Kosztolányi Dezső egész életében a halálára készült!

Kosztolányi Dezső István Izabella - igen, jól olvasod, ezt a nevet kapta a keresztségben - már kisgyermekkorában is betegesen félt a haláltól. Ő maga írta később: "Engem igazán mindig csak egy dolog érdekelt: a halál. Más nem."

Életfeladatként tekintett a halálra...

"Azóta vagyok ember, mióta nagyapámat láttam holtan, tízéves koromban, akit talán a legjobban szerettem ekkor." Naplójába jegyezte le az alábbiakat is: "Tudom, hogy meg kell halnom. Egy óriási feladat előtt állok, s majd én is túlesem rajta, mint annyi millió ember a világteremtés óta. Ez a gondolat minden napomat gyászossá és ünnepélyessé teszi."

Azt gondolnád, hogy akkor írta ezeket a sorokat, amikor már halálos beteg volt. De nem, ő maga jegyzi meg később, hogy ekkor még nem volt az. Végtelenül lenézte azokat az írókat, akiknek más mondanivalójuk is volt a műveikben a halálon kívül - mint például férfi és nő viszonyáról, társadalmi problémákról, fajok harcáról...

Elkényeztetett kisfiú volt, akinek semmi nem volt elég!

Mivel ideges kisfiú volt, ezért kímélni kellett. Előfordult, hogy édesapja összeragasztotta a csontvázat ábrázoló képeket a képes lexikonban, melyet szívesen nézegetett, nehogy "Diduska" megijedjen tőle. Rettegett az akkori idők rémétől, Hasfelmetsző Jacktől.Még később, felnőtt korában is visszatért ez a félelme, amikor Londonban járt, és csak a kocsiút kellős közepén volt hajlandó menni, a házfalak és a homályos kapualjak közelében nem.

Forrás: Wikipedia

Mivel idegességében gyakran előjött az asztmája, így elérte, hogy anyja a kisebb testvérei mellett sem mozdulhatott mellőle. Az elkényeztetett kisfiú, akinek a nagyapja a csillagokat is leígérte az égről, volt, hogy már a Holdat követelte. Közben folyton végrendelkezett, és teljesen megrémítette szüleit az állandó halálra való készülődéssel.

Nemcsak magát, hanem a rokonait is féltette. Nagyanyját kisfiúként olyan öregnek látta, hogy mindig azt hitte, már csak öt vagy hat percet fog élni. Kamaszkorában pedig állandóan attól tartott, hogy fizika- és matematikatanárként dolgozó édesapja egy veszélyes kísérlet miatt meghal majd. Bár félt a haláltól, fiatal férfiként már arról beszélt, hogy borzalmas lenne örökké élni. Nem akart öreg lenni.

Magának is köszönheti, hogy fiatalon meghalt...

Életmódjával - bár bizonyára nem tudatosan - igencsak hozzájárult ahhoz, hogy idejekorán, 50 évesen szembe kellett néznie az elkerülhetetlennel. Amikor írt, a cigaretta és a kávé elengedhetetlen kellékei voltak az alkotó folyamatnak. Ráadásul leginkább csak húst evett, sok fehér kenyeret és süteményt. A főzeléket semmire sem tartotta.

Felesége visszaemlékezéseiben többször is olvashatunk arról, hogy használt bizonyos szereket, azt azonban nem említi, hogy miket. A nő emlékei szerint már akkor is mindig mámorosnak látszott, amikor még nem éltek együtt - annak ellenére, hogy sosem fogyasztott szeszes italt.

Amikor már házasok voltak, gyakran látta, hogy Kosztolányi éjszakai ébredései után csepegtetett valamit az orrába, majd kiment a kamrába torkoskodni. Arról is írt, hogyan jött rá arra, mi az oka férje furcsa viselkedésének: "A könyvtárszobában kulcsaimat keresem, egy sor könyv mögött pedig végül megtalálom a veszedelmes szert. (...)

Forrás: Wikipedia

Feldereng előttem évek sora, amikor furcsállottam egyet-mást, nem tudtam megmagyarázni egy-egy tettét, azt, hogy a társaságban a legjobb beszélgetés közben oly gyakran felugrott és kiszaladt, időnkénti kora reggeli elrohanásait..."

Mindezeket figyelembe véve talán nem is csoda, hogy az író egészsége megrendült. Egész életében a halált "várta", és állandóan félt a ráktól, így amikor észrevett a szájában egy piros, szilvamag nagyságú foltot, rögtön a legrosszabbra gondolt. Fogorvosa azonban (később pedig más orvosok is) megnyugtatta, hogy nem kell aggódnia.

Legalább húsz orvossal megnézette magát, mikor végre műtétet javasoltak. Külföldi kezelések, rádiumkúra következett, de a halogatás miatt már nem volt remény a gyógyulásra. Innen pedig egyenes út vezetett a teljes leépülésig.

Hűséges felesége lelkiismeretesen gondoskodott a beteg férfiról, még úgy is, hogy közben Kosztolányi szerelmes lett egy másik nőbe, és ott akarta hagyni az asszonyt. A nő azonban kitartott "Dide" mellett, igaz, idővel már az is szánta-bánta bűnét, és levélben esdekelt a megbocsátásért. Rájött, hogy csak Manyikát, a hitvesét szereti, és senki mást e világon.

Az pedig végig mellette volt: ápolta akkor is, amikor a férfi már csak írásban volt képes kommunikálni az életmentő gégemetszése miatt, és az orrán keresztül, csövön táplálták. Végül maga a nő öntött kokainos oldatot Kosztolányi orrába, hátha az ad még a szenvedőnek valamilyen örömérzést.

"Halottak napján már a temetőben fogadok" - jósolta halála előtt néhány héttel korábban az író. Nem sokat tévedett. November 3-án következett be az, amitől mindig is félt. Még nem töltötte be az 51. életévét.

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?