Toulouse-Lautrec: egy festő a prostik és bordélyházak bűvkörében...

A festő montmartrei műterme és a lakása közötti út a Moulin Rouge mulató mellett húzódott, ahol minden este törzsasztal várta a művészt. Hiszen a Moulin nemcsak táncosnők, kétes alakok és kíváncsi férfiak törzshelye volt, hanem a művészek találkozóhelye is.

Toulouse - Lautrec az évek folyamán számtalanszor örökítette meg a hely hangulatát, közönségét és saját asztaltársaságát. Az előtérben álló asztalnál három férfi ül két nővel - jól ismert és állandóan visszatérő szereplői ők a képeinek. A másik oldalon pedig egy ijesztő, szellemszerű alak néz ránk. Lautrec képeit igazán nem nevezhetjük az életöröm himnuszainak, sokkal inkább kiégett sivárság jellemzi őket.

Egyik kedvenc modellje La Goulue, a botrányhős táncosnő volt, aki hozzá hasonlóan mértéktelenül vedelt, és mohón habzsolta az életet. Őt még akkor sem lehetett nem észrevenni, (a hatalmas dekoltázsának és a márkajellé vált feltornyozott hajának köszönhetően) ha a festő a háttérben helyezte el.

A mozdulataiból úgy érezhetjük, ha megszólal a zene, harsány felkiáltással az üres táncparkettre pattan, és előadja fergeteges táncát: a kánkánt. Fekete harisnyás lábát emelgetve, fehérneműje csipkéjét mutogatva, a legnagyobb természetességgel pöcköli le a keménykalapokat a nyálcsorgató férfiak fejéről - még akár az angol trónörököséről is. Mindezt abban az időben, amikor a boka puszta látványa is izgalomba hozta a férfiakat, és pirulásra bírta a nőket.

Forrás: Wikipedia

Ezt a táncot a XIX. század végén a szegénynegyedek sikátoraiból hozták be a vendéglősök a párizsi szórakoztatóiparba, és (láss csodát!) hamarosan a francia főváros egyik jelképévé vált. Micsoda erkölcsök! Ennek ellenére, Lautrec mesterien festette meg az alakjait. Anélkül, hogy akár csak egy leheletnyi erotika vagy kukkolás érzete lett volna a képeinek. Nem a kíváncsi vendég szemén keresztül látta a mulatók és bordélyházak világát, hanem mint egy jól ismert barát, akinek a jelenlétét már észre sem vették, ezért teljesen természetesen mozogtak előtte.

Előkelő urakat láthatunk, akik a mulatóban kurtizánokkal tanyáznak egy asztalnál. Nőket, akik szétterpesztett lábakkal pihennek, vagy éppen a tükör előtt páváskodnak. A festő imádta a vörös hajú lányokat, asszonyokat. Meg is adott minden teret ennek a szenvedélyének - akár az életben, akár a művészetében. Úgy hírlik, hogy a nemi betegségét is egy tűzvörös hajú prostituálttól kapta.

Toulouse-Lautrec egy olyan csontbetegségben szenvedett, ami megakadályozta az egészséges növekedését. Ez valószínűleg a családi beltenyészet következménye. Felmenői ugyanis közeli rokonokkal kötöttek házasságot a családi tulajdon megtartása érdekében. A művész szülei első unokatestvérek voltak.

Forrás: Wikipedia

Lautrec mindössze 152 cm magasra nőtt meg, ebből kifolyólag a szülők által preferált katonai képzésből nem lehetett semmi. Lovaglás helyett a fiatal fiú rajzolni és festeni kezdett.
"Ha hosszabb lábam lenne, sosem lehettem volna művész" - mondta.

Fiatal felnőttként sétapálcának álcázott mankóval indult el cérnavékony lábain Párizsba. A festőművész cirkuszi artisták, táncosnők, kocsmatöltelékek és prostituáltak között mozgott állandóan. Ebben a közegben nem érezte magát kívülállónak, és nem utolsósorban, ott kereste a motívumait. A Moulin tulajdonosa pedig megvette a műveit, és azzal reklámozta a mulatóját. Ez pedig nagyon gyors ismertséget hozott a festőnek.

Lautrec egész életében előtérbe helyezte torz testének ábrázolását. Eltúlzásával kinevette saját magát, mielőtt azt mások tették volna meg. De a többiekkel sem bánt kesztyűskézzel: erősen hangsúlyozta külső és belső jellegzetességeiket.

Forrás: Wikipedia

Visszatérve a képhez, ami egy igazi pillanatfelvétel a Belle Époque párizsi szórakoztatóiparának fellegvárából: Milyen érdekes, hogy még véletlenül sem fedezhetünk fel önfeledt örömöt a szereplőkön! Sokkal inkább unottan, szomorkásan és idegenül, magukba fordulva bámulnak el egymás mellett az esti félhomályban. Toulouse-Lautrec legjobb művei ezt a pillanatot fogják meg.

Mindenesetre ezután már csak egy mű készült a malomról, majd a művész a bordélyházak világába húzódott vissza. Ott töltötte estéit, és kereste a modelljeit. Legtöbbször - természetesen - vörös hajúakat, akik még véletlenül sem hordtak kalapot. Hiszen a női kalap az akkori kor értelmezése szerint alapvető jelképe volt a női erényességnek. Jelszava a "Festeni, inni és szeretkezni" volt, és ennek megfelelően élte le rövidre szabott életét.

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Afpforum

    Ezt olvastad már?