Úgy ítélkezz mások felett, hogy veled is ezt teszik!

Amikor nagy távolságot érzek úgy általában a világgal, van egy bevált gyakorlatom. A nyilvánosság előtt mindig vannak olyan emberek, akikkel kapcsolatban szélsőséges véleményünk lehet.

Még a legszelídebbek keze is ökölbe szorulhat egy-egy nyilatkozat vagy hír kapcsán. Ha nagyon rosszul érzem magam valakitől, addig nem nyugszom, míg meg nem látok benne valamit - bármit, amitől észreveszem a hír mögött az embert. Nem kell szeretnem, egyszerűen csak meg kell látnom valamit belőle, amit a sztori (ami egyébként talán nem is igaz) elfedett. Számomra ez olyan, mint egy önismereti tanfolyam, amit magamnak tartok.

Lelki tisztítókúrának is megteszi. Hiszen talán észre sem vesszük, hogyan válik gyakorlattá, hogy elítélünk embereket. Hogy rögtönítélő bíróságokat állítunk fel szinte minden pillanatban. Bíróságokat, ahol magunk vagyunk a bíró - és persze az ügyész is. És teljesen természetesnek tartjuk, hogy nincs védőügyvéd. Hogy a vádlott jelen sincs, tehát esélyt sem kaphat arra, hogy megvédje magát. Ez is "helyénvaló".

Fellebbezni sem lehet, hiszen a szóbanforgó személy nem is értesült az ítéletünkről.
Azt gondoljuk, hogy ezt az ismerőseinkkel nem tesszük, csak olyanokkal, akikről a híreket olvassuk? De, sajnos igen. És mi is lehetünk "elítéltek". Ilyenkor nem értjük, hogy egy adott helyzetben miért fagy meg körülöttünk a levegő. Miért nem köszön valaki, aki addig egész kedvesnek bizonyult. Honnan jönnek a szúrós tekintetek, a baljós csendek.

Forrás: Shutterstock

Az ítélkezés észrevétlenül ivódik be a sejtjeinkbe. Láthatatlanul vesz körbe mindannyiunkat, mint egy háló. Mindenről lehet véleményünk a nyilvánosság előtt, bárki életéről gondolhatunk bármit, és ennek hangot is adhatunk. A világ többmilliónyi életvezetési tanácsadó gyakorlóterepévé vált, amelyben mindenki jogot formál arra, hogy tanácsot adjon, véleményezzen, hogy a saját élete helyett másokéval foglalkozzon.

Mert azzal, hogy azt hisszük, mindent látunk, bárkire "ráírhatunk", és gyakorlatilag szinte mindenki elérhető, jól kitombolhatjuk magunkat. Véleményezünk, ítélkezünk - addig sem kell magunkra nézni, a sajátunkkal foglalkozni. Vádlók és vádlottak leszünk. Közben pedig beépül valami a sejtjeinkbe, aminek nem is ismerjük fel a jelentőségét.

Nem könnyű szembenéznünk magunkkal ebben a folyamatban. Emberek vagyunk, érdeklődési fókuszunkban az ember áll. A legegyszerűbb valakiről, valakikről beszélni, másokkal kapcsolatban információt adni, kérni, önmagunk helyett másokkal foglalkozni. Ez természetes része az életünknek. Baj csak akkor van, ha észrevétlenül válunk mindentudóvá, mindenki fölött állóvá. Ha nem látjuk, hogy közben mi magunk hol vagyunk ebben a folyamatban, mi hol tartunk, merre megyünk, miről szól a saját életünk.

Az ítélkezés mindig kívül esik a szeretet hatáskörén. Pedig nagyon szeretnénk benn maradni ebben a körben, és nem is gondoljuk, mennyit ártunk magunknak épp ezzel a napi gyakorlattal. Mindannyian ítélkezünk, mondunk néha ezt-azt. Elutasítunk, elkülönülünk, kirekesztünk. Természetesen saját magunk ítélőbírájává sem kell válni. Csak időnként legalább ráismerni arra, hogy mit teszünk magunkkal - és másokkal - itt és most.

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?