Bluetooth Lippai Flóra karrier wifi színésznő siker életút tudomány Hedy Lamarr szépség
Hedy Lamarr kitűnő példa arra, hogy az ész és a szépség remekül megfér egymás mellett. Igéző külsejével szinte magától értetődő, hogy színésznőnek állt, ám egy unalmas délutánján gondolt egyet, és feltalálta a Bluetooth alapú technológiát.

A világ - kis túlzással - szinte minden tudományos eredményt a magyaroknak köszönhet, így majdnem természetes, hogy Hedy Lamarr ereiben is csörgedezett egy kis hazai vér. Édesapja révén ugyan osztrák felmenőkkel rendelkezett, ám édesanyja eredetileg a budapesti zsidó közösségből származott. Tízéves korára már négy nyelvet elsajátított, majd miután Berlinben elvégezte a színészi tanulmányait, hazatért Bécsbe - itt kezdődtek a kalandjai. Élete során nem kevesebb, mint hat férjet fogyasztott el. Az első "áldozata" egy osztrák fegyverkereskedő, Friedrich Mandl volt.

Színészi karrierje is ekkor indult be, nem is akárhogy: az Extázis című filmben premier plánban mutatták az arcát orgazmus közben, mindemellett ő volt az első meztelen nő a filmvásznon. Hát, nem volt szívbajos... Ez persze 1933-ban nem aratott osztatlan sikert: a pápa elítélte a pikáns jeleneteket, de még az USA-ban is betiltották a filmet.

Forrás: AFPforum/ Collection Christophel/© Paramount Pictures/© Paramount Pictures

Miután ráunt az első férjére, Londonba szökött, és felszállt az első Amerikába tartó hajóra. Valószínűleg a világ legszerencsésebb színésznőjének érezhette magát, amikor megtudta, hogy egy fedélzeten utazik az MGM egyik alapítójával, Louis B. Mayerrel. Jöttek a sikerfilmek - és ezzel együtt a milliós fizetések is -, ám Lamarrnak ez nem volt elég.

A második világháború alatt felismerte a német tengeralattjárókban rejlő veszélyforrást, és zongorista szomszédjával, George Antheillel közösen elkezdek megoldást keresni a haditengerészet adatátviteli problémáira. Átlagos szombat délutáni program...

A fő gond az volt, hogy az Egyesült Államok torpedóinak frekvenciáit könnyen meg lehetett zavarni. Lamarr és Antheil ezért feltaláltak egy olyan torpedóvezérlőt, ami 88 frekvenciát használt (Antheil zongorája is 88 billentyűből állt). Bár korszakalkotó találmányukat szabadalmaztatták, a hadsereg csak jóval később, az 1962-es kubai rakétaválság idején hasznosította először.

Ezután még nagyon sokáig, egészen 1994-ig kellett várni ahhoz, hogy a két feltaláló zseniális ötlete tényleges figyelmet kapjon. A Bluetooth adatátviteli rendszer ekkor kezdett elterjedni (kis érdekesség: a Bluetooth Kékfogú Harald király után kapta a nevét). Ha ez nem lenne elég, a WIFI is Lamarr és Antheil adatátvitel elvét alkalmazza. Köszönjük, így utólag is...

Forrás: AFPforum

Bár a filmjeiből megszedte magát, a találmányáért semmit sem kapott - sőt, még csak el sem ismerték igazán. További élete sajnos nem egy sikerszéria: a házasságai mind boldogtalannak bizonyultak. Az utolsó férje ironikus módon a saját válóperes ügyvédje volt. Két saját és egy örökbefogadott gyermeke volt, ám a későbbiekben alig álltak szóba vele. Ahogyan az a sikeres színésznőknél lenni szokott, élete nem volt botrányoktól mentes: kétszer is bolti lopáson kapták, saját kiadású önéletrajzában pedig nyíltan vallott házasságon kívüli pikáns kalandjairól.

Szerencsére története nem torkollt teljes katasztrófába. Pár évvel a halála előtt, 1997-ben két díjat is átvehetett, köztük a Bulbie-díjat (ez gyakorlatilag a feltalálók Oscar-díja). 2000-ben halt meg, hamvait a bécsi temetőben és a bécsi erdőben szórták szét.

Emléke viszont azóta is él: csillagát bárki megtekintheti a Hollywood Boulevard-on, és az Európai feltalálók napja is éppen az ő születésnapjára esik.

SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Mudra László

Nyitókép: AFPforum

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.