Minden stabil kapcsolat unalmassá válik?

Pittyeg a telefon, a gyomrom görcsbe rándul. Biztos te írtál, legalábbis minden sejtem ezt kívánja, mégis rettegek a csalódástól, hogy tévedek. És tévedek, mert nem írsz. Ma sem, holnap sem. Pedig te kellesz nekem, és szinte már a megszállottad vagyok...

Foggal-körömmel harcolok érted, miközben azt sulykolom magamba, hogy számomra te vagy az Igazi - még ha mélyen, legbelül tudom is, hogy ez nem igaz.

Miért van akkor pont rád szükségem?

Nem kell sokáig gondolkodnom a válaszon: azért, mert életet lehelsz a szürke hétköznapjaimba. Olyan vagy, mint egy színes rulett asztal, ami egyfolytában csak pörög és pörög, engem pedig minduntalan magával ránt ez a szédítő sebesség. Tudom, hogy itt nincs win-win, mert vagy így, vagy úgy, de mindig vesztesként, leszegett fejjel kell elhagynom a játék színhelyét.

Mégis megőrjít ez a játszmázás. Az izgalom, ami körbejárja testem-lelkem, a kétségek, hogy vajon kellek-e neked, vagy sem - de mégiscsak benne maradok a játékban... Hiszen milyen is lenne egy kiszámítható élet valójában? Egy filmes idézet kattog az agyamban: "Az unalmas nyugalmas." Van, aki szerint ez pozitív dolog, de szerintem az unalom sokkal rosszabb, mint amennyire a nyugalom jó...

Pezsgésre vágyom, és te egy olyan színpompás világ vagy, ami minden nap egy új, felfedezni való játékot rejteget. Ez a titokzatosság pedig teljesen kizökkent a monotonitásból, és azon izgulok: vajon a következő esténk mit tartogat majd számomra? Féltékenységi mizériába torkollik a romantikusnak induló randevúnk, vagy lesz pár olyan óránk, amikor épp nyugodt mederben folyik minden?

Tányérdobálós veszekedések, őrjítő csókcsaták, szenvedélyes szeretkezések, éjszakába nyúló viták - ilyen veled az életem. Hol a felhők felett lebegek, hol pedig a mély gödörből kell újra és újra kimásznom.

Filmben látni mindezt egészen más, mint ténylegesen átélni. A valóság sokkal intenzívebb, és ami a képkockákon gyorsan elvonuló vihar, az igazából egy mindent elsöprő cunami - ami után nem győzöm eltakarítani a romokat és újjáépíteni a darabjaira hulló életemet.

Forrás: Shutterstock

Ilyenkor mégis inkább egy kis nyugalmat szeretnék...

Egy kiegyensúlyozott, biztonságos és kiszámítható kapcsolatot, amelyben tudom, hogy holnap is ugyanúgy fogsz szeretni, mint ma, és nem kergetsz majd őrületbe a bizonytalanságoddal. Minden áldott nap vársz rám otthon, megeteted a kutyát, és elmosogatsz a kedvemért. Mosolyogva rám pillantasz, amikor belépek az ajtón, majd meleg ölelésben fonódunk össze, és finom csókot lehelünk egymás ajkaira. Biztosan boldog lennék...

Aztán néhány év múlva elkezdene érlelődni bennem a gondolat, amit bár elnyomnék, sehogy sem hagyna nyugodni: a félelem, hogy nem kaphatom már vissza a régi önmagunkat. Pedig én nem "csak" összefonódni, hanem összeforrni akarnék veled. Nem finom, hanem forró csókot lehelnék az ajkaidra.

Nem a rutin szexet akarnám, hanem egy éjszakát, amikor úgy szeretkezünk, mintha nem lenne holnap. Próbálnám megélni veled mindezt, mégsem sikerülne. Egész egyszerűen csak azért, mert már megtapasztaltam, hogy egyetlen kapcsolatban sem lehet örökkön-örökké ezer fokon égni. Talán egy napon mi is ráébrednénk: nyugalmasak és unalmasak lettünk.

De mi van, ha létezik arany középút? Talán létezik olyan kapcsolat, amiben a hétköznapok ellenére is életben tud maradni a tűz - ráadásul olyan módon, hogy nem pusztít el mindent maga körül. Talán csak azon múlik, hogy a megfelelő férfival találkozik-e az ember lánya, és talán csak azért rettegek az unalmas élettől, mert még nem találtam meg a párom a kiegyensúlyozott boldogsághoz.

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?