Tegnap még a mindened voltam - ma pedig elhagytál...

"Milyen édesen játszanak a szomszédok a gyerekeikkel..." - gondolta Niki. Nevetni szeretett volna, mégis elszorult a torka, és érezte az arcán legördülő könnycseppeket. Oldalra pillantott az ágyban, de a megszokott arc már nem nézett vissza rá...

Két napja újra egyedül van: Peti vasárnap elköltözött. Kezébe vette a naplóját, amibe május óta nem írt - és amit utoljára Peti olvasott, még egyszer régen, miközben ő zuhanyozni ment. Most - több mint 6 hónap elteltével - kinyitotta a bűvös könyvet, és egy cetlivel találta szemben magát: "Köszönöm, hogy vagy nekem. Szeretlek."

Peti egyik üzenete volt - időnként elrejtett ilyeneket a lakásban, hogy meglepje velük. Niki azt hitte, már nem maradt könnye, amit ne sírt volna ki az elmúlt éjszakákon. Tévedett - most újra patakokban folytak az arcán... Bevillantak neki Peti szavai. "Valami megváltozott. Nem tudom, mi. Ha tudnám, megmondanám, de én sem tudom. Ne haragudj."

A lány a következő 48 óra alatt ezredjére is átgondolta az elmúlt heteket, hónapokat. Elemezte a kapcsolatukat, újra és újra átpörgette az eseményeket, hátha korábban kihagyott egy apró részletet. De semmi - továbbra sem igazán értette, mi történt velük, mi történt Petivel. 2 hónappal korábban még közös házat és gyerekeket terveztek, most pedig egyedül maradt az emlékekkel és az 50 milliós kérdéssel: miért?

"Hiszen nem én kezdtem először tervezni a közös jövőt - vagy legalábbis nem én terveztem jobban. Én voltam, aki féltem ettől a kapcsolattól, akinek fenntartásai voltak. Aztán telt az idő, és átragadt rám Peti gondolkodása" - emlékezett vissza. Végre - először az életben - elhitte, hogy a tündérmese vele is megtörténhet. Elhitte a közös jövőt, a boldogságot. Azt a boldogságot, ami tegnapelőtt véget ért.

Forrás: Shutterstock

"Igen, az elmúlt hetekben a lila ködöt valóban felváltották a szürke hétköznapok" - ismerte be magának sokadjára. "Tény, hogy - év vége lévén - fáradtabbak voltunk, kevesebbet beszélgettünk. Nem foglalkoztunk annyit egymással. Talán a kelleténél többet beszéltünk a munkáról, de ez óhatatlan, hiszen egy helyen dolgozunk. De nem veszekedtünk, nem martuk egymást" - sorolta magában egymás után a tényeket.

"Mikor is szeretkeztünk utoljára?" - ötlött fel benne a gondolat. Egy hónappal korábbi elutasítások képei ugrottak be. Ebben a dologban ő is vétkes volt, de Peti is. Beszélgettek is róla, de a fiú megnyugtatta: nincs semmi baj, minden rendben, szereti őt, és nőként tekint rá. A fáradtság és a stressz volt a magyarázat, Niki pedig feltétel nélkül elhitte a hallottakat.

Bízott a fiúban, hiszen mindig őszinte volt hozzá, és tudta jól: mindenkinek van nehéz időszaka. Peti türelmet kért, ő pedig türelmesen várt: nem piszkálta, nem követelte az együttléteket.

Eltelt újabb egy óra, de Niki még mindig ébren volt: megoldásokat és a válaszokat keresett. "Biztosan volt valami jel!" - ismételgette magában a sokak által ismert mondatot. Valamit nem vettem észre. Talán az együttélés volt a gond: biztos kiábrándult belőlem - de mit rontottam el? Vagy a szex hiánya az ok? Túl magabiztos voltam? Túl sok, vagy inkább túl kevés? Ha megváltozott valami, miért nem szólt? Mostanra hibának látta mindazt, amit az elején szeretett bennem? Vagy lehet, hogy nem is szeretett igazán? Hiszen azt terveztük, hogy gyerekeink lesznek - hogyan múlhattak el az érzelmei szinte egy pillanat alatt? Talán az egész nem is volt igaz?"

"Ha igazán akart volna engem, szólt volna, hogy baj van. De nem akart..." - véste be a naplójába az utolsó mondatot, majd becsukta a könyvet, és a kapcsolata emlékével együtt a fiók mélyére süllyesztette. "Holnap veszek egy új naplót" - jegyezte meg magának, majd - napok óta először - végre könnyek nélkül aludt el.

B. Barbi novellája

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?