kivégzés kibeszélő magazin kínhalál boszorkány könyvek Abonyi Ági vádak boszorkányság boszorkányüldözés halál
Történelem órán megtanultuk, hogy a középkorban sok embert végeztek ki boszorkányság vádja miatt. Ilyenkor gyakran megemlítik Könyves Kálmán nevét, aki - szembemenve az akkori szokásokkal -, kijelentette, hogy "boszorkányok pedig nincsenek".

Ám azért Kálmán sem volt ennyire jó fej: igazából csak a boszorkányok egyik fajtájának a létét tagadta, a többieket egész nyugodtan meg lehetett gyilkolni a továbbiakban is. Az európai boszorkányüldözésről viszonylag kevés film készült, sokkal többen hallottak a salemi boszorkányperekről.

Az emberek többsége ezért egyáltalán nincs tudatában annak, hogy 1200-tól egészen napjainkig több tízezer embert kínoztak meg, akasztottak fel, fullasztottak meg vagy küldtek máglyára koholt vádak alapján.

A hírhedt Malleus Maleficarum, a Boszorkányok pörölye 1487-ben jelent meg, a szerzői pedig inkvizítorok voltak. A látszólag tudományos igényességgel megírt mű első részében azt vizsgálja: vajon létezik-e valóban a boszorkányság? Persze, arra a következtetésre jut, hogy mivel a Gonosz létezik, így minden bizonnyal boszorkányok is vannak, akik a Sátánnal kötött szerződésük alapján gonosz varázslatokra képesek.

A második rész a különböző típusú boszorkányokkal foglalkozik, illetve azzal, hogy milyen hatalmuk van. A mű harmadik része a legbrutálisabb. Részletesen kifejti, hogyan kell egy boszorkánynak vélt embert megkínozni, hogy bizonyosságot nyerjen, az ellene felhozott vád igaz vagy hamis. Például: ha egy nő a "tárgyalása" során nem sírt, akkor egészen biztosan bűnös.

Egy másik módszer szerint, ha a vádlott összekötözött kézzel és lábbal fennmaradt a víz felszínén, akkor boszorkány volt. Ha elmerült, akkor ártatlan - bár ezzel a megállapítással vajmi keveset ért szegény, hiszen megfulladt.

A Boszorkányok pörölye elvileg ugyan nem került be a katolikus kánonba, valójában minden inkvizítor ezt a művet használta útmutatónak. A perek során az ebben foglaltakat vették alapul. Végül szabályszerű hisztéria alakult ki, ami - az akkoriban jellemző nőgyűlölet miatt - elsősorban női áldozatokat követelt.

Forrás: Wikipedia

Úgy gondolták ugyanis, hogy a nők alapvetően alkalmasabbak a gonosz csábítására, hiszen az eredendő bűnt is ők követték el. "Minden boszorkányság a test vágyaiból ered, amely a nőben határtalan. A nők ingadozóbbak hitükben, mint a férfiak, könnyebben befogadják a külső hatásokat, azonkívül fecsegők, és képtelenek eltitkolni egymás elől gonosz fortélyaikat, s minthogy gyengék, titkos eszközökhöz folyamodnak, hogy nyerhessenek...

A havi vérzés idején annyira telítve vannak nedvekkel, hogy fortyog a vérük. Lélegzéskor mérgező pára árad ki az orrukból és szájukból, és bárkit megbabonázhatnak. Hitük gyenge, és ez vezet a boszorkánysághoz."

Hogy az áldozatok pontosan kik - és mennyien - voltak, nehéz megállapítani. A legoptimistább történészek is mintegy 60-100.000 főre becsülik a számukat az írásban dokumentált perek alapján. Abban is egyetértenek, hogy a vádlottak mintegy 80%-a nő volt. Túl szép vagy túl független gondolkodású hajadonok, esetleg módos özvegyasszonyok, akik mellett nem állt férfi.

Számos bábaasszony is a máglyán végezte, holott a bűnük csak annyi volt, hogy "túl" ügyesek voltak: az átlagnál kevesebb gyermek, illetve asszony halt meg a kezeik között. Hasonlóan veszélyes foglalkozás volt akkoriban a füvesasszonyoké is.

A legpesszimistább becslések többmilliós nagyságrendről beszélnek az áldozatok kapcsán, egyfajta női holocaustként említik, amiről soha senki nem emlékezik meg. A The Burning Times című, 1990-ben készült kanadai dokumentumfilm több, mint 9 millió áldozatot emleget - igaz, csak Krisztus után 600-tól az 1700-as évekig.

A filmet sok szempontból pontatlannak tartják, de tény, hogy közel sem volt minden per dokumentálva. Mi több, gyakorta nem is került sor valódi perre: pusztán - merő lelkesedésből - a falu népe önhatalmúlag fellógatta a boszorkányt.

A legutolsó ember, akit boszorkányság vádjával 1782-ben Európában kivégeztek, Anna Göldi volt. Egy karddal fejezték le, miután kínvallatása során bevallotta, hogy lepaktált az ördöggel, aki fekete kutya képében látogatta meg őt. A boszorkányperek ugyan ezzel nem értek véget, de többé nem végeztek ki senkit - a hivatalos adatok szerint...

Anna Göldi Forrás: Wikipedia
A szavak bűnös ereje - 10 híres könyv, amit betiltottakhttp://www.she.hu/kultur-mi/20161208-konyv-kotet-szavak-gondolatok-tartalom-tiltas-cenzura.html

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.