teljesítmény Melania Trump Jónás Zsófi First Lady
Tavaly januárban sokan találgatták, hogy milyen first lady is lesz Mrs. Trump. Többek között én is.

Nos, az elmúlt 1,5 évben voltak ugyan mellényúlásai, de be kell, hogy valljam: Melania jobban teljesít, mint vártam. Persze voltak problémák, de összességében kijelenthetjük, hogy az exmodell messze nem a legrosszabb elnök feleség.

Íme, az elmúlt időszak mérlege:

Színészkedni még tanulnia kell

A friss First Lady nem túl jó színész, ez nagyon hamar kiderült. Talán ez az a terület, ahol a legtöbb hibát véti. Férjével viszonyuk eléggé feszültté vált az elnökség első évében, és ez nemcsak meglátszik rajtuk, de egyenesen ordít róluk. Rengeteg videót lehet találni, amiken Amerika első asszonya szó szerint hidegrázást kap a férjétől, vagy nem hajlandó megfogni a kezét. Nem kevés munkát adva ezzel a Fehér Ház sajtóirodájának.

A hiúság vására

Melania egyik, ha nem a legkényesebb pontja a hiúsága. Szerintem ő maga sem tudja, hány plasztikai műtéten esett át. De már a sebésze sem. Ám ennyi természetellenesség sem volt neki elég, ezért a hivatalos fehér házi portréját olyan szinten rommá retusáltatta, hogy szinte felismerhetetlenné vált. Egyetlenegy természetesen vonás sem maradhatott meg.

Forrás: AFPforum/ Picture-Alliance/AFP/Oliver Contreras

És mondjuk, a Harvey hurrikán kárfelmérésére sem egy Manolo Blahnik tűsarkúban kellett volna mennie. Ebből az esetből nagyon gyorsan tanult, legközelebb már sportcipőben és bakancsban tipegett a romok között.

Ha egy modell a first lady

Azt mindenki tudta, hogy a ruházkodás lesz az a pont, ahol nem lesz semmi gondja. Kisebb bakikat leszámítva ez be is igazolódott. Melania gyorsan megtalálta azt a stílust, ami tökéletesen illik a személyiségéhez, miközben betartja a protokoll diktálta szabályokat. De azért néha-néha homokszem került abba a bizonyos gépezetbe. Mert hát nem volt egy díjnyertes ötlet, hogy egy 1380 dolláros Balmain ingben kertészkedett a Fehér Ház gyepén.

Hiába kéne az USA első asszonyának példaképpé válnia, valahogy nem tudom elképzelni, ahogy Amerika asszonyai ezentúl designer haute couture ruhában ültetik a répát, és gazolják a paradicsomot. Mentségére legyen mondva, hogy hasonló bakit majd' minden elnök feleség elkövetett előtte.

Melania és a gyerekek

Melania akkor hozza a legjobb formáját, ha gyerekek között van - ez gyorsan világossá vált. Ha én lennék a PR menedzsere, minden egyes napra ilyen programokat szerveznék neki. Közöttük mindig nagyon felszabadult és mosolygós. Nem érzi azt az ember, hogy gyűlöl minden egyes percet, amit ott kell töltenie. (Egyéb eseményeken ez elég sokszor előfordul vele...) Ilyenkor mintha élvezné is a munkáját.

Forrás: AFPforum/Saul Loeb

Pár hete vírusként söpört végig a neten egy videó, ahol egy kisfiú véletlenül kiönt egy pohár vizet a Fehér Ház egyik szobájában. Melania azonnal odalépett a megszeppent gyerekhez, megsimogatta a vállát, és kedvesen ezt mondta: "Semmi baj, ne aggódj! Ez csak víz." A teljesen spontán pillanat minden PR-os álma volt.

Mini fricskák

Az én kedvenc megmozdulásaim azonban azok a kis fricskák, amiket a férje ellen követ el. Simán lemond egy hivatalos utat, csak mert előző este összebalhéztak. És ajánlom mindenki figyelmébe az Instagram fiókját, ahova olyan gyöngyszemeket tölt fel, mint a férje elnöki beiktatásának egy éves évfordulós képe - amin épp egy fess katonával van Trump helyett.

SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Shutterstock

Nyitókép: AFPforum

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.