párkapcsolat öröm értékrend eljegyzés Bali Edina Zsanna boldogság házasság
A kocka el van vetve. A kocka el van vetve... Ez kattog a fejemben egyfolytában. A férfi, aki idestova két éve az életem része, megkérte a kezem. Gondolkodás nélkül igent mondtam. Jól megvagyunk együtt, szeretem őt, ő szeret engem.

Lassan harmincéves leszek, hónapok óta együtt is élünk - ugyan mi okom lett volna mást mondani! Bár valahogy nem éreztem eddig, hogy össze kellene házasodnunk. Hogy az bármin is változtatna. Mindenestre felhívtam az anyám, hogy elmeséljem neki, ő pedig boldogan kiáltott fel: "Végre! Végre!". Aztán elmeséltem a legjobb barátnőmnek, aki örömtáncot lejtett, és artikulálatlan hangon kiabált: "Esküvő! Esküvő!".

Hirtelen egy női csoport vert hadiszállást az otthonunkban, hogy megbeszéljük: milyen legyen a ruhám, a csokrom, kik legyenek a vendégek, kik lesznek a tanúk, megyünk-e templomba is, szükségem van-e esküvőszervezőre, netán szertartásvezetőre.

Próbáltam leinteni őket, hogy nyugi, még nem is tűztük ki az időpontot! Igent mondtam, de ráérünk az esküvővel, és még magam sem tudom, hogy mi lesz. De a legjobb barátnőm erre határozottan rám nézett és azt mondta: "A kocka el van vetve. Úgyhogy szedd össze magad, ugorj ki a bőrödből örömödben, hogy ez a csoda pasi feleségül vesz, és csinálj egy világraszóló bulit! Így illik, és minden csaj ezt akarja, te mázlista, ne játszd meg magad!" Nyolcan ültünk az asztal körül, és mindenki hatalmasakat bólogatott erre. Csak én feszengtem a székemben és szégyenkeztem, amiért nem jön az "esküvő eufória".

Néztem a csajokat élükön az anyámmal. Mindegyiket szeretem, és ismerem az életüket. Az anyám szerintem a világ legrosszabb házasságában élt, míg az apám végre összeszedte a bátorságát és lelépett. A barátnőim közül négyen már voltak házasok (a múlt idő sokat mond!), ketten pedig épp se veled, se nélküled kapcsolatban sírják ki a szemüket rendszeresen.

Így akár azt is gondolhatnánk, azért gyűltek össze, hogy rábeszéljenek: eszem ágában se legyen férjhez menni! De nem. Épp az ellenkezője történik. Szívük szerint már ebben a pillanatban odatuszkolnának az anyakönyvvezető elé.

Forrás: Shutterstock

"Milyen szerencsés vagy!" Ezt legalább százszor hallottam. Miért vannak így bezsongva? Kétségkívül szeretjük egymást, valódi az érzés, hogy együtt akarjuk leélni az életünket. De miből gondolják, hogy nekünk sikerülni fog? Hiszen végigasszisztáltunk négy házasságot, amelyek válással végződtek. Na, és az anyám?! Az első három év után (amit viszonylag normálisan végigcsináltak az apámmal) megfojtották egymást a ridegségükkel és a tudattal, hogy miattam együtt kell maradniuk. Tudom, mert épp elégszer hallottam.

Akkor honnan jön a bizonyosság, honnan tudják, hogy nekünk sikerülni fog? És miért gondolják, hogy ez életem legnagyobb szerencséje: hogy megcsíptem a főnyereményt, mert valaki feleségül akar venni? Mintha egy nő élete csak attól a pillanattól érne valamit, hogy egy férfi igent mond rá!

A kocka el van vetve. Tényleg akarom én ezt?! Búgócsigának éreztem magam, amit csak pörgetnek és pörgetnek, de aztán egy rossz mozdulat, és már el is esik. Végre magamra hagytak. Beburkolóztam a gondolataimba, a hirtelen jött szorongásomba. Vártam, hogy hazajöjjön a csoda pasim, aki úgy tűnik, a világ legszerencsésebb nőjévé tett. Vártam, hogy jöjjön és megkérdezhessem, mi lenne, ha úgy tennénk, mintha nem kért volna feleségül, és minden maradna a régiben.

Hazaért. Megölelt. "Fáradt vagyok"- mondta. "Egész délután a hülye haverjaimat hallgattam, akik folyamatosan tömték a fejemet, hogy megőrültem, mert megkértem a kezed. Nem veled van bajuk, félre ne értsd! Csak nem értik, ha ilyen jól megvagyunk, minek rontjuk ezt el egy házassággal. És amikor megtudták, hogy nem is te követelted ki az esküvőt, mindenáron rá akartak beszélni, hogy táncoljak vissza.

Azt mondták, a kocka még nincs elvetve, menekülj! Alig vártam, hogy végre lássalak." Nem értette, hogy miért nevettem olyan hatalmasat. Gyógyító, tisztító nevetés volt. Megbeszéltük, hogy a hétvégén összebújva megtervezünk mindent - úgy a magunk módján. Mondtam már, hogy szerelmes vagyok?

Dorka történtét Bali Edina Zsanna jegyezte le.

"A házasság csak egy papír." Úgy érted, könnyebb lelépni, ha megunsz?http://www.she.hu/nofilter/20190402-a-hazassag-csak-egy-papir-avgy-ugy-erted-konnyebb-lelepni-ha-megunsz-fehervari-varga-judit.html
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Mudra László

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.