Emma Stone sztár Jónás Zsófi színésznő érdekesség film születésnap
Korunk egyik legtehetségesebb színésznője, Emma Stone ma tölti be a harmadik X-et. Bizony ám, Emily Jean Stone még csak most lett harminc, de már megnyert szinte mindent, amit lehet.

Ott sorakozik a vitrinben egy Oscar, egy Golden Globe és egy BAFTA is. Tovább nem is sorolom, mert a szerkesztőm kitépi az összes haját. De azt el kell mondanom, hogy Emma sokkal több annál, minthogy szimplán csak Hollywood egyik üdvöskéje legyen, akiből tizenkettő egy tucat. El is mondom, miért.

Emma és Ryan

Ryan Gosling és Emma Stone párosa lassan olyan legendássá válik, mint Ginger Rogers és Fred Astaire duója. Állítólag semmi sem történt kettejük között, pedig a fél világ szurkolt nekik, hogy az életben is egymásra találjanak. Hiszen a rajongók szerint azok, akik ennyire jól mutatnak együtt a filmvásznon, a valóságban is biztos remek párost alkotnának. De sokunk bánatára ez nem történt meg. Legalábbis ők hevesen tagadják minden egyes interjúban. Eddig három filmet forgattak együtt, melyek közül kétségkívül a Kaliforniai álom lett a legsikeresebb.

Forrás: AFPforum/ Collection Christophel/© Black Label Media / Gilbert films / Impostor Pictures / Marc Platt Productions

Mindent vállal!

A színésznő repertoárjában megtalálható szinte minden: a horror-vígjátéktól (Zombieland) kezdve a romantikus filmen át (Őrült, dilis szerelem) a szupersztárokat felvonultató művészfilmig (Birdman). Nem akart beállni a "cuki vagyok, és eljátszom tizenötször ugyanazt a karaktert" sorba. Megjegyzem, nagyon jól tette. Ha az embert egyszer elkönyvelték valamilyen színésznek, akkor nagyon nehéz kitörnie az adott skatulyából. Erről Matthew McConaughey hosszasan tudna mesélni...

Nyíltan beszél a pánikbetegségéről!

Emma Stone gyerekkora óta pánikbetegséggel és szorongással küzd, amit nyíltan vállal is. Több nyilatkozatában is mesélt arról az időszakról, mikor szembesült a problémával. A mentális betegségek sajnos még mindig külön elbírálás alá esnek, és nagyon sokszor megbélyegzik az ilyen problémákkal küzdőket.

Éppen ezért különösen fontos, hogy olyan ismert emberek is beszéljenek az ilyesfajta gondjaikról, mint például Emma. Hátha így eljut végre a társadalmunk odáig, hogy egy depresszióval vagy szorongással küzdő embert ugyanúgy fog kezelni, mint akinek eltörött a lába.

Tetkója van Paul McCartney-tól...

Igen, jól olvastad, van egy tetoválása, amit Paul McCartney külön neki tervezett. Azért ez elég menő, nem!? A története pedig még ennél is aranyosabb. Emma anyukája túlélte a rákot, és ennek a küzdelemnek szerettek volna emléket állítani - így született meg a tetkó ötlete. Mivel a kedvenc számuk a Blackbird a Beatlestől, ezért írtak egy levelet McCartney-nak, aki visszaküldött egy rajzot - ami ma már ott díszeleg Emma és az anyukája csuklóján. A színésznő azóta is elkötelezett híve a rák elleni harcnak.

Forrás: AFP/Vincenzo Pinto

A hangja...

Jó, jó, helyes arca van, és jó színésznő, de van még valami plusz, ami miatt senkivel sem lehet összetéveszteni. Az pedig nem más, mint a hangja. Nagyon szeretem eredetiben nézni Emma Stone-t, mivel az a fajta rekedtes orgánum, ami neki van, ad egy pluszt minden általa eljátszott karakternek. Ha van lehetőséged, nézd te is eredeti nyelven!

Isten éltessen, Emma Stone!

5 ok, ami miatt Tom Hanks a legmenőbb sztár a világonhttp://www.she.hu/kultur-mi/20170705-tom-hanks-szuletesnap-szinesz-legenda-sztar-film-kedvenc.html
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Mudra László

Nyitókép: AFPforum

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.