cukor Greta May tudnivalók ellenség
A cukor ma már a mindennapi életünk része, és azzal is tisztában vagyunk, hogy nagymértékű fogyasztása nem tesz jót az egészségünknek. De nem volt ez mindig így.

A cukor világhódítása

A cukor meghódította, sőt, ha engem kérdeztek, kis híján le is igázta az emberiséget. A nagy hódítók sem állhattak ellen neki. Nagy Sándor időszámításunk előtt 325-ben ismerkedett meg a cukornáddal, és meglepődve állapította meg, hogy a keleti világban létezik olyan méz, melynek készítéséhez nem kellenek méhek. A perzsák ekkor már több, mint egy évszázada készítettek cukrot, sőt, a süvegcukrot is ők találták fel.

A következő évszázadokban a cukor bejárta a világot. Európában luxuscikk lett, a 15. századi Londonban 5 dollárt kértek egy kanálnyi édes finomságért. 1747-ben egy gyógyszerész rájött, hogy egyes répafajtákban ugyanaz a cukor található, mint a cukornádban. Tanítványa, Franz Karl Achard ennél is továbbment: felfedezte a finomítás folyamatát, így megalakult az első répacukor-feldolgozó gyár.

Instant öröm

A cukor könnyen elérhető örömforrássá vált az emberek számára. A gyanúja sem merült fel, hogy káros hatásai lehetnek. Az 1900-as évek elején az egészségügyi hatóságok kifejezetten ajánlották a fogyasztását. Úgy vélték, önmagában még elhízást sem okoz (akkoriban minden magában fogyasztott táplálékról így gondolták).

Forrás: Shutterstock

Aztán jött a felismerés

Bár a cukor már 100 évvel ezelőtt is a háziasszonyok rendelkezésére állt, használata mégsem volt olyan gyakori, mint manapság. Legfeljebb ünnepek során került házi sütemény az asztalra, vagy heti egyszer, a vasárnapi ebéd után. A világ és életmódunk azonban változott. Ma elég beugrani a boltba, ahol több méter hosszú édességes polc csábítgat.

Az egészségügyben szerencsére felfigyeltek rá, hogy a cukor terjedésével bizonyos betegségek gyakoribbá váltak. Így már más szemmel kezdtek el tekinteni rá.

Lássunk néhány, a túlzott cukorfogyasztáshoz kapcsolódó egészségügyi problémát:

Cukorbetegség

Hasnyálmirigyünk állítólag körülbelül ötszáz évre van kalibrálva, túl sok cukor bevitelével azonban az emberek képesek negyven-ötven év alatt elhasználni! Ilyenkor ez a szervünk voltaképpen folyamatosan "túlórázik", hogy megfelelő mennyiségű inzulint termelhessen a vércukor szintjének szabályozásához.

Forrás: Shutterstock

Szívbetegség

Kutatók egy csoportja összefüggést talált a hozzáadott cukor mennyisége és a szívbetegségek kockázata között. A kísérletek során amint a cukorbevitel megnőtt, a "jó" koleszterin szintje lecsökkent.

Figyelemmel a fenti eredményre, az Amerikai Szív Szövetség jelenlegi javaslata, hogy a napi hozzáadott cukrok bevitele ne haladja meg a 25 grammot. Ez másfél teáskanálnyi adag egy átlagos felnőtt esetében. A napi "legális" adag tehát két dl kólával fedezhető (!).

Rák

A kutatási eredmények megerősítették, hogy a feldolgozott cukor vezető ok a rákos daganatok kialakulásában és terjedésében. Ezért is érdemes odafigyelni mennyit fogyasztunk belőle.

Akkor együk, vagy ne együk?

Ha napi étkezésünkből száműzzük a cukros ételeket, italokat, sokat teszünk magunkért és családunkért. Ráadásul gyermekeinknek is ezt a mintát adjuk tovább. Kis áldozat ez cserébe egy egészségesebb életért!

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.