Túlélési tanácsok kamaszokhoz...

Amikor arra kértem a fiam, hogy pakolja el a dohányzóasztalról a nassolása nyomait - és nem elégedtem meg azzal a válasszal, hogy "mindjárt" -, ő döngő léptekkel a szobájába vonult, és becsapta az ajtót.

"Hát elkezdődött" - gondoltam magamban, és leültem a kanapéra. Legyőztem a késztetést, hogy utánamenjek, és mérgesen a tudtára adjam a generációk óta bejáratott, direkt kamaszokra szabott frázist: "Amíg az én kenyeremet eszed..."

Mert már megtapasztaltam, hogy ezeket a meccseket nem kell azonnal "lebokszolni". És eszembe jutott, hogyan beszélgettem a lányommal a kamaszkorról, mikor hasonló korba került, mint most a fiam. Nem a gyereknevelési szakkönyvekben olvasott fejezeteket zanzásítottam, hanem a saját tapasztalataimról meséltem neki:

"Egy nap arra ébredsz majd, hogy apa már nem szuperhős a szemedben, és én is megszűnök jó anya lenni. Azt fogod gondolni, hogy csak megkeserítjük az életedet, és az a feladatunk, hogy letörjük a szárnyaid, mielőtt még kipróbálhatnád őket. Emiatt pedig egyszerre fogsz dühöt és lelkiismeret-furdalást érezni.

De azt akarom, hogy jól jegyezd meg: ezek a gondolatok normálisak. Ne bánkódj majd miattuk! Mi tudni fogjuk, hogy min mész keresztül, és türelmesen megvárjuk, hogy a kamaszkor végeztével visszatalálj hozzánk.

Mindent és mindenkit kritikus szemmel nézel majd, kivéve azt a baráti kört, akihez tartozni akarsz. Ez ennek az időszaknak a legnagyobb csapdája. Csak az ő véleményük lesz mérvadó a számodra. Pedig bennük is éppen olyan nagy káosz uralkodik, és éppen olyan sok bizonytalanság dúl majd, mint benned.

Néha figyelmeztetni foglak erre, te pedig rossz néven veszed. De nem fogok haragudni, ha nem adsz igazat - csak azt kérem, gondold át, amit mondok. Sokat fogunk vitatkozni egymással. Néha reménytelennek érezzük majd a helyzetet. De amikor ez történik velünk, jusson eszedbe, hogy mindez elmúlik, a szeretetünk viszont megmarad."

Forrás: Shutterstock

Lehet, hogy igazi mumusként festettem le a kamaszkort, mert a lányom a végén megjegyezte: most, hogy ezt hallotta, legszívesebben nem is lenne kamasz. De én tudtam, hogy a változás bekövetkezik - akár akarod, akár nem.

Te pedig szülőként nem tehetsz egyebet, mint próbálsz vele úgy sodródni az érzelmek viharában, hogy ne hagyj magad után gyógyíthatatlan sebeket. Imádkozni, hogy a türelmed sose fogyjon el. Hogy amikor flegmán szól vissza, üvöltözés helyett legyen erőd megkérdezni: "Oké, ezt mondják a hormonjaid, de mit mondanál te?"

Józannak maradni, amikor extrém hülyeséget csinál, és arra gondolni: egyszer túl leszünk ezen. És a megoldásra koncentrálni a hibáztatás helyett. Próbálsz hinni abban, hogy nem felejted el: te is voltál kamasz, ugyanezekkel az érzésekkel és problémákkal.

Akkor is, ha rá sem ismersz az egykori tündérkédre, akinek videón örökítetted meg az első lépéseit, most viszont nem hajlandó egy fotón szerepelni a családjával. Akinek hirtelen titkai lettek. Magánéletet követel, és inkább nem viszi magával a telefonját, mert beállítottad rajta a nyomkövetés funkciót.

Ez az az időszak, amikor szülőként a hajad egyik fele kihullik, a másik fele megőszül, mert úgy érzed, a világon senkinek nincs olyan nehéz dolga, mint neked. Pedig nem vagy egyedül. A kamaszod is pont ugyanígy érez. Kitartás! Amikor véget ér ez a kötéltánc a forgószélben korszak, egy nagyszerű felnőttel ülsz majd egy asztalnál. És együtt nevettek majd az egészen...

A fiam előmerészkedik a szobájából, szó nélkül tünteti el a nassolása nyomait. Az ölembe ül, és bocsánatot duruzsol a fülembe. Most újra kisfiú, és én a kamaszkorról mesélek neki...

Forrás: Shutterstock
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?