Magamat választom helyetted - ne rabold tovább az időm!

Aztán hirtelen megpillantom az ismerős neontáblát az utca végén, és felocsúdok az előbbi kábulatból, a torokszorító érzés is megszűnik bennem. Éhes vagyok. Ma még nem ettem. Vagy már napok óta, nem emlékszem.Zoli, a kedvenc pincérem, kitörő lelkesedéssel fogad, és egy két személyre megterített asztalhoz vezet. - Mostantól egyedül eszem - közlöm vele halk hangon, mire elhalványul a mosolya.

Azóta sok minden megváltozott. Most úgy élünk egymás mellett, hogy szinte idegenekké váltunk. Valami elromlott köztünk, végérvényesen és feltartóztathatatlanul. Néhány hónap leforgása alatt eljutottunk oda, hogy az estéket és a hétvégéket is külön töltjük, így szinte csak véletlenül találkozunk. Ritkán vacsorázol otthon, kivéve akkor, ha átjön a lányod hozzánk. Soha nem tudom, hol és kikkel töltöd az idődet, hiába kérdezlek, nem válaszolsz.

Az első hullámvölgy után még bizakodó voltam, aztán ahogy teltek a hetek, egyre feszültebb lettem, és egyre inkább feladtam a reményt. Azok után pedig végleg menthetetlennek láttam a kapcsolatunkat, miután a szeretkezéseink átalakultak amolyan funkcionális cselekvéssorrá. Esténként nagyon sokat sírtam emiatt, de a lelkem összetört darabjai sem érdekeltek, magasról tettél rá(m).

A teraszon ücsörgök, tavaszillat leng mindenfelé. Azt kívánom, bárcsak visszaváltoznál azzá, aki korábban voltál. Az a férfi hiányzik, akibe beleszerettem. Aki nem fél romantikus és szenvedélyes lenni. Aki tud spontán lenni, és rácsodálkozik az élet sokszínűségére. Aki imád engem. Sokáig hittem benne, hogy nekem te vagy a nagy Ő, és neked pedig én vagyok az, legalábbis ezzel áltattam magam. Meg azzal, hogy ha igyekszem, akkor rájössz, milyen nagy kincs vagyok. De tévedtem, rettenetesen tévedtem.

- Fel a fejjel, minden rendben lesz - kiált utánam Zoli, ahogy kilépek az étteremből. A friss levegő kifejezetten jólesik a fejfájásomnak. Tényleg késő van, majdnem éjfélre jár. Két érzés kavarog bennem. Az egyik a csalódás okozta fájdalom. Pokoli nehéz megbirkózni azzal az érzéssel, hogy a párom csak sajnál, nem szeret. De hamarosan itt a reggel, új nap, sőt, új korszak kezdődik az életemben.

Hazafelé baktatok, és nem tudom, miért, de hirtelen érdekes megnyugvást érzek. Te még nem tudod, én viszont már igen: vége. Nem látom értelmét annak, hogy veled maradjak. Inkább az egyedüllétet választom ahelyett, hogy arra pazaroljam az energiáimat, ami menthetetlen.

Élsz-halsz a SHE.HU cikkeiért?

Iratkozz fel a Cikkajánló szolgáltatásunkra, és mi elküldjük neked emailben a hét legjobb írásait, nehogy lemaradj róluk. :)
Forrás: Shutterstock

Nyitókép: Shutterstock