem minden, hiszen két szerető akkor is érzi egymást, ha épp nem lehetnek együtt. De én a teljes űrt akarom, amikor semmit nem tudok rólad. Mert csak akkor jön elő belőlem az a semmivel nem összehasonlítható gyötrődés, amit a hiányod okoz.

Forrás: Shutterstock

Először talán csak furcsa lesz. Aztán, ha sokáig nem tudok rólad, egyre intenzívebb lesz a sóvárgás. De nem fogok futni utánad, orromat a földre tapasztva nyomokat keresni, hogy vajon merre mentél. Nem kapkodok majd a telefonom után, és nem megyek oda, ahol sejtésem szerint felbukkanhatsz. Csak bízni fogok abban, hogy ismét visszatérsz. Hogy ez a távolság benned is csak a hiányomat fogja erősíteni, és nem az ellenkezőjét.

De akárhogy is van, nem élhetünk örökké a komfortzónánk biztonságos pokróca alatt. El kell, hogy engedjük olykor egymás kezét, hogy tudjuk, milyen érzéseink vannak valójában. És ha a szerelmünk erős, akkor senki más nem férhet be a szívünkbe: csak te meg én. A te bizalmad és az én hitem.

Másom sincs a fizikai valómon kívül, mint a hitem. A beléd vetett hitem - pedig én löklek ki az életemből bizonytalan időre. De remélem, megérted, hogy néha fel kell szítani azt a tüzet, ami sosem hunyhat ki. És hát mi más lehetne annyira felkavaró és hiányt generáló, mint a távolság?

Önként léptem a kalitkádba, és bármikor kiléphetnék - de nem akarok. Mert csak a te kalitkádban tudok énekelni, máshol elnémulna a hangom, és más tenyeréből enni sem akarnék, mert nekem a te kezed biztonsága kell.

Nem akarok mást, csak kicsit belepusztulni a hiányodba, hogy megint olyan tisztán láthassalak, mint először, ha visszajössz... Mert ugye visszajössz?

Forrás: Shutterstock
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?