Többször is elveszítettelek, de sosem hagytalak el igazán...

A lelki társnak is van teste. És kár lenne tagadni: a testi vonzalom is legalább olyan fontos, mint a lelki összhang. Nálunk - noha az együtt töltött évtizedek alatt átalakult -, soha nem szűnt meg a másik teste iránti tisztelet, aggodalom, szeretet és vonzalom.

A gimiben találkozunk először. Bálint az évfolyamtársam volt, és gyakorlatilag minden versenyen a vetélytársam is: hol én nyertem szavalóversenyt, hol ő. Hol én jutottam tovább a helyesírási versenyen, hol ő. Nem is tudom, mikor keveredtünk össze... De végül a két pattanásos, fogszabályzós kamasz a gimi kedvenc szerelmespárja lett.

Ő szépnek látott engem, én meg vagánynak és lovagiasnak őt. Aztán más-más városba kerültünk egyetemre, és úgy döntöttünk, egy ideig szüneteltetjük a kapcsolatunkat. Ez olyan "jól" sikerült, hogy tizenhárom év múlva, egy házibulin találkoztunk megint. A testi-lelki vonzalom úgy tűnik, nem múlt el. Ott folytattuk, ahol annak idején abbahagytuk.

"Az tetszik benned, hogy neked nem botlábad van!" - szólalt meg Bálint az egyik "első" randin. Már akkor tudtam, hogy nem a romantikus szózatai miatt fogom szeretni őt a sírig. "Botlábam? Ezt hogy érted?" - kérdeztem vissza zavarodottan. "Hát, hogy vékony vagy, de szép íve van a vádlidnak, vagy hogy is hívják ezt..." - simította végig a lábszáramat, majd mélyen a szemembe nézett. Akkor, ott elvesztem. Nem mertem bevallani, hogy addigra már én is lecsekkoltam a hátsóját, és hát ritka szép "darab" volt. Nos, igen, a férfipopók a gyengéim. Ő pedig átment a teszten.

Heves, izgalmas és gyakori találkozásainkat hamarosan összeköltözés követte. Eleinte szégyenlősen, a félhomályban botorkálva találtam ki reggel a fürdőbe vagy este a karjaiba, de pár hosszú, szerelmes hónap után már nem zavart a hurka a hasamon: felkapcsoltam a lámpát, mert látni akartam, ahogy gyönyörködik bennem. Felemelő volt, ahogy a testemre nézett, ahogy azzal bánt. Azt hittem, hogy a szeme csillogásánál sosem fogok szebbet, kifejezőbbet látni. Tévedtem.

Az esküvő után nem sokkal megfogant a fiunk, Bálint pedig a legbüszkébb kispapa volt a világon. Sugárzott a boldogságtól, jobban, mint valaha. Már akkor is tudtam, hogy életünk legszebb időszakát éljük, így akkurátusan, elmélyülten figyeltem őt, és raktároztam el magamban a szavait, pillantásait, a történéseket.

Forrás: Shutterstock

Mint kiderült, jól is tettem. Nehéz évek jöttek. A tesóbaba várása, a veszteségek felemésztették testi-lelki erőnket, és kioltották Bálint szeméből a tüzet. Tudtam: az fáj neki, hogy én szenvedek. Sosem felejtem el azt a pillanatot, amikor meztelenül, trombózisharisnyában feküdtem a kórházi ágyon - ő pedig csak nézett, olyan tompán és üresen. Mire belépett a beteghordó, az altató hatni kezdett: csak annyira emlékszem, hogy valaki megemel, és a hordágyra tesz, Bálint pedig féltőn-féltékenyen bámulja elernyedt húsomat.

A műtétet még követte néhány másik is, majd végleg letettünk a második gyermek érkezéséről. Megnyugodtunk, sokat utazgattunk, jókat ettünk, nem vontunk meg semmit magunktól. A "botláb" és a "kerek férfipopó" múlt idő volt már, mindketten kikerekedtünk. Szerettük magunkat és a másikat így is... bár néhanapján cukkoltuk egymást, hogy legközelebb, ha le kell ugranunk tejért a boltba, csak legurulunk a hegyről.

Végül egy novemberi napon Bálintot kórházba szállították - ekkor változott meg minden. "Nem komoly a baj, de tanácsos volna diétázni és elkezdeni valami sportot, ha egyszer szeretné a karjaiban tartani az unokáját" - mondta az orvos, nekünk pedig olyan volt az a nap, mintha felnyitották volna a szemünket. A végletek emberei voltunk mindig is: másnap új bevásárlólistát írtunk, és vettünk két pár futócipőt. Estek le rólunk a kilók, mi pedig hitetlenkedve fedeztük fel újra magunkat és egymást.

Az első futóversenyre fél év múlva, közösen neveztünk. Kéz a kézben, potyogó könnyekkel estünk be a célba. Hazafelé megpillantottam a gangon a szomszéd lecserélt bejárati ajtaját. "Na, beköltözött az új tulaj. Láttad, milyen csinos kis nő?" - kérdeztem sandán rámosolyogva az én futóbajnokomra. "Láttam, csinos. De nálad csinosabb, erősebb és vonzóbb teremtést még sosem láttam!" - mosolygott rám Bálint, majd kedvesen magához húzott, és a nyakamba puszilt.

Lejegyezte: Haizer Tímea

Forrás: Shuttertsock
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?