Megbocsátani csak annak lehet, aki valóban bocsánatot kér...

Ma arra ébredtem, hogy meg kellene bocsátanom neked. Nem tudom, honnan jött az érzés. Azt tudom, hogy azt álmodtam: ülsz mellettem egy padon, és könnyes a szemed. De emlékszem: nem tudtam neked azt mondani, hogy elfelejtem, amit tettél - még az álmomban sem. Akkor miért érzem ezt most, hogy mégis? Főleg úgy, hogy talán neked eszedbe sem jut a megbánás.

Vagy lehet, hogy nem is érzed a súlyát annak, ami történt? Panni szerint fogalmad sincs, hogy mit tettél velem, és ez sokkal többet mond el rólad mindennél. Hogy ő mindig is tudta, hogy nem érdemelsz meg. Anya azt mondja, hogy apa ugyanezt csinálta vele, és ő megbánta, hogy mindig megbocsátott. Mindig, érted?! Szóval, sokszor csinálta.

Nekem pedig az fáj, hogy nem tudlak elengedni magamból. Márpedig, ha bennem vagy, akkor nem haragudhatok rád. Rájöttem, hogy szakítani sem tudok veled, amíg gyűlöllek. Te elmész, de a gyűlölet megmarad.

És én nem egyedül maradok, hanem együtt valami olyannal, ami megmérgez. Talán jobban fáj, amit érzek, mint az, amit tettél. Nem, nem fáj jobban. Soha nem fogom elfejteni az arcod, amikor rajtakaptalak a telefonnal a kezedben, és pontosan tudtam, hogy megcsaltál.

Hazudtál, talán már hónapok óta. És elővetted az egyszer történt meg és nem jelentett semmi dumát, ami sokkal megalázóbb mindennél. Nem, nem hiszem, hogy felfogod, mennyire bánt, hogy ennyit néztél ki belőlem. Hogy azt hitted, ezt oda lehet vetni elém koncként, meg azt a dumát, hogy "az utóbbi időben nem volt minden rendben közöttünk." Tehát magyarázható, és csak egyszer történt meg, így ez olyan, mintha nem is lenne.

Aztán elrohantál, és azt mondtad: szóljak, ha majd normálisan lehet velem beszélni. És összesen csak kétszer próbáltál meg telefonálni, de azt is rosszul csináltad. Gondolom, most ott lapulsz valahol, vagy épp nagyon is jól vagy az új barátnőddel, nem tudom. Minden nap százszor veszem a kezembe a telefont, hogy ránézzek, nem kerestél-e, vagy, hogy én felhívjalak.

Forrás: Shutterstock

A haverod azt mondta, te azért nem hívsz, mert tiszteletben tartod, hogy majd akkor beszéljünk, amikor készen állok rá. Micsoda hülyeség! Hol lenne már benned ennyi érzékenység, te gyáva barom!

Nem tudom elereszteni az álmom. Azt, ahogyan ott ültél mellettem. Egyszer régen a nagymamám azt mondta: megbocsátani csak annak lehet, aki valóban bocsánatot kér. Aki átérzi, hogy mit tett veled, aki megérti, amin átmész. Mert ha ő maga is érzi a te fájdalmadat, akkor lehet rá esély, hogy nem követi el újra azt, amivel megbántott.

Minden más bocsánatkérés csak duma. Azt mondta, ha ilyesmi történik, soha ne érjem be ezzel a látszattal. Mert az rosszabb, mintha nem történne meg. Az álmom is erről szólt, azt hiszem. Szeretném, ha sírnál, ha tudnád, hogy hogy érzem magam. Ha éreznéd, hogy mennyire rettegek attól, hogy mi lesz velem nélküled.

Mondd, ki az a lány, akit jobbnak találtál nálam? Csak így tudok arra gondolni, ami történt. Ha elég lettem volna, akkor most itt lennél velem. Csak velem. Tulajdonképpen miért is kellene, hogy megbocsássak? Most még sokkal könnyebb, hogy utállak, hogy kimondom: rettenetesen haragszom, látni sem akarlak. Ne üldögélj könnyes szemmel az álmomban sem mellettem, mert nem érdekelnek a könnyeid!

Talán jobb, ha most még csak hagyom, hogy fájjon. De azt is érzem, hogy akármi is lesz velünk, előbb-utóbb meg kell, hogy bocsássak. Nem választhatom új párként magamnak a haragot. Na, mégiscsak volt valami értelme ennek az álomnak. Tisztábban látom, hogy ez az én meccsem, magammal. Veled meg majd lesz valami.

Bali Edina Zsanna

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?