Mikor mutassam be a páromat a családomnak? Nálam fél év lett ez a határidő!

Ez egy örök dilemma, hiszen nem mindegy, mikor szóljunk a párunkról a szüleinknek, a testvéreinknek, vagy a barátainknak. Vajon gond az, ha valaki már a legelején annyira szerelembe esik, hogy szinte azonnal bemutatná szíve választottját a családjának?

Az én életemben volt már arra is példa, hogy valakit túl korán mutattam be, de olyan is, hogy valakit csak később. Mindig akkor, amikor már biztos voltam az érzéseimben (vagy legalábbis ezt hittem), és azok biztos lábakon állnak. Vajon mi a megfelelő időpont? Ha már hetekkel később hazacibáljuk a kedvesünket, vagy ha csak fél év múltán? Feltéve, ha akkor még együtt vagyunk...

Egykori páromat három hét után már vittem is haza bemutatni. Mivel már van viszonyítási alapom, és ugye huszonévesen az ember elég felfokozott érzelmi hullámokon lovagol, így ma már harmincon túl biztosan nem rohannék az aktuális párommal a szüleimhez, hiszen most már sokkal megfontoltabb vagyok. Ha pár hét múltán biztos is lennék az érzéseimben, már akkor sem mutatnám be a kedvesemet a szüleimnek fél évnél korábban. A hat hónap az egy biztos ponttá vált az életemben.

A sok csalódás pedig egyre több lett, míg végül beláttam, hogy amit én érzek, azt a másik fél nem feltétlenül érzi pár hét leforgása alatt. Mindannyian különbözőek vagyunk és nem tudjuk az érzelmeket kierőszakolni a párunkból, még akkor sem, ha mi már biztosak vagyunk abban, hogy amit érzünk, az hosszú távra szól.

A szüleinkek sem jó, ha túl sok férj-jelölttel állítunk haza. Mire megkedvelnék őt, addigra már lehet, hogy bennünket eltérő irányba fújt a szél. Azt pedig ők sem nézik jó szemmel, hogy összetörik a szívemet, és folyton csak azzal nyaggatnak, hogy nem szabad ennyi férfit a jövendőbelimnek hinni, hiszen ez egy hosszú út, amiről vannak, akik mellékútra, vannak akik pedig vakvágányra tévednek. Én pedig ott maradok egyedül a kis puttonyommal az út szélén, és csak dermedten ülök, míg végül jön egy következő férfi, aki újra magával ránt az ismeretlenbe.

Az a különös forgószél sokszor magával ránt és messze repít, olyan helyre, ahová nem is gondoltam volna, hogy odaérek. Odafentről érzelmek záporoznak le rám, és van egy olyan, ami ugyanúgy, mint én, az állandóságot keresi. Egy ilyen férfi oldalán találtam meg most a boldogságot, akinél azt érzem, csak én létezem a számára, ésőt már az első nap után hazavittem volna. Visszatekintve a korábbi kapcsolataimra nem értem, miért voltam együtt a korábbi kedveseimmel, hiszen ők egyáltalán nem olyanok, mint a mostani párom, akivel átléptük azt a bűvös félévet, így bátran mutattam be őt a szüleimnek.

Most először éreztem azt szüleimen, hogy komolyan vettek, és tudják, ez a kapcsolat biztos lábakon áll, Többé már nem vagyok Benedek Elek Szélike királykisasszonya, aki csak ahhoz a férfihoz hajlandó férjhez menni, aki futásban lehagyja őt. Nos, ha futásban nem is, de a heves érzelmeim miatt eddig mindig mindenkit lehagytam, és mindig mindenki mögöttem kullogott. Petivel ez most más, ha egyikünk valamiben le is hagyná a másikat, akkor is bevárjuk egymást a megfelelő megállóban.

Nyitókép: Shutterstock