Edith Piaf - Akinek az élete egy tragikus sanzon

Edith Piaf élete sikerekkel és tragédiákkal volt tele. Miközben szakmai életére a csillogás volt jellemző, addig magánéletére a keserűség. A világ leghíresebb sanzonénekesnőjének kettős élet jutott.

Edith Párizsban született egy bárénekesnő és egy cirkuszi artista gyermekeként. Anyjának fontosabb volt énekesnői karrierje, mint a saját családja, így hamar elhagyta Piafot, hogy a saját álmait kergesse. Egy időre Edith a nagymamájához került, aki egy bordélyházat vezetett Normandiában. Nem éppen a legjobb hely egy kislány felnevelésére... Később apja vette magához, akivel a cirkuszi mutatványosok nem mindennapi életét élték. 

Forrás: AFPforum

Megszületik Piaf

Edith épp az utcán énekelt, amikor felfedezte Louis Leplée kávéház-igazgató. Ő adta az énekesnőnek a Piaf nevet, ami franciául verebet jelent. Louis adta rá az egyszerű fekete ruhát is, ami később az énekesnő védjegyévé vált. Innen pedig egyenes út vezetett a világhír felé. Eleinte Franciaországban, majd az egész világon ő lett a leghíresebb sanzonénekesnő. Énekelt többek között a Carnegie Hallban vagy a párizsi Olympia színpadán. Filmekben szerepelt, és rengeteg lemezt adott ki.

Ez az egyik leghíresebb dala:

A segítőkész énekesnő
Piaf segített bárkinek és bármikor. Sokat keresett, de sosem volt pénze, mert mindet elosztogatta. Segített fiatal művészeknek, barátoknak, igazából mindenkinek, aki hozzá fordult. A második világháború alatt a katonáknak énekelt, majd a hadifoglyok árváinak szervezett jótékonysági gálaestet. De felkarolta zsidó kollégáit is, akiket az elhurcolás fenyegetett.
Forrás: AFPforum

Tragédiák és szerelmek

Amíg karrierjét a siker, addig magánéletét a fájdalom és a halál jellemezte. Alig volt 17 éves, amikor megszületett lánya, aki két éves korában agyhártyagyulladásban meghalt. Később találkozott élete szerelmével, Marcel Cerdan bokszolóval, de boldogsága most sem tarthatott sokáig. A férfi meghalt egy repülőgép-szerencsétlenségben, miközben Piaf koncertjére utazott New Yorkba. Az énekesnő alkoholba fojtotta bánatát, majd rászokott a morfiumra. Kapcsolatból kapcsolatba menekült, többször újraházasodott. Legutolsó férje a 26 éves görög Theo Sarapo volt. Közös daluk, "A szerelem mire jó?" nagy sláger lett.

A szerelem mire jó?

Halála

Rákos betegen sem volt képes elszakadni a színpadtól, az orvosi tanács ellenére is koncertezett. Sokszor nagyon betegen és gyengén állt színpadra. Piaf végül májrákban hunyt el, 1963-ban. Párizsban rajongók tízezrei kísérték utolsó útjára az énekesnőt, megbénítva ezzel a francia fővárost, amire a második világháború óta nem volt példa. Bűnös életvitele miatt a katolikus egyház megtagadta a gyászmisét, így egy atya mondott áldást a sírjánál. Mellette nyugszik édesapja és kislánya is.

Forrás: AFPforum

Nyitókép: AFPforum

    Ezt olvastad már?