Döntésképtelen kislánnyá alacsonyodtam melletted...

A fiatal nő sokszor félt, és minél gyakrabban engedte be szívébe ezt az érzést, annál bátortalanabbul hozott meg egy-egy újabb döntést - mert már a gondolatától is összerezzent.

Félelme elzárta őt attól, hogy szabadon élhesse az életét. Önkéntelenül is falakat emelt, korlátokat vont maga köré. "Nem tudom..." - kezdte a mondatot, ahogy szinte mindig. Szemét lesütötte, miközben egyre hevesebben vert a szíve, kezei jéghideggé váltak, mellkasában pedig szorító fájdalmat érzett.

Sokszor előfordult az elmúlt néhány hétben - riadtan vette tudomásul, hogy félelmei már testi tüneteket produkálnak. Így aztán igyekezett elkerülni azokat a helyzeteket, melyekben dönteni kellett vagy hangosan véleményét formálni. Rosszul alakultak az ügyei: sem a munkájában, sem pedig a magánéletében nem érték örömök. Nem akarta észrevenni, hogy tulajdonképpen egyikből következett a másik.

"Nem tudom, mit tegyek!" - ismételte századszor, holott pontosan tudta, hogy lépnie kellene, és kiállnia magáért a párjával szemben. El kellene neki mondani, hogy nem szólhatja le örökösen a munkáját, nem rombolhatja tovább az önbecsülését, és nem gúnyolhatja azért, mert nehezebben hoz döntéseket - mert ő volt az, aki miatt ilyenné vált.

A férfi mindig magas lóról beszélt: úgy állította be magát, mint aki tévedhetetlen, és mindent jobban tud. Úgy vélte, hogy ami eltér az ő véleményétől, az nemcsak helytelen, de hasztalan is.

Így pedig a lány elszokott a döntések meghozatalától - először otthon, aztán már a munkahelyén sem tudott választani A és B változat közül. Ha nagy nehezen mégis megtette, attól félt, vajon jó döntést hozott-e. Őrlődött, rettegett, a fájdalom pedig, amit egyre gyakrabban érzett a mellkasában, csak újabb aggodalom forrása lett. Szellemként élte mindennapjait, és úgy suhant át egyik órából a másikba, mintha ott sem lett volna, mintha nem is a saját életének főszereplője lenne.

Forrás: Shutterstock

Aztán egy szürke, téli napon megpillantott az üzletben egy kiegyensúlyozott, magabiztos férfit, aki kerekesszékben ült, de úgy tűnt, ez semmiben sem akadályozza. Volt önbecsülése, kedves, előzékeny volt. Udvariasan előreengedte a sorban az anyukát és a kislányát. Láthatóan rendben volt az élete, megtalálta helyét a világban, ez minden mozdulatából sugárzott.

A nő szíve újra összeszorult, de másképp, mint korábban. Legszívesebben odarohant volna a férfihoz, hogy megölelje, mert magabiztosságával olyan erőt és hitet adott neki, amit hiába keresett eddig magában és a környezetében. Abban a pár pillanatban sokat tanult tőle: az életről, értékekről, döntésekről.

Megértette, hogy mi döntünk arról, jól érezzük-e magunkat a bőrünkben, félünk-e vagy sem - ahogyan arról is, hogy kit viselünk el magunk körül, és miért akadályozzuk meg mi magunk, hogy boldogok legyünk.

Attól a perctől fogva többé nem érzett feszülést a mellkasában, de annál több reményt a szívében. Még sokszor volt bizonytalan, de minden egyes alkalommal eszébe jutott a férfi az üzletből, elmosolyodott, és máris erősnek érezte magát. A sorsnak pedig hálás volt, hogy akkor ott lehetett, és részesévé válhatott egy apró csodának, mely megváltoztatta az életét.

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?