Nem vetlek meg azért, mert eldobtál...

Ha nem úgy tűnsz fel az életemben, mint egy tornádó, amely magába szippantott, akkor soha nem tudom meg: még mindig képes vagyok úgy szeretni, mint rég, amikor még sértetlen volt a lelkem...

Ezelőtt évekig azt hittem: soha nem adatik meg újra a számomra, hogy önzetlenül szeressek valakit. Megannyi csalódás után nem volt se erőm, se kedvem ahhoz, hogy nyissak bárki felé, és utat engedjek az érzelmeimnek. Belefáradtam, hogy játszma nélkül vágjak bele a kapcsolataimba, hiszen mind zátonyra futott, egyik a másik után

Akik előtted jöttek, nem az igazi arcukat mutatták - vagy egyszerűen nem én voltam nekik a megfelelő. Én pedig beleuntam az őszinteségbe, felvettem a "csajozó pasi" álarcát - és az új énem kelendőbb volt, mint azé a férfié, aki szereti, megbecsüli és tiszteli a nőket...

Ám egy idő után belefáradtam a szerepjátszásba, hiszen erőt próbáló olyasmit alakítani, ami ellenkezik az igazi énünkkel: letéptem az álarcot, összegyűrtem, és kidobtam... Maradt a már-már remete élet - egy cölibátust fogadó pap élete is izgalmasabb volt, mint az enyém. Hosszú ideig böjtöltem: nő, kapcsolat, szerelem, égető szenvedély nélkül éltem az életemet - de ezt a puritánságot sosem éreztem igazán sajátomnak.

Idegen volt tőlem, hogy magányos farkasként éljek, aki csak akkor jön ki az odújából, ha vadászni indul. Elegem lett - végül eldöntöttem, hogy mégiscsak megbízok az emberekben: megadom az esélyt az érzelmekre épülő kapcsolatnak.

Forrás: Shutterstock

Ekkor jöttél te... kecsesen, bájosan és nőiesen. A szépséged azonnal magával ragadott: az arcod, a tested minden egyes részlete olyan mélyen beleégett a retinámba, hogy azóta is minden szemhunyásnál téged látlak magam előtt.

Az adósod lettem, mert olyan érzelmeket sikerült feltámasztanod bennem, amikről azt hittem, már nem járnak nekem, és talán már nem is kellenek... Tartozom neked - még akkor is, ha a történetünk vége nem holtomiglan-holtodiglan lett. Te voltál, aki újra felmelegítetted a szívemet és reményt adtál a szebb és boldogabb életre.

A szerelmünk szépen indult, alakulgatott, aztán rájöttél, hogy mégsem én vagyok neked a megfelelő - és vége lett. Ésszel döntöttél a szíved helyett: azt választottad, akivel könnyebb és kiszámíthatóbb életet élhetsz, még akkor is, ha ő soha nem fog úgy szeretni, tisztelni és becsülni, mint én...

Nem vetlek meg, nem nézlek le, inkább köszönettel tartozom. Mert, ha nem hagytál volna el, most nem tudnám, hogy még a szakítás utáni halálos önmarcangolásból is van kiút. Hogy darabjaimból is össze tudom rakni magam, még akkor is, ha egy időre szétestem, mint egy ócska kirakós.

Te voltál az életem, majd te lettél a halálom is - ám sikerült újraéleszteni magam, és azóta tudom, sok mindenért hálával tartozom neked. Köszönöm, hogy érzelemgazdagabbá, érettebbé tettél - köszönöm, hogy szerethettelek.

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
SHE.HU Kibeszélő!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?