"Lesz" vagy "kérek"? Illemtan az alapoktól...

Egy alacsony, barna hajú, barna szemű, kicsit átfagyott 30-as lány lépett a pulthoz.
"Szia! Két forró csoki lesz" - szólt nem túl hangosan, de annál kedvesebben. Az emberközeli belépőt egy hatalmas, láthatóan szívből jövő mosoly, majd a fizetség gondos előkészítése követte.

- Mikor lesz? - kérdezett vissza nem túl mogorván a szemüveges pultos. Kicsit cinikus, válaszra váró tekintetét a lány felé emelte.

- Háát... - kezdte kissé zavartan a lány. - Reméljük mielőbb - vágta ki magát egy újabb mosollyal egyetemben. Látszott rajta, örül, hogy egy épkézláb, nem bántó mondatot el tudott mondani. De az eddigi kedves lényét hirtelen valami szemmel látható zavartság járta át. Igen, még számomra is látható módon zavarba jött.

- Kérek szépen - hangzik a pultos fiú szájából, majd, mint valami tanár, aki feltette az utolsó kérdését a kettesért, tovább meredt a lányra. Eközben persze a forró csoki a sor ellenére is váratott magára.

- Ööö légyszi... - motyogta megszégyenülve, de továbbra is előzékenyen a lány. És ez, mint valami varázsszó, úgy hatott a szemüveges, nem mellesleg jóképű fiúra.

- Elnézést, hogy ilyen hisztis vagyok, csak elég rossz kedvem van - próbált némileg barátságosabb hangnemben társalogni a lánnyal.

- Nekem sincs túl jó napom - szinte suttogta, miközben egy apró könnycseppet törölt le az arcáról.
Bár ez utóbbit a fiú már nem láthatta, mert közben a forró csokikkal volt elfoglalva.

- Üveg vagy elviteles pohár legyen?

- Elviteles.

A rövid párbeszédet a fizetés, a borravaló, az illedelmes köszönés, majd a távozás követte. Kiegyensúlyozott, normális elválás volt, az előző pár perc viszontagságai nélkül.

Forrás: Shutterstock

Persze ennyi elég is volt hozzá, hogy belépjek a csendes megfigyelő szerepébe. Vajon mások is ilyen tudatlanul rendelnek? Vagy csak egy gyengébbnek tűnő lányka kapta meg a fiú rosszallását? Vajon a srác mással is így viselkedik?

Egymás után léptek idősek, fiatalok, asszonyok, lányok, férfiak és fiúk a pulthoz. Az esetek 60-70%-ában az "egy ..... kérek" hangzott el. Egy köszönés nélküli, határozott, de jobbára alá- és fölérendelt, semmiképp sem partneri viszonyt jelképező "kérek".

Jellemzően nem, vagy csak alig néztek rá a fiúra. Telefonjukat, vagy épp baráti csevejüket nem megszakítva rendeltek valamit. Borravalót a lánnyal ellentétben nem adtak. De kétségtelenül a kérek szót használták, erősen felszólító módban.

Aztán a rögtönzött felmérés után a saját munkám során felmerülő kérem/köszönöm arányokat is elemezni kezdtem. Az e-mailjeim 90%-a a "kérlek" varázsszóval kezdődik, mely általában egy feladat határidőre történő elvégzésére sarkall.

A levél végén a "köszönöm" már valamivel kisebb arányú, mert az automatikus aláírásoknál sokan az "üdv"-öt állítják be. Hogy ebből mennyi az őszinte, nem pedig megszokásból érkező "kérem" és "köszönöm"? Ezt már nem volt időm megfejteni.

"Egy capuccinót kérek" - mondtam gépiesen. És ekkor döbbentem rá, hogy mindannyian részesei vagyunk ennek a játéknak...

De miért? Miért tart ott a világ, hogy már a legkisebb gesztusokat sem vagyunk képesek megtenni egymás felé? Régen a legjobb beszélgetések mind-mind a helyi kisboltokban alakultak ki, mert az emberek tudomást vettek a másik jelenlétéről - ne adj isten érdeklődtek a másik hogyléte felől. És nem csupán egy biorobotnak kezelték az embert, akinek csak az a feladata, hogy kiszolgáljon.

Persze, a világ változik, az életvitel felgyorsult, ezért nem elvárható, hogy minden vásárlás után 5 percet beszélgessünk. Ám annak mindenképpen bele kell férnie, hogy megtiszteljük a másikat egy köszönéssel, és azzal, hogy érző lények módjára kommunikáljunk egymással.

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?