Tavaszi szenvedély: Virágba borítottad az érzékeimet!

A legszebb tavasz volt, olyan, amilyet még soha életemben nem éltem át. Gyönyörű színekben pompáztak a parkok - köszönhetően a virágba borult fák csodájának.

Minden csodás volt, már-már szinte meseszerű. Olyan volt, mint amikor egy rossz álomból felébredünk, és a mennyországban találjuk magunkat. Tulajdonképpen ez is történt - véget ért egy rossz álom. Véget ért a kettőnk kapcsolatát jellemző létbizonytalanság, amit az utóbbi hónapokban csak a folytonos csiki-csuki játék jellemzett. Szakítottunk, visszatértél, szakítottunk, visszatértem. Ezt csináltuk hosszú hónapokig. Aztán egyszer csak elég volt az egész huzavonából, és sikerült pontot tenni a mondat végére. Ennyi volt, vége - vagy mégsem?!

Te láttad be először, hogy nem szabad tovább nyújtani a rétestésztát, mert az már - akármit is csinálunk - szakadt mindenhol. Elfogadtam, hogy nekünk ennyi volt, nem szabad erőltetni, hogy együtt maradjunk. Aztán egyszer csak jött egy váratlan üzenet, amiben megírtad, hogy még mindig szeretsz, és szeretnél újra találkozni velem, legalább egy éjszaka erejéig.

Tudtam jól, hogy együtt élsz valakivel, akivel kiszámítható lett az életed, de egyben boldogtalan is, mert csak anyagi érdekből vagytok együtt. Addigra már elengedtelek, már nem kötődtem hozzád érzelmileg, nem voltál feltétele az életemnek, de rettenetes vágyat éreztem irántad. Nagyon kívántalak, hiszen addig te voltál az etalon, a NŐ megtestesítője. Mivel már ki tudtam zárni a szívemből a vágyat, hogy veled legyek - el tudtam különíteni a szexet a szerelemtől -, természetesen igent mondtam.

Soha olyan felszabadult nem voltam, mint az utolsó együttlétünk alkalmával - ami végül mégsem lett az utolsó, de azt akkor még nem tudhattuk... Talán pont attól volt gyönyörű, hogy azt hittük: soha többé nem történik ilyen köztünk, semmilyen formában. Olyan álomba illő volt az egész, hogy azóta is beleborzongok a gyönyörűségtől, ha eszembe jut. Szép tavaszt hoztál.

Forrás: Shutterstock

Csak feküdtünk a parkban egy cseresznyefa alatt, és egymásra szórtuk a virágait. Pont, mint két szerelmes kamasz. Pedig se te, se én nem voltunk már szerelmesek, akkor már nem. Te továbbléptél, én elengedtelek. Már csak egymás testét akartuk: te a Férfira vágytál, és én megadtam neked, én a Nőt akartam, te odaadtad magad. Nem történt csoda, nem lettünk újra egy pár, talán nem is lett volna jó. Ám akkor is együtt voltunk ismét egy időre, és újra élveztük egymást.

Hogy mitől volt olyan jó, mint talán még soha, azt nem lehet megválaszolni. Lehet, hogy azért, mert teljes mértékben szabadok voltunk: már nem vártunk el egymástól semmit, nem akartuk görcsösen a folytatást. Nem akartunk mást, csak egymás testét és azt, hogy a fékezhetetlen vágyaink megvalósuljanak.

Azóta is eszembe jutsz minden alkalommal, ha jön a tavasz. Többször elmentem már amellett a bizonyos cseresznyefa mellett, megálltam, és gyönyörködtem benne, amikor virágba borult... Pont úgy, mint akkor, azon a szép tavaszon - de már nem lábadnak könnybe a szemeim az emléktől. Inkább mosolyogni támad kedvem, mert jó volt és szép.

Már nem azt érzem, hogy elvesztettelek, mert mással kelsz és fekszel, már nem az a fő gondolatom, hogy nem vagy velem. Annak örülök, hogy valamikor a múltban te és én egyek voltunk. Hatalmas szerelem volt, ami akkor, azon a tavaszon egy időre újra fellángolt - de már csak a szenvedély volt az, ami fűtötte.

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?