szex szerelem szabadság partner
Először én is azt gondoltam, hogy csupa móka és kacagás, ha valaki csak az ágyban partnered, de másban nem. Semmi kötelezettség. Nem kell elszámolni neki minden egyes percedről. Szabad lehetsz közben. Nem oktat ki és nem szól bele abba, hogy mit, hogyan csinálj. Csak azzal nem számoltam, hogy kialakulnak azok a bizonyos érzések.

Lazán álltam bele én is. A kezdetektől fogva tudtam, hogy csak szexet akar, hiszen a Tinderen is egyértelműen kiírta, hogy alkalmi kapcsolatot keres. Úgy voltam vele, hogy szórakozunk egy kicsit, úgy sem csináltam még ilyet, miért ne.

Először még csak beültünk egy kávézóba. Az első pillanattól kezdve beleszerettem. Félig hosszú, aranybarna haját hátra dobva ült le és még a széket is kihúzta nekem. A közvetlensége, a kisugárzása, a külseje, a hangja és az illata teljesen magával ragadott. 

Annyira akartam, hogy teljes testével átöleljen. Annyira vágytam a csókjára.

Megbeszéltük, hogy innentől kezdve egymásnál folytatjuk. Eltelt pár nap és átjött. Beszélgettünk pár szót, majd egymásnak estünk. Nem óvatoskodott, letépte rólam a ruhát. Úgy csókolt, ahogyan még soha senki más. Sosem felejtem el azt az estét. Szinte elvesztünk egymásban. És nem, nem csak szex volt. Ennél több. Olyat éltem át, amit még soha senkivel. Szinte passzolt a testünk, akkor ott egy kis időre mi voltunk ying és yang. 

szex, szerelem
Forrás: Shutterstock

Összefonódott testünk, egymás karjában feküdtünk.

 Mintha a végtelenségig így feküdtünk volna. Aztán egyik pillanatról a másikra véget ért a közösen töltött időnk. 

Nem aludt nálam. Elment és nem beszéltünk pár napig. Itt még reménykedtem, hogy hátha ő is többet érez. Megbeszéltük az újabb időpontot a találkára. Újabb nap, újabb együttlét. Újra megtörtént a csoda és a fellegekbe repített. A romantikus pillanataink és együttléteink még jó párszor megismétlődtek. A hangulatomra is kihatott ez. Sajnos pár hét elteltével be kellett látnom, hogy szerelmes lettem. Olyan ember felé tápláltam érzéseket, aki csak játszadozott velem. Nem akart ő semmi komolyat és nem is érzett semmit. Búfelejtőnek tökéletes voltam számára. Aztán idővel kiderült, hogy nem csak én. 

Igen, mellettem még volt másik öt, akiket szintén a fellegekbe repített.

 És tudom, hogy nem árult zsákbamacskát. Nem hazudott sosem. Elmondta őszintén, hogy mással is szexel. Más lányokkal is ugyanolyan nagyokat nevetett, mint velem. Míg én érzelemmel feküdtem le vele és alig vártam, hogy lássam, ő csupán csak egy hétköznapi kalandnak fogta fel a kettőnk dolgát. Hisz másnap meg már teljesen máshol és mással volt. 

Tudom, hogy nem szabadott volna ebbe belemenni. Még szóba állni sem kellett volna vele. Azt gondoltam, hogy jól elleszünk, így néha-néha. Sosem gondoltam volna, hogy a szívem szakad szét, ha arra gondolok, hogy mással is ugyanilyen jól el van. Az én hibám. Egyértelműen. De legalább megismertem önmagam. 

Beláttam, hogy nekem nem való az érzelemmentes szex. 

Hiába próbáltam meg érzések nélkül. Próbáltam laza lenni és elfogadó. Nem sikerült. Csak megbántott. Megalázott. Pedig nem kertelt egy percig sem.

Végül abbahagytuk. Elengedtem. Legalábbis próbáltam. Volt, hogy újra felkeresett. Kérdezte, hogy találkozunk-e. Át akart jönni. Nem mondom, hogy nem szerettem volna. Újra érezni az ölelését és megcsókolni. Minden kis porcikám odáig van érte. Elteltek hónapok, évek, de még mindig. Erős voltam és csak annyit válaszoltam, hogy nem szeretném, hogy újra megbántson.

Ha belemennék, csak folytatódna ez a véget nem érő, mérgező körforgás. Újra, újra és újra.

Nyitókép: Shutterstock

 

 

 

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.