Egy kapcsolat állomásai

Kapcsolatunk kezdetén kalapált a szívem, ha csak megláttam. Alig vártam, hogy hazaérjen, lestem az ablakból, ott van, ott jön, jaj, hogy áll a hajam?!

Pici parfüm - úristen, nem büdös a szám? -, gyors fogmosás, pont belefér, amíg felér a nyolcadikra. Már jön, hallom, csörögnek a kulcsok, nyílik az ajtó. A torkomban dobog a szívem, kinyitja az ajtót, nyakába ugrok, sziaaaaa, nagyon vártalak, de jó, hogy itt vagy! Belép, még le sem veszi a cipőjét, már mesél, mi volt ma, mit látott, én kivel találkoztam, képzeld.

- Hoztam neked valamit!

- Úúú, mit hoztál?

- A kedvenc joghurtodat, tudod, abból a boltból.

Bepárásodik a szemem, istenem, mennyire szeretem! És ő is szeret, hozott nekem joghurtot a kedvenc helyemről. Megvacsorázunk, összebújunk a kanapén, megnézünk vagy tíz részt a kedvenc sorozatunkból.

Egy évvel később...

- Holnap lesz az egy éves évfordulónk! - újságolom a legjobb barátnőmnek.

- Ne már, máris eltelt egy év? Na és még mindig minden szuper?

- Persze, hogy az! Imádom még mindig. Jó, lehet, hogy nem olyan hevesek az érzelmek, de hát ez normális. És még mindig szerelmesek vagyunk, ez a lényeg!

Este vacsorázni visz, eljön értem, vörös rózsát hoz, pezsgőt iszunk a rakparton. Annyira romantikus minden!

Három évvel később...

Holnap lesz három éve, hogy beleszerettem. Milyen régen volt, és mennyi minden történt azóta... Nem igazán tudtam, mit vegyek neki, de végül vettem egy szép inget, szerintem örülni fog neki. Basszus, mi van, ha ő elfelejtette? Csak nem, bár nem írtam fel a naptárba... Már hallom, ahogy jön fel.

Forrás: Shutterstock

- Elémegyek, kinyitom az ajtót, szia drágám, hogy vagy? Minden oké, ad egy puszit, és megy a fürdőbe.

Később vacsorázunk a tévé előtt, eddig nem mondott semmit, lehet, hogy tényleg elfelejtette?

- Szívem, tudod milyen nap van ma? - kérdezem óvatosan.

- Szerda. Mert?

- Hát de milyen szerda? - próbálkozom tovább..

- Tudnom kellene?

Kezdek összetörni, ekkor elővesz egy tábla csokit.

- Boldog évfordulót - majd átkapcsol egy másik csatornára.

Egy tábla csoki? Tényleg? Legalább emlékezett, az is valami... Adok egy puszit az arcára, kezébe nyomom az inget, kibontja, megköszöni. Puszi, nézzük tovább a tévét. Kimegyek egy pohár vízért, hát, nem olyan romantikus, mint elképzeltem, de nem felejtette el, mint a barátnőm pasija. Na, az már tényleg gáz.

- Megyünk aludni? - kérdezem álmosan, de reménykedve.

- Mindjárt.

De nem mozdul, reggel hétkor ugyanott találom a kanapén, csak a tévé sistereg.

Sok évvel később...

Hol a francban van már, rohadt éhes vagyok, remélem hoz kiflit. Meg joghurtot. Úristen, de régen ettem joghurtot abból a boltból, de jó lenne, ha hozna! Nem írtam fel a listára, de csak eszébe jut. Már jön, hallom, érkezik a lift a nyolcadikra. Csörögnek a kulcsok, nyílik az ajtó. Belép, a cipőjét persze nem veszi le, megint széthordja a sarat a lakásban.

- A kanapén ülök, helló, hoztál joghurtot?

- Nem mondtad.

- De azért hozhattál volna...

- Ne idegesíts már, baszki, rohadt egy napom volt. Legközelebb írd fel!

- De nem ott mentél el a bolt mellett? Nem jutott eszedbe?

- Ott mentem el, de nem jutott eszembe, ne cseszegess már!

Átkapcsolok egy másik csatornára, ő lerakja a szatyrokat a földre, leül a géphez, bekapcsolja, és már nem is hallja, amit mondok neki:

- Puszit sem kapok?

- Gyere ide érte!

- Na persze, én ugyan fel nem kelek a kanapéról.

Berczi Annamária

Forrás: Shutterstock
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?