Meghunyászkodtam előtted - szolgává tett a magány...

Amikor hosszabb ideje minden nap egyedül fekszel és kelsz, akkor hajlamos leszel rá, hogy túl nagynak, túl jónak lásd azt, aki végre valahára belép az életedbe - és olyan tulajdonságokkal ruházd fel, amik valójában messze állnak tőle...

Pedig csak egy hajszállal jobb, mint a korábbiak, de ezt a szeretetéhséged miatt nem veszed észre - elvakultan belevágsz a kapcsolatba. Örömödben jobban tiszteled őt magadnál, a viszonyotokat pedig magad elé helyezed. Már nem tartod szem előtt, mi a jó neked: az önértékelésed annyira alacsonyra süllyedt a hosszú várakozás alatt, hogy félreteszed az elvárásaidat - ha voltak egyáltalán -, nehogy bármi akadálya legyen a szerelmeteknek...

Aztán rájössz, hogy valójában nem jó az egész. Nem tesz boldoggá, mégsem mered ott hagyni, mert attól tartasz: ha ő nincs, akkor újra egyedül kell lenned. A magányt pedig már végtelenül meguntad, így maradsz. Akkor is, ha nincs a másikban semmi különleges: nem fog meg a stílusa, még csak közös témát sem találtok.

Mégis bízol abban, hogy idővel kedvedre formálódik, változik majd, míg végül már szinte tökéletes lesz. De sokkal valószínűbb, hogy te leszel az, aki kibújik a bőréből: gyökeresen megváltozol, hogy szolgáld a kapcsolatot, és feláldozd magad érte.

Ő pedig továbbra sem nyújt semmi rendkívülit, csupán annyi a dicsősége, hogy csökkenti a szeretet iránti éhségedet, és kitölti az űrt az életedben... Ha reálisan tudnál gondolkodni, felismernéd: tulajdonképpen csak szánalomból van veled. Nem lát benned semmi értékelhetőt, nincs, ami miatt felnézne rád.

Forrás: Shutterstock

Még csak szerethetőnek sem tart, csak eleinte nincs szíve elhagyni, hogy azzal tovább fokozza az elesettségedet. Így viszont - szerelem nélkül - nem bírja sokáig a súlyt, ami miattad került a hátára: a teher hamarosan nyomni fogja, meg akar majd szabadulni tőle, ezért utadra bocsát...

Amíg önbecsülés nélkül lépsz kapcsolatba valakivel, addig mindig ez a vége. Hiába várod, hogy a képzeletbeli mérleg két oldala egyensúlyban legyen! Mindkét félnek szerethetőnek kell éreznie magát.

Ha a saját szemedben nem vagy érdekes és értékes, akkor más sem fog becses darabként, megbecsülendő ékkőként tekinteni rád. Különböztesd meg az elégségest a megfelelőtől, ne ragadj bele egy olyan kapcsolatba, ahol a legjobb esetben is csak olyan viszonyban vagy a másikkal, mint beteg az ápolójával!

Ne süllyedj odáig, hogy bármi áron kitartasz egy olyan ember mellett, akinél nincs helyed - csak azért, mert szakítani nagyobb kihívás. Ha nem tartod magad különlegesnek és értékesnek, egy idő után - észre sem veszed majd! - természetessé válik számodra a folytonos megalázkodás, meghunyászkodás, és a "szolgaság"...

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?