Szerelem és a matek: Érdemes számolgatni, mikor jöjjön a Nagy Ő?

Mikor tudhatjuk biztosan, hogy az lesz-e életünk párja, akivel együtt vagyunk? Minél korábban kellene rátalálni a Nagy Ő-re? Vagy minimum 10-15 év tapasztalata után állíthatom azt, hogy igen, ő az igazi, vele szeretném leélni az életemet?

Mi van, ha ez a sok válogatás, felesleges randi csak arra döbbent rá, hogy mégis az első volt az igazi? Nem készítettem statisztikát arra vonatkozóan, melyik életszakasz a legoptimálisabb, hogy családot alapítsunk. Csak példákat láttam magam körül, amelyekből levontam a saját következtetésemet. Voltak megérdemelten beteljesült szerelmek, hirtelen jött nagy fellángolások, és olyanok is, amelyek a harmincas évek elején alakultak ki. Mindegyik más hévvel, szenvedéllyel, hőfokon.

Mindig is csodaként tekintettem arra a párra, akik tizenöt évesen találkoztak egymással. Bár hetekig csak az volt a program, hogy "véletlenül" szembemennek a másikkal az utcán, de ezt is úgy élték meg, mintha valami hatalmas dolog történt volna az életükben. Mert nemcsak elmentek a másik mellett, hanem belenéztek egymás szemébe, köszöntek, mosolyogtak, majd izgatottan várták a holnapot, amikor újra örülhetnek a találkozásnak.

Finoman, kedvesen ismerkedtek egymással, ami olyan mélységet adott a későbbi kapcsolatuknak, hogy huszonnyolc év után is stabil alapot nyújt számukra. Együtt vannak, szeretetben, egyetértésben: olyan családban, amelyben - ha vannak is nézeteltérések - pontosan tudják, mikor érdemes róla beszélni, és mikor csendesedik el magától.

Mi történik akkor, ha két gimnazista nem hallgat a szülői szóra, nem érdekli őket a jövő, csak az, hogy lázadjanak, elszökjenek iskola után és önfeledten szeressék egymást? Mert bármilyen fiatalok, pontosan tudják, mit jelent ez az érzés. Aztán a szerelem gyümölcsének megszületése előtt házasságot kötnek. Úgy tűnik, azért mert így illik, vagy mert ezt várják el tőlük - de a szívük mélyén pontosan tudják, hogy ők akarják ezt. Mert nem kell és nem is érdemes másra várni, hiszen megtalálták azt, akivel örökre együtt akarnak maradni.

Forrás: Shutterstock

Igen, tizenhét évesen is lehet olyan komoly döntést hozni, amely az egész életünket befolyásolja, mégpedig a legcsodálatosabb módon. Hiszen a kapcsolatuk huszonöt év után is stabil - irigylésre méltóan. Mintaszerű családi életet élnek, és két sikeres, boldog embert neveltek fel. Ők ketten pontosan tudták, hogy nem szabad várniuk, bármilyen fiatalok is, nem kell az okos(kodó) felnőttekre hallgatniuk, ha nem akarják elszalasztani az esélyüket a boldogságra.

A harmadik pár tipikus példája annak, amikor a harmincas évek elején járó fiatal felnőttek próbálnak okos döntést hozni, de ez valamiért mégsem sikerül. Tudják, hogy itt az ideje a családalapításnak, a környezetük is ezt várja el tőlük, és valahol mélyen bennük is megszületett már az elhatározás, csak éppen a sok csalódás után nehéz elköteleződni.

Mert bizonytalanok, nem érzik azt, amit tíz évvel ezelőtt még igen... bár más iránt. Akkor ugyanis nem az elvárások, hanem a szabadság könnyedsége késztette őket döntésekre. Ám itt az idő, a lehetőség arra, hogy belevágjanak, amibe ilyenkor szokás: a házasságba és gyerekvállalásba.

A szerelembe azonban képtelenség racionalitást vinni, és értelmetlen dolog. Mert igenis kell, hogy elkapjon a hév, amikor semmi mást nem látunk a világból, csak a párunk mosolyát, és minden pillanatban a hangját szeretnénk hallani. Hogy egy kicsit újra felelőtlenek, szabadok és lazák lehessünk, átadva magunkat egy felsőbb hatalomnak: a szerelemnek.

Nem a kor számít tehát, és nem is a sorszám, hogy hányadikként érkeztünk a másik életébe. Egyetlen dolog fontos: az érzés, ami rabul ejt és elvarázsol, amit örökké érezni szeretnénk. Az a tekintet, amit minden nap látni akarunk, és az az ölelés, amiben bármikor felolvadhatunk.

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?