félelem reszket gyávaság undor B. Barbi poloska
Mozdulatlanul fekszem az ágyban. Sötét van. A takarót gondosan magam köré tekerem. A takaró megvéd. A takaró láthatatlanná tesz. A takaró biztonságot ad. Mint valami varázsigét, úgy ismételgetem egymás után ezeket a szavakat...

Persze csakis fejben, mert már egy hangos szó sem jön ki a torkomon. Elnémultam. Érzem a reszketés jeleit a testemen. Hallom, hogy a szívem egyre hangosabban ver. Gondolatban újra és újra tiltakozom. Ma véget vetek ennek az egésznek. Döntöttem, nem leszek örökké gyáva. Ennyi év után, ma lesz a napja, amikor nem futamodom meg. Nem fog legyőzni újra és újra. Ma nem. Eljött a pillanat. Ma végre szembenézek vele.

Az órák perceknek tűnnek. Egy örökkévalóság óta fekszem itt bent. Fülelni kezdek. A másik szobából folyamatos, halk morajt hallok. Igen, a tévé az. Ha jól hallom, meccs megy. A képernyő fényei alig láthatóan szűrődnek be az ajtó alatt. És nekem most épp erre a fényre van szükségem. Erőt ad.

Lélegzetvisszafojtva figyelek. A világosságra koncentrálok, de hirtelen újra halk koppanásokat hallok. Összerezzenek. Az ablak vagy a szekrényajtó üvege az? Nem tudom eldönteni, melyik irányból jött a zaj. De ez mit sem változtat a tényen. Itt van. Még mindig itt van. Szinte verejtékezni kezdek az izgalomtól. Reflexszerűen ökölbe szorítom a kezem - mintha valaha is meg tudtam volna védeni magam...

Forrás: Shutterstock

A koppanásokat egyre közelebbről hallom. Egyre kisebbre húzom össze magam. Becsukom a szemem. Úgy tűnik, ez már sosem fog megváltozni. Nekem ez a sorsom: az örök rettegés.

Talán, ha még kisebbre húzom össze magam? Talán akkor a félelem és én nem leszünk öribarik? Egyre erősebb undor lesz rajtam úrrá. És bár sötét van, látom magam előtt. Érzem a szagát...
A kopogás ugyan alábbhagyott, de kintről lépéseket hallok. Az ajtó alatt beszűrődő fény elhalványult. A léptek egyre közelednek.

A kilincs és a zár együtt mozog. Az ajtó kitárul, és ő ott áll. Egy szál alsónadrágban, csupasz testtel. Nem kérdez semmit, csak elindul befelé. Hirtelen a kopogás irányába fordul. Először a betolakodóra, majd rám pillant. Tekintete erőt, megértést és biztonságot sugároz. Mint mindig, a hangja most is gyengéd.

"Emiatt nem tudsz elaludni?" - kedvesen mosolyog. Majd megfogja és kiviszi a poloskát a hálóból.
Újra nyugodt vagyok. Csak a hősöm és én tartózkodunk a szobában. És végre a megmentő karok közt elnyom az álom.

SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Shutterstock

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.