Nem szakítottunk, egyszerűen csak eltűntél...

Egy buliban ismerkedtünk meg Bencével. Jó kiállású, helyes fickó volt, szimpatikus már első blikkre is. Sőt! Amikor odajött beszélgetni, akkor is kellemes csalódást okozott a sok elcseszett randim után...

Találkozgatni kezdtünk, majd jött az első közös hétvége. Akkor megszólalhatott volna a fejemben a vészcsengő, mert olyan "lelketlenül", "bumm bele" módon közelített felém szexuálisan. De miután kiosztottam, visszavett, és igazán kedves volt. Több hétvégét együtt töltöttünk, napközben is mindig kerestük egymást, úgy tűnt, minden rendben köztünk, és van jövője a kapcsolatunknak. Noha nem lett kimondva, hogy egy pár vagyunk.

Őszintén szólva zavarni kezdett, hogy nem tudom, merre tartunk, de mire ez kiderülhetett volna, elindultunk a lejtőn... Ritkultak a beszélgetések, több alkalommal sem tudtunk találkozni, mert furcsa módon mindig szólította a kötelesség, és dolgoznia kellett. Aztán voltak napok, amikor már nem is keresett, végül közölte, hogy ő nem szerelmes belém - de ellehetünk.

Én sem voltam az, hogyan is lehettem volna, amikor nem volt sem időm, sem lehetőségem beleszeretni? Aztán végül még annyi sem lett a dologból, hogy "ellegyünk", mert nagyjából szó nélkül eltűnt. Így nem tudom a konkrét okát a kapcsolat kudarcának.

Mindez azután történt, hogy pár hónappal előtte összekavarodtam egy munkatársammal, aki végül egy igazi energiavámpírnak bizonyult. Állandóan csak a lelki gondjait hallgattam, erre fogta azt is, hogy nem tud jelen lenni igazán a kapcsolatunkban - és azért nem jutunk egyről a kettőre. Ő is szó nélkül eltűnt, még az sem zavarta túlzottan, hogy nap mint nap összefutunk melóban.

Persze pár hét után rájöttem, az igazi ok az volt, hogy két pályára játszott. Mert alighogy "lelépett", már egy másik csajjal volt kapcsolatban. Utólag belegondolva jobb is így, hiszen kinek van kedve egy mindig negatív, lelki sérült fickót tutujgatni? Ám akkor nagyon rosszul esett...

Forrás: Shutterstock

Így gondoltam, visszamegyek a sokat szidott Tinderre. Régen gyakran lógtam és ismerkedtem ott, de leszoktam róla, hiszen nagyjából egy értelmes randim sem volt onnan. Most elkeseredésemben tettem egy próbát, és láss csodát, elkezdtünk beszélgetni egy egész szimpatikus fickóval. Rövid idő múlva találkoztunk is, kellemes, beszédes és humoros társaság volt. Meg is beszéltük a második találkozót. Ez elvileg már megtörtént. Gyakorlatilag viszont nem, mert miután össze-vissza hadovált a kocsija szervizeléséről, végül ő is eltűnt...

Hol vannak a normális férfiak?!

Félre ne értsetek, én nem azért haragszom egyikre sem, mert nem kellettem nekik. Én azért haragszom, mert nincs kimondva konkrét ok, csak gerinctelen, bunkó módon, szó nélkül tűnnek el, és azt hiszik, ez így rendben van. A nagy francokat van rendben!

29 éves vagyok, szeretnék már komoly kapcsolatot és családot. Szeretném, hogy valakinek végre valahára én legyek a mindene! Azt akarom érezni, hogy nem vagyok egyedül ebben a világban, hogy ne mindig mindent egyedül kelljen megoldanom, hanem legyen mellettem egy férfi, akivel számíthatunk egymásra a mindennapokban.

Odaadó, törődő nő vagyok - vagyis lennék... Persze a sok csalódás az én lelkemet is megtépázta már, sok esetben türelmetlenebb vagyok, mint régen, de ez nem csoda, hiszen nem tudom, mi a frászkarika ütött mostanában a férfiakba. És halvány sejtelmem sincs, hogy miért választok mindig rosszul...

Zita történetét Tóth Zsuzsa jegyezte le.

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?