szerelem Nagy X. Viktória feleség francia elnök Brigitte Macron házasság korkülönbség
A klimaxos Barbie baba és az anyakomplexussal küzdő politikus egymásra talált - szóltak a pikírt szalagcímek, amikor a nyilvánosság elé lépett a jelenlegi francia elnök, Emmanuel Macron és 24 évvel idősebb felesége, Brigitte.

Azóta a fanyalgók is belátták: a szokványosnak aligha mondható szerelmi történet több mint egy pikáns Pygmalion-história.

"Ha nekem kéne definiálnom a szerelem szót, biztos, hogy anyu és Emmanuel kapcsolata jutna először eszembe" - nyilatkozta Brigitte 34 éves, Tiphaine nevű lánya, aki a legfiatalabb gyerek az asszony első házasságából. Ezt abban a 90 perces dokumentumfilmben mondta el, amely a francia first lady-ről készült. Bár Brigitte nem adott interjút, Virginie Linhart rendező elmondta: az elnök felesége áldását adta a filmre.

Forrás: AFP/Patrick Kovarik

"Amikor rájöttem, mi történik, már nem számított, hogy milyen valószerűtlenül hangzik az egész sztori. Egyszerűen nem voltak kétségeim afelől, hogy anyám és Emmanuel kapcsolata komoly. Annyira nyilvánvaló volt köztük a vibrálás, ők maguk a szerelem" - mesélte Tiphaine, aki 9 éves volt az amiens-i botrányként elhíresült affér kirobbanásakor.

A lány először akkor hallott Emmanuelről, amikor 15 éves nővére, Laurence egy nap azzal jött haza a katolikus gimnáziumból, hogy "Anyu, van egy őrült srác az osztályunkban, aki mindenről mindent tud." Ez az őrült srác volt Emmanuel Macron, aki 16 évesen vallott szerelmet akkor 40 éves dráma tanárnőjének - aki nem mellesleg bankár férjével nevelte békésen három gyerekét.

"Nem ígérhetek semmit" - ennyit tudott mondani Brigitte, amikor a fiú szülei megkérték őt, hogy ne találkozzanak, amíg Emmanuel nagykorú nem lesz. De persze minden oldalról nyomás nehezedett a furcsa szerelmespárra: Brigitte férje elköltözött feleségétől, a fiatal és fülig szerelmes fiút pedig Párizsba küldték tanulni. De még Brigitte szülei és barátai is kiborultak az affér hallatán.

Kisvárosi botrányból regénybe illő szerelem lett.

Azt, hogy a szerelem tényleg legyőz mindent, mi sem igazolja jobban, mint hogy a pár a következő 13 évben távkapcsolatban szerette egymást. Emmanuel hétvégenként rohant haza az ő Brigitte-jéhez, aki később így nyilatkozott kapcsolatukról:

"Tudom, hogy fájdalmat okoztam a gyerekeimnek, amiért rengeteg szemrehányást tettem magamnak, de ha nem hozom meg ezt a döntést, kihagytam volna az egész életemet."

Forrás: AFP/Philippe Huguen

Ezt erősítik azok a barátok, korábbi diákok, ismerősök és kollégák is, akik a film visszaemlékezéseiben egybehangzóan állítják, hogy a kémia már találkozásukkor is brutálisan erős volt a Macron házaspár között, ezért nem lepődtek meg túlságosan, amikor összejöttek.

Több mint 10 éve házasok, és az azóta férfivá érett Emmanuel Macron a francia politikai szférát is meghódította. Jóllehet, a friss népszerűségi mutatók a feleségének kedveznek, aki szélsőséges érzelmeket vált ki az emberekből. Sokan kritizálják ruhái, közvetlen stílusa, no és persze a korkülönbség miatt, míg a másik tábor pontosan ugyanezekért csodálja.

Modern, üdítően merész öltözeteivel átírta a politikusfeleségek divatkönyvét. Kedvességéről ódákat zengnek diplomáciai körökben, a 24 évről pedig franciás könnyedséggel azt mondta az elnök: "Ha én lennék ennyivel idősebb, egyetlen kérdés sem merülne fel."

A franciák egyébként is hírhedten magasról tesznek vezetőik magánéletére, elintézték egy vállrándítással: bof (na és?)... Nem emiatt buktak el.

  • François Hollande úgy bukott le élettársa előtt, hogy robogóval ment szeretőjéhez.
  • Nicolas Sarkozy terminusa alatt elvált, majd újranősült.
  • Jacques Chirac és felesége külön lakásban éltek.
  • François Mitterrand pedig kettős életet folytatott; temetésén egyszerre gyászolta felesége és szeretője.

A regénybe illő történet legfontosabb szála, hogy Macronék rajonganak egymásért. Nyíltan vállalják szerelmüket, nyilvános gyengéd pillanataikat, rajongó tekintetüket, egy-egy beszéd közbeni kézcsókot. "Amikor együtt vannak, mintha a világ nem is létezne" - mondja róluk Tiphaine. Ezek szerint ők lennének a kivétel, ami erősíti a szabályt?

Forrás: AFP/Philippe Wojazer
Melania Trump nem is olyan rossz arc!http://www.she.hu/kultur-mi/20180503-melania-trump-a-first-lady-jobban-teljesit-jonas-zsofi.html
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Shuttertsock

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.