Kapcsolatfüggő voltam - bármit megtettem volna, hogy szeress...

Egyik este, nyolc órakor üzenet érkezett egy régi barátomtól: a városban van, szívesen meglátogatna - 20 percen belül... Én viszont már lefekvéshez készülődtem, így cseppet sem örültem volna egy váratlan vendégnek.

A régi énem persze fogadta volna, de ma már más a helyzet. Azelőtt nagyon készséges és kedves voltam - túlságosan is. Nem jelöltem ki a határokat: bárki, bármivel hívhatott, akár este tíz órakor is. Meg is tették, mivel jó hallgatóság voltam - egyébként is azt gondolták, hogy állandóan ráérek, sőt, örülök, ha hívnak...

Tényleg így volt - kapcsolatfüggő voltam. Azt gondoltam, csak akkor fognak szeretni és elfogadni, ha mindenkinek mindig, minden alkalommal a rendelkezésére állok. A mai eszemmel persze már pontosan tudom: attól nem leszek értékesebb, ha az első csöngésre felveszem a telefont, vagy azonnal válaszolok egy üzenetre, még az éjszaka közepén is...

Több olyan párkapcsolatom volt, ahol rendre meg akartam menteni a másikat valamilyen káros szenvedélyétől. Azt gondoltam magamról: az az életfeladatom, hogy másoknak éljek. Folytonos megfelelési kényszerem volt, és állandóan mások figyelmétől függtem. Fel sem tűnt, hogy nincs saját életem.

A párkapcsolataimban mindig egy volt barátnő, a baráti kapcsolatokban pedig egy eltűnt régi barát helyét töltöttem be. Végül feleslegessé váltam, és a soron következő nő lett az igazi szerelem vagy az életre szóló barát, nem én...

Forrás: Shutterstock

Azt, hogy mindez újra és újra ismétlődik, akkor vettem észre, amikor már végképp kimerültem lelkileg, és teljesen bezárkóztam. Végre megértettem, mit művelek. Édesapám alkoholfüggő volt, egy percre sem nézett fel az üvegből, még olyankor sem, amikor szükségem lett volna a figyelmére. Nem fogta a kezem az első lépéseimnél, az első szerelem során, sőt, az első csalódásoknál sem.

Rájöttem, hogy tudat alatt egész életemben az ő figyelmét akartam megszerezni. Azt gondoltam, ha jó leszek, ha mindig a kedvében járok, talán nem fog inni. Meg akartam menteni, bízva abban, hogy akkor - talán - érdemes leszek a szeretetére és a figyelmére.

Nagy utat jártam be, mire ráébredtem: mindenki a saját életéért felelős. Apám saját döntései alapján élte az életét, ahogyan anyám is - az viszont az én felelősségem, hogy mit kezdek a saját életemmel. Nem hibáztathatom apámat azért, amilyen vagyok.

A bennem keletkezett űrt magamnak kell betöltenem. Ez volt az én leckém. Most már pontosan tudom: ha valamihez nincs kedvem, jogom van nemet mondani - ha pedig ez a kapcsolat végét jelenti, az már nem rólam szól. Így kedvesen visszaírtam a barátomnak: "Most épp nem alkalmas, de köszönöm, hogy eszedbe jutottam."

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shuttertsock

    Ezt olvastad már?