Más nővel töltöd a szentestét - mégis csendben várok rád...

Most itt állok a szoba közepén, körbenézek - látom, hogy minden tökéletes. Már csak egy dolog hiányzik: te. Várom, hogy forduljon a kulcs a zárban, belépj az ajtón, átölelj, megcsókolj,és boldog karácsonyt kívánj. Leüljünk az asztalhoz, elfogyasszuk együtt a vacsorát, meghitt szeretetben kibontsuk az ajándékokat, majd egy pohár bor mellett, egymás karjaiban töltsük az estét.

Nehéz kivárni, hogy végre megtörténjen. Talán már rég véget kellett volna vetnem a várakozásnak, de ez azzal járna, hogy elveszítelek... Nem kéne hagynom, hogy más nők is legyenek az életedben. Azt szeretném, hogy én legyek számodra az egyetlen - de te mindig azt mondod, nem tudsz egyet szeretni, én pedig elfogadom ezt. Legalábbis próbálom - próbállak megérteni, úgy szeretni, ahogy vagy. Hiába mutatom azonban kifelé, hogy minden rendben van, közben belül szétrobban a lelkem.

Este kilenc

Ülök egy tökéletesre hazudott világban, kíméletlen őszinteséggel kattog az óra másodpercmutatója, és minden egyes kattogása azt jelzi: más nővel vagy. Talán épp búcsúzol az egyiktől, hogy legyen egy lopott félórád a másikkal is. Mindannyian benne vagyunk a játékban - engedjük, hogy ezt tedd. Szerintem nem is te vagy a hibás. Mi vagyunk tévesen kódolva, te csak kihasználod ezt.

Már tíz óra...

Az asztalon minden étel kihűlt. Elfújom a félig leégett gyertyákat, öntök magamnak egy pohár bort. Nincs mese, itt az idő, hogy átgondoljam az életemet. Nem hazudhatok tovább magamnak. Nem gondolhatom egy percig sem többé, hogy nekem jut belőled a legnagyobb falat, a többieknek pedig csak morzsák - azért, mert a végén úgyis nálam hajtod álomra a fejed. Már tudom, nincs "nagy falat" belőled. Morzsákból állsz, amelyeket szétszórsz, elhitetve mindenkivel, hogy ez a legtöbb,amit adhatsz. Illúzió lenne továbbra is azzal áltatnom magam, hogy fontosabb vagyok neked a többieknél.

Este tizenegy

Becsapva érzem magam. Azt ígérted, velem töltöd a szentestét, de szép lassan eltelik nélküled. Nyúlnék a telefon után, de nem merlek hívni. Félek, hogy nem veszed majd fel - vagy beleszólsz, és én azonnal tudni fogom: nem vagy egyedül. Nem először élném át ezt a kínzó érzést... Inkább iszom még egy korty bort, és hagyom, hogy szétáradjon a testem minden apró zegzugában, valamifajta békéért könyörögve. Erőt gyűjtök, hogy őszintén és higgadtan mondjam majd el neked, amit érzek.

Tizenegy óra harminc

Fordul a kulcs a zárban. A szívem egy futó sebességével dobog, aki az utolsó hajrába fordul. Hallom, ahogy leveszed a cipőd, fogasra akasztod a kabátod. Iszok még egy kortyot. Te pedig sármos mosollyal belépsz a szobába, gyengéden átölelsz, és megcsókolsz. Zsigereimbe hatol az illatod, amit annyira szeretek...

Nem tiltakozom, nem löklek el, ahogy elterveztem. Nem kérdezek semmit. Szó nélkül meggyújtom újra a gyertyákat, töltök neked egy pohár bort, majd karjaidba kucorodva csendben hallgatom a szíved dobbanását. Megvan minden, amire szükségem van. A többit majd holnap megbeszéljük...

Nyitókép: Shutterstock