A rántott hússal a szürkeség is beköszöntött az életembe...

"Rendes" magyar ember vasárnapi menüje nem lehet más, mint húsleves, rántott hús rizibizivel - esetleg krumplipürével -, desszertnek pedig piskótatekercs. Ez az alapmenü.

Gyerekkoromban a faluban mindig én mentem át a nagymamámhoz leveszöldségért vasárnap reggel. Anyukám ebédfőzés közben jött rá, mi hiányzik, és gyorsan elszalajtott hozzá. Azért engem, mert bár jól el tudtam játszani, hogy tanulok, a testvéreim még jobbak voltak a tettetésben. Anyuék pedig annyira örültek, hogy a két fiú látványosan tanul, hogy ilyen piszlicsáré dolgokkal nem akarták megzavarni őket. Szóval, én mentem, az utcában pedig mindenki éppen a vasárnapi ebédet készítette, és a szagok... Azok a szagok!

Akkor még zsírban sütötték a rántott húst - persze vannak, akik még ma is így készítik el -, és ugye forrón kell enni, máshogy nincs értelme. Akadnak, akik elkövetik azt a szentségtörést, hogy hidegen tálalják. Hát, ilyet! Nyilván nem várható el, hogy akkor kezdjék sütni a húst, mikor feláll a házigazda a leves után, de így lenne az igazi. Nem is mondom, nálunk ez hogy volt, két mindig éhes kamaszfiúval meg egy apukával... Anyukám a jénaiba tette, amit kisütött, tányért borított rá, és a sütőben tartotta melegen.

Később, amikor a nagyvárosba kerültem egyetemre, a vasárnapi ebédkészítéssel járó zajokkal is megismerkedtem - ugyanis életemben először panelházba költöztem. Reggel nyolckor arra ébredtem, hogy a szomszéd szögel, de nem tudtam, melyik. Aztán hallottam, hogy majdnem mindegyik, és rájöttem, hogy ez nem szögelés - miért szögelne mindenki vasárnap reggel? -, hanem klopfolják a húst. Aztán már a szagok is jöttek, jó kis olajszag lett a lépcsőházban.

Forrás: Shutterstock

Mi meg, csóró diákok, csak a nyálunkat csorgattuk. Mondjuk főzhettünk volna, de én már akkor sem szerettem sem a főzést, sem a húst, így megtette ebédnek egy jó kis májkrémes kifli paradicsommal, akkor is, ha vasárnap volt.

Amikor meg elváltam, húsz évvel az egyetem után, hirtelen nem tudtam mit kezdeni a vasárnapi szabadsággal. A gyerekemet elvitte az apja, az egész hétvége az enyém volt, azt csináltam, amit akartam - hát persze, hogy nem a főzésre vágytam. Eleget főztem korábban, feleségként - pedig akkor sem akartam, mégis elkészítettem a klasszikus rántott húst.

Mikor az első ilyen délelőttön elmentem moziba, úgy éreztem, áruló vagyok - elárulom a vasárnapi rántott húsos ebéd szentségét. Aztán hamar elfogadtam ezt, és direkt meredekebbnél meredekebb programokat szerveztem az ilyen délelőttökre. Futóversenyre mentem, vagy ki sem keltem az ágyból, és egész nap csak olvastam. Moziztam, randiztam, esetleg bementem dolgozni. Úgy éreztem, felszabadultam a rántott hús terhe alól.

Ma már újra élvezem a vasárnapi ebédeket. Továbbra sem szeretem a rántott húst, nem is készítek ilyet, cserébe segítek megteríteni a szüleimnél. Anyukámnak sem kell már ipari mennyiségben sütnie a húst, az egyik tesóm nem is eszi, a másik ugyan igen, de csak ritkán ebédelünk együtt a szüleinkkel.

Apukám étvágya sem olyan már, mint harminc éve, szóval, ha csak ketten vannak otthon, elég nekik két rántott szelet a körettel együtt. Így múlik el a világ dicsősége - vagyis a rántott hús mennyisége -, de... jönnek az unokák!

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?