félelem Lippai Flóra gomb rettegés fóbia undor
Kapásból fel tudok sorolni négy ismerőst, aki undorodik a gomboktól - és ők csak azok, akik bevallották, szóval, ezt a számot valószínűleg meg kell szorozni legalább hárommal. Sajnos én sem vagyok kivétel...

Kislányként forgott a gyomrom, ha gombos ruhát kellett felvennem az évnyitón. Ha vendégségben vagyok, inkább leveszem a gombos ágyneműhuzatot, semmint azzal takarózzam. Ettől nyilván már gyerekkoromban is csodabogárnak számítottam, anyám meg persze azt hitte, hogy majd kinövöm. Nos, azóta a huzat cipzáros, egyetlen gombos ruhám van, a boltban pedig elrántom a kezem, ha a pulcsik között véletlen hozzáérek ehhez az utálatos dologhoz.

Nem segít az sem, ha a sikeres állásinterjú után felvesznek az új helyre, másnap meg már egy csodálatos, gombos munkaruhában feszíthetek. Ilyenkor, mielőtt magamra húzom, mindig veszek egy nagy levegőt. Külön gyönyör, ha utána ki is kell mosnom - ilyenkor alig merek belenyúlni a mosógép dobjába, nehogy hozzáérjek a gombokhoz.

Utánaolvastam a témának: ezt az agymenést Koumpounophobiának hívják - csakhogy még hülyébbnek nézzenek, ha esetleg kérdezik, mi a bajom. A kiváltó ok ismeretlen, az elszenvedői többségében nem éltek át semmilyen gyerekkori traumát, így aztán nehezen is kezelhető.

Forrás: Shutterstock

Egyes elméletek szerint viszont a gombfóbiások egy, a tudatalattiba mélyen elásott rossz élményt fordítanak át erre a semleges műanyagdarabra. A legtöbb fóbiás nem is igazán fél a gomboktól, sokkal inkább undorodik tőlük. Kivételt képeznek a farmeren található sima, egyszerű fémgombok - szerencsére. Viszont így még érthetetlenebb a dolog.

Hogy tovább bonyolítsuk: olyan emberek is léteznek, akik nem undorodnak a gomboktól, hanem attól félnek, hogy lenyelik, esetleg belélegzik őket. Erre legalább van logikus magyarázat. A fóbiás személy talán gyerekként a szájába vett egy földön heverő gombot, és lenyelte - esetleg az orrába dugta és felszippantotta. Az is bőven elég, ha nem vele történt meg, csupán látott ilyesmit. További jó hír, hogy ez a faja rendellenesség örökölhető, ugyanakkor magától is kialakulhat.

Ha már végképp fogod a fejed, hogy ennél nagyobb hülyeség nincs a Földön, akkor elmondom: az Apple atyja, Steve Jobs is híres gombgyűlölő volt. Ezt 2007-ben részletesen ki is fejtette a Wall Street Journal hasábjain. Nála már olyan szintet ütött meg az undor, hogy ez az iPhone küllemére is hatással lett: azért van egy kerek kis kör a készülék közepén, mert még a telefon nyomógombjait sem bírta elviselni.

Még szerencse, hogy felnőttként már azt hordok, amit akarok. A cipzár és tépőzár a két legjobb barátom lett - ha pedig anno a srácok ingben jöttek randira, nagyon jól kellett kinézniük, hogy végigüljem velük az estét...

Lehet, hogy neked is dentálfóbiád van?http://www.she.hu/herself/20180427-lehet-hogy-neked-is-dentalfobiad-van-baranyai-kata.html
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Mudra László

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.