párkapcsolat útkeresés kapcsolat üzenet mondanivaló Seiler Andrea
Minden kirándulásnál vártam, hogy találjak egy kis cetlit, egy fába vésett szöveget, bármit, amit egy régen elhunyt embertársam írt régen elmúlt érzésekről. A folyókban, tavakban szerettem volna egy kis palackot találni.

Olyat, amiben ott áll az üzenet, amely végigvezet az egész életemen. Egy kis okosság, egy bölcsesség, némi adag tolerancia és sok-sok szeretet - így képzeltem el a nem létező szöveget. Merthogy nem találtam soha semmit, és én sem hagytam még így magam után egyetlen szót sem.

Ahogy felnőttem, elfelejtettem keresni a nagy útba igazításokat, helyette közlési kényszerem lett - én akartam elmondani és megmondani, mi a fontos. Nagy adag szeretettel fordulni az emberek felé, elfogadással - azt az érzést hagyva bennük, hogy ha egy ölelésre vágynak, hozzám bármikor fordulhatnak. A legnagyobb kudarc nem akkor ért, amikor olykor nem voltam kedves - sőt, kimondottan lekezelő és bunkó voltam - valakivel.

Ezeket a problémákat megoldotta az idő és az, hogy később egy asztalhoz ülve újra rájöttünk, mennyire jó fej a másik. A kudarc az volt, amikor úgy éreztem: bármit mondok, és bárhogyan mondom, nem nyílik ki egy ajtó sem. Nincs egy apró kis fény sem, sötétben toporgok a semmi közepén.

Forrás: Shutterstock

A rengeteg mondanivalómat valahol, valaki elvette tőlem - azóta sem szereztem még vissza. Csendesebbé váltam: már nem akarom megértetni magamat mindenkivel. Csak "vagyok", de ha kérdeznek, szívesen válaszolok. Régen akárhol aludtam, ott maradtam reggelig. Hittem, hogy van valami varázslatos abban, ha a másik beenged a lakásába és meginvitál - ha csak egy éjszakára is.

Ma már néma csendben, az éjszaka közepén sunnyogva lépek ki az ajtón, mert úgy érzem, nincs maradásom. Már nem várom a reggelt, mint egy új lehetőséget, hogy az éjszaka abbahagyott beszélgetést friss aggyal fejezzük be. Már nincs olyan félbemaradt mondat, amely hiányosan lóg a levegőben és a nagy lezárásra vár.

Már nem keresem sem az üzenetet, sem a palackot. Helyette mélyen hallgatok, ha más beszél. Figyelek arra, mit mondanak, és hogyan mondják - és csak remélni tudom, hogy a miértekre is kapok egyszer egy őszinte választ. Régen annyira bőszen hajtottam az elképzelt valóságot, hogy elfelejtettem észrevenni a szépséget, amely mellett elsétáltam. Nem értékeltem azt, ami van, amit a természet és az élet ad, helyette álmokat kergettem.

Most már pontosan tudom, hogy az üzenet, amit kerestem, ott van mindenhol. A mondatodban, amiben őszintén vallasz a magányodról. A betegségben, amelyben múlt héten meghalt az a kedves néni a másik utcából. A filmben, amin hangosan nevettünk, pedig sírnunk kellett volna. A szóban, ami eszembe jut, akárhányszor rád nézek. Az érzésben, ami miatt minden reggel felkelek és újrakezdem.

Senki nem vágyik egy önbizalomhiányos, komplexusos nőre...http://www.she.hu/herself/20190124-senki-nem-vagyik-egy-onbizalomhianyos-komplexusos-nore-csaszar-zsanett.html
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Mudra László

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.