Rájöttem, hogy nem szeretlek...

"Rájöttem, hogy nem szeretlek." Ez volt az a mondatod, ami kijózanított, és elgondolkodtatott: mit is csinálok én már egy hónapja? Hiszen már elhoztam tőled a dolgaimat, mert úgy éreztem, megfojt ez az egész.

Odaadtam mindenemet, de nem volt elég. Neked nem. Igazából már én sem tudtam azonosulni azzal, akivé az elmúlt hónapokban váltál - mégis a lelkem egy része meg akarta menteni a kettőnk kapcsolatát.

Aztán elhang​​zott a szádból ez az utolsó egy mondat, és hurrikánként söpört ki mindent az életemből. Emlékszem, aznap éjjel úgy aludtam, mint egy csecsemő. Hosszú idő után először - a munkahelyi stressz és időhiány ellenére - úgy ébredtem, mint akinek egy mázsás sziklát emeltek le a régóta küzdő lelkéről.

Már nem tudtam, kit is akarok megmenteni. Hiszen te már régóta csak árnyéka voltál annak az embernek, aki éjszakákon át győzködött arról, hogy nekünk találkoznunk kellett - és akinek hosszú idő után én voltam az első reményteljes kapcsolata. Most már tudom: ezt az embert akartam én annyira megmenteni és visszakapni. Mert ő szeretett engem, akart minket, és nem ismert határokat, hogy ez be is teljesüljön.

Azt mondtad nekem: a lélek egy bonyolult rendszer, és néha nem úgy alakulnak a dolgok, ahogyan azt eltervezzük, néha csak úgy eltűnik a szerelem. Én ebben nem hiszek. A szerelem nem tűnik el "csak úgy", kivéve, ha talán sosem létezett. A szerelem nem tűnik el egyik napról a másikra, a szerelem maximum elmúlik, de az is egy hosszú folyamat. Szerintem. És igen, azért, hogy ez megtörténjen, tenni kell. Vagy éppenséggel nem tenni.

Hálás vagyok neked, hogy kijózanítottál. Hiszen már én magam is küszködtem jó ideje. Küszködtem, hogy megmentsem azt, amitől mindenki olyan boldognak látott minket. Érted. Azért az emberért, akit megismertem.

Forrás: Shutterstock

Köszönöm neked a verbális pofont, ami újra engedett tisztán látni. Mert ezután rádöbbentem: olyan emberért folytattam végeláthatatlan küzdelmet, aki már nem is létezett. Talán sohasem. Talán mindössze csak egy próbálkozás volt a részedről.

Természetesen sajnálom, hogy így alakult. Hiszen a közös utunkat gondolatban ennél jóval tovább terveztük. Legalábbis én biztosan. Nem vettem észre, hogy te útközben letértél egy másik ösvényre. Nem vettem észre, mert időnként mindig visszatértél, hogy biztosíts arról: jó úton haladok, veled.

Sajnálom, hogy nem az az emb​​er vagy, akit megismertem. Nem is tudom pontosan, hogy mikor tűnt el. Talán az volt a baj, hogy én mindig őt láttam a szemedben - és az ígéreteidben. De észre kellett volna vennem, hogy ő ígért, de aki lettél, sosem akarta betartani a kimondott szavakat.

Nem minden szerelemnek kell egy életre szólnia, hiába kívánjuk mindig ezt, amikor benne vagyunk. Igen, szerelem volt. Részemről biztosan. Az egyetlen szívfájdalmam, hogy már nem tudom: létezett-e valaha az a férfi, akibe azon a nyári estén belebotlottam? Egy álomvilágban bolyongtam, amit te álmodtál nekünk éjszakákon át. De őszintén hálás vagyok, hogy kijózanítottál.

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?