Aki hiperérzékeny, azzal baj van, tehát meg kell javítani

A mai társadalom alapvetően sokfajta másságot tolerál és például a másképpen működő gyerekek esetében egyre több klassz, fejlesztő kezdeményezés született, amit ugyan nem sok helyen, de próbálnak alkalmazni, több-kevesebb sikerrel. Vannak nyitott gondolkodású emberek, akik felnőttek esetében is képesek arra, hogy próbálják megismerni azt, aki másképpen működik. Mégis azt mondom, nincs valódi elfogadás. S hogy miért nem? Azért, mert az alap hozzáállás az, hogy aki más, azzal baj van, tehát meg kell javítani.

Elegünk van a kéretlen tanácsokból

A mi fajtánk - így hívom most már a másság csoportjába tartozókat -, rendszeresen megkapja a kéretlen tanácsokat, ötleteket, hogy mit és hogyan kellene csinálnia. Rendszeresen olyan kérdéseket kapunk, amelyek finoman szólva is azt sugallják, nem vagyunk beszámíthatóak. Már-már retardáltnak kezdi érezni magát az ember egy idő után. S amikor már egy egyszerű kérdésre is felkapjuk a vizet, az nem azért van, mert túlérzékenyek vagyunk, hanem azért, mert mondjuk 40 év távlatából rohadt unalmas az egész.

Az élni és élni hagyni elv alapján én például tényleg hagyok mindenkit önmagának lenni: nem teszem folyton szóvá, miért úgy táplálkozik, ahogy, mennyire sovány vagy éppen kövér, nem kérdezek hülyeségeket és nem osztogatok kéretlen tanácsokat senkinek. Egyszerűen hagyok mindenkit létezni a saját belátása szerint, nem minősítem, nem szólok bele, pedig nekem is lenne mit. Van, amivel nem értek egyet. Az elfogadás arról szól, hogy akkor sem kell mániákusan hangoztatni a vélt vagy valós igazamat, nem kell kioktatni senkit és pláne nem kell folyton szóvá tenni az életével kapcsolatos meglátásaimat, ha én másképpen gondolkodom.

Valahogy ez visszafelé alig-alig működik. Ha elszakad a cérna a mi fajtánknál, és kifakadunk, hogy ugyan, nincs jobb témátok, komolyan? Vagy ne adj' Isten, mondjuk egy „de sovány vagy, eszel te rendesen" köszönésnek szánt mondatra mondjuk visszareflektálnék, hogy te meg kövér vagy, akkor mindenki felháborodik. Nekünk miért nem lehet visszavágni?

Aki más, az az átlagnál sokkal tudatosabb

...azon egyszerű oknál fogva, hogy elég korán, már gyermekkorában szembesült a másságával. Ha szerencséje van – és ez a ritka –, akkor rögtön olyan család veszi körül, ahol ezt szeretettel elfogadják és segítik, hogy kibontakozhasson, és nem azzal foglalkoznak, hogy valami mást faragjanak belőle. Ha nincs szerencséje, akkor hamar megtanulja, hogy vele bizony gond van. Mert folyton ezt hallja. Örökösen ezt sugallják neki, még akkor is, ha segítő szándékkal különböző szakemberekhez cipelik a gyereket, hogy kezdjenek már vele valamit, s be tudjon illeszkedni.

Meg sem fordul az emberek fejében, hogy ők is lehetnének azok, akik máshogy állnak a dolgokhoz, hiszen ők is alkalmazkodhatnának. Nagyon sok év és rengeteg önismereti munka kell ahhoz, hogy aki más, az egy idő után rájöjjön, nincs vele gond, egyszerűen más és kész. Nála más módszerek, másfajta életmód működik, s ha ezeket megtanulja és élni kezdi, végül rendben lesz. Aki más, annak kőkemény leckéket ad az élet: meg kell tanulnia milliméterre pontosan, milyen határokat kell húznia, mi az, ami jót tesz és mi az, amit kerülnie kell. Mit lehet enni, inni, milyen ruhát tudunk hordani, hogyan tudunk aludni, kikapcsolódni.

Kőkemény szabályok szerint élünk

Nálunk nem működik a „nem igaz, hogy még 5 percet nem bírsz ki", vagy az „ezt az utolsó falatot nem igaz, hogy nem tudod megenni" és társaik. Pontosan tudjuk, mit és mennyit ehetünk, mennyi időt maradhatunk valahol anélkül, hogy egyetlen szempillantás alatt felborulna a rendszerünk. Ha borul, az már nagyon nagy baj. Nekünk ezt mindenképpen meg kell előzni. Ezért mi kőkemény szabályok szerint élünk. Mert egy tőlünk teljesen eltérő világban és emberek között csak így tudunk létezni. A mi életünk a folyamatos alkalmazkodásról szól, amit elképzelni nem tud az, aki nem ilyen.

Mások csak a végeredményt látják. Azt, hogy minden apró dolognak jelentősége van. Az ő számukra ijesztően érzékeny vagyok, ugyanakkor rettentő erős is. Ha telítődöm, bárhol vagyok, felállok és elmegyek. Elmagyarázom szívesen, ha kérdezik, elmondom, nem nekik szól, de valahogy alig megy át. Nálam nem működik az, hogy na, csak egy falatot egyél belőle, nem lesz bajod. Mert nekem lesz. Ez ilyen egyszerű. És nem azért, mert pszichoszomatizálok, hanem azért, mert egyszerűen ilyen vagyok, így működöm. Ez az érzékenység, ez a másság az ára a tudásomnak, annak, aki vagyok, annak, amit másoknak adni tudok. És az nem kevés.

Nekem nem az tesz jót, mint a többségnek

Megtanultam magamat, harmóniában vagyok. Ezerféle dolgot használok minden nap, hogy képes legyek létezni egy tőlem teljesen idegen világban. Jól csinálom. De tény, hogy ideges leszek attól, ha folyton azt kapom, amiről az előbbi sorokban beszéltem. Én sem foglalkozom ezzel mások kapcsán, mert vannak sokkal jobb témák, s az elfogadás arról szól, hogy nem baszogatlak folyton, mert azzal csak azt erősítem benned, hogy baj van veled, mert más vagy, s téged meg kell javítani.

Nyitókép: Shutterstock